Avilai Nagy Szent Teréz

80
Avilai2

„A világ lángokban áll, mondhatni újból el akarják ítélni Krisztust, hiszen ezer hamis tanúságot tesznek ellene; egyházát meg akarják semmisíteni” – írta szentünk a 16. században, de írhatná akár napjainkban is. –„Nem olyan időket élünk, hogy hinni lehetne mindenkinek; ne higgyetek ti másnak, mint olyannak, akinek élete az Úr Jézus életét tükrözi.”

 

Nagyon megszívlelendő hát odafigyelni életére, tanítására. Teréz 1515. március 28-án született Avilában, Ókasztília egykori fővárosában, jómódú és mélyhitű családban. „Az Úr erényes és istenfélő szülőkkel áldott meg. Édesapám nagyon szerette a jó könyveket – emlékszik vissza később. – „Édesanyámnak főleg arra volt gondja, hogy imádkozzunk, s korán szívünkbe oltotta a szeretetet és tiszteletet a Boldogságos Szűzanya s néhány kedves szentje iránt.”

Korán megtanult olvasni, imádkozni és hitéért lelkesedni. Hétévesen a vértanúság vágyával a mórokhoz akart szökni. 13 évesen elveszítette édesanyját, és zokogva kérte a Boldogságos Szüzet, hogy Ő legyen ezen túl az Édesanyja.

A kivételesen szép, mindig szellemes, vidám, másokat megnevettető leány 14 és 18 éves kora között érzékeny volt a kellem, gazdagság, szerelem iránt, és komolyan foglalkozott a házasság gondolatával is. A kisgyermekkora óta vágyaiban, elhatározásaiban igen élénk és heves, de nem meggondolatlan Teréz 1536-ben is látszólag váratlan döntést hozott, amikor megszökött otthonról, és az avilai kármelita kolostorba kérte felvételét. „A halál pillanatában érzett fájdalom nem lehet nagyobb – írta –, mint amit éreztem, amikor a szülői ház küszöbét végleg átléptem”. De akkorra már csak egyet keresett: saját üdvösségét mégpedig „nagy áron”.

Szerzetesi hivatását annyira komolyan vette, hogy nemsokára testileg, lelkileg összeroppant, kómába esett, és tetszhalott állapota miatt már sírját is megásták. Gyóntatója mentette meg attól, hogy élve eltemessék. Bénaságából három év múlva gyógyult fel, e csodát Szent Józsefnek tulajdonítva, akinek segítségét gyakran kérte.

Ezt követően a középserűség tizennyolc éve következett. Az avilai kolostornak nem volt klauzúrája, a nővérek szabadon járhattak rokonaikhoz, vendégeket fogadhattak, és Teréz nővér szépsége, valamint művelt szelleme mágnesként vonzotta az embereket. Így vált a legelőkelőbb társaság középpontjává, de ezek a külső sikerek kiüresítették benső életét.

Húszévi kolostori élet után kapta első látomását a Megfeszítettről. Kapott egy látomást a pokolról, elolvasta Szent Ágoston Vallomásait – ezek elvezették a megtéréshez. Gyóntatója parancsára elkezdte leírni imádságos élményeit. Páratlan részletességgel írta le a „leírhatatlant”, így lett a misztika nagy tanítómestere, és művein keresztül tanít ma is az életszentség módszereire.

Teréz teljes erővel belevetette magát a küzdelembe, hogy a szívét „összhangba hozza” Krisztus szívével. Benső élete ettől kezdve gyorsan és meredeken emelkedett fölfelé a misztikus magasságokba. Isten valósága olyan erővel tört rá, hogy gyakran a legnagyobb kín és gyönyörűség egyszerre kerítette hatalmába. Közben nővértársai részéről jött az újabb megpróbáltatás, ugyanis azzal vádolták, hogy látomásai nem Istentől, hanem az ördögtől valók. Mindemellett sokan tanúi lehettek, hogy levitációi vannak, a padló felett lebeg, és arcáról fény sugárzik.

Mivel megtapasztalta, hogy rendje mennyire eltávolodott az eredeti kármelita szellemtől, „igen hűséges akart lenni a rendi regulához”, s miután engedélyt kapott a pápától és az avilai püspöktől, egy árva fillér nélkül hozzálátott Avilában egy kis kolostor építéséhez. 1562-ben nyitotta meg, és elszánva magát arra, hogy a kármelita életet a maga eredeti szigorában fogja élni, lehúzta a saruját és nevet változtatott: ettől fogva Jézusról nevezett Teréz volt a neve.

Egyházi biztatásra és isteni meghagyásra sorra kezdte az alapításokat. Élete hátralevő húsz évében 17 sarutlan női és – Keresztes Szent János segítségével – 15 férfi sarutlan kolostort alapított. Szándékosan csak szegény, biztos jövedelem és megélhetés nélküli kis kolostorokat hozott létre, ezzel bizonyítva alkotásai evangéliumi szellemét. Csodálatos életét tükrözi halhatatlan írásainak kilenc kötete, köztük önéletrajza.

Reformja miatt Terézt szünet nélkül támadták. Utolsó hónapjait szenvedés, keserűség és csalódás nehezítette. Ez volt utolsó megpróbáltatása. 1582. október 4-én halt meg Avilában. Szeretettől izzó élete jelképeként Alba de Torresban ma is épen őrzik a szívét! 1622-ben avatták szentté, emléknapját október 15-én ünnepli az egyház. VI. Pál pápa 1970-ben Sienai Szent Katalinnal együtt egyháztanítónak nyilvánította.

Összeállította: Riskó Mariann
Avilai Nagy Szent Teréz