Alleluja!

62

Vége a nagyböjtnek, hat hét után újra énekelhetjük a szentmiséken a Dicsőséget, és teli torokból az Alleluját! Bizony, nagyon hiányzott az elmúlt hetekben ez a felszabadult, örömteli Isten-dicsőítés! Ha igyekeztünk szépen megélni a nagyböjtöt, most megérzünk valamit abból, amit a tanítványok és mindazok, akik Jézust szerették, érezhettek: a bénító, rettenetes, „mindennek vége” érzésből a Feltámadottal való viszontlátás hihetetlen ujjongása lett, amit aztán soha semmi veszély, fenyegetés, gyűlölet nem tudott kiölni a szívükből, s még a vértanúságot is habozás nélkül vállalták érte. Megérezhetünk valamit abból, amit Jézus Édesanyja érezhetett, amikor újra találkozott élő Fiával, akit nemrégen holtan kellett karjában tartania. És abból, amit ők mindannyian érezhettek, mikor Jézus feltámadásával bebizonyosodott: valóban igaz, amit mondott, hiszen Isten igazolta Őt: feltámasztotta a halálból.

Valóban él, valóban feltámadt! S megérezhetünk valamit abból is, milyen lesz majd belépni az Isten Országába, a szüntelen örvendezésbe, milyen boldogság lesz örvendezni az Ő sugárzó, szerető jelenlétének, és milyen jó lesz elhunyt szeretteinkkel újból találkoznunk. Milyen jó lesz, hogy életünk örökre egyetlen nagy alleluja lesz!

Ugye, ha mindezeket végiggondoljuk, és engedjük, hogy szívünket átjárja a húsvét kirobbanó, mámorító öröme, hirtelen mennyire világossá válik bennünk, hogy életünknek ez az igazi célja és értelme? Az örök élet, Isten szerető, örök jelenléte, az örök boldogság! Ki az, aki olyan bolond, hogy valami mulandóért odadobja, vagy akárcsak veszélyezteti ezt? Lehet olyan, aki ezt megteszi?

Mint tudjuk és tapasztaljuk: igen, sajnos lehet. Valószínűleg mindannyian megtesszük ezt időnként kisebb vagy nagyobb mértékben. Mert amikor elfog minket a húsvét szépsége és öröme, vagy amikor – életünk során nem egyszer – Isten kegyelme megvilágosít bennünket, és hirtelen megértünk vagy akár megérzünk valamit ebből, akkor természetes, hogy csakis ez lehet számunkra fontos, és semmi más. Kit érdekel a pénz, a finom ételek, a vendégeskedések, a munkahelyi elismerés, amikor Jézus annyival fontosabb?

Aztán egy idő után csökken a lelkesedés, múlnak az érzések, már nem érezzük annyira Isten jelenlétét, jóságát, szeretetét. S ha nem érezzük, könnyen elfelejtjük, hogy attól mindez ugyanolyan valóságos marad, mint addig volt. Nagyobb hatással lesz ránk a körülöttünk élők gúnyolódása, bántása, vagy akár elismerése, dicsérete is. Mi is könnyebben elveszítjük türelmünket, elkezdünk fölösleges, bár tetszetős anyagi javakra vágyni, vagy nem vigyázunk arra, hogy testünk természetes ösztönei ne vigyenek rossz irányba minket.

Mintha nem is azok lennénk, akik nemrég voltunk Isten kegyelmének fényében, és ha nem vigyázunk, könnyen távolodni kezdünk Tőle, felismert boldogságunk forrásától. Ilyenkor kell arra gondolnunk, hogy bármit érzünk (vagy nem érzünk), Jézus valóban feltámadt, legyőzte a világban lévő rosszat, és le tudja győzni bennünk is. Tehát ne csüggedjünk, ne féljünk, hanem küzdjünk, és ha nagyon nehéz a harc, és nagy a sötétség, emlékezzünk Jézus szavaira: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” „Én veletek vagyok minden nap, a világ végéig!”

Ő velünk van életünk örömeiben, nehézségeiben, gyászunkban és aggodalmainkban, velünk együtt átéli minden érzésünket. Úgy szeret és úgy megért minket, mint senki más – ami nem csoda, hiszen ő teremtett minket, ő tudja a legjobban, mitől leszünk igazán boldogok, és mi az, ami kárunkra van. S mint tudjuk, ezt el is mondta nekünk, s tanítását egyházunkra bízta – higgyünk tehát Neki, bízzunk Benne: ne válogassunk a tanítások között, hiszen mindegyik az övé, és mindegyik a boldogságunkat szolgálja. És ha valamelyiket nem értjük, vagy helytelennek érezzük, ne lépjünk át fölötte, hanem járjunk utána, miért is van az éppen úgy! Az Isten életének – és ezzel együtt saját lelkünknek is – olyan mélységeit fogjuk felfedezni, amikre legmerészebb álmainkban sem gondoltunk.

Most pedig örüljünk és örvendezzünk, mert Urunk feltámadt, legyőzte a halált, és él! S egykor minket is életre kelt, hogy örökké örvendezhessünk vele együtt! Alleluja!
Pápai Zsuzsanna