Az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem a Húsvét. Elmélkedés a szent háromnap szertartásairól

84

NAGYCSÜTÖRTÖK

Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent háromnap. Az esti liturgia az utolsó vacsora felidézésével kezdődik, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól.

Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van. A nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat.

A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, ezért van virág az oltáron; ezért szólalnak meg Dicsőségre minden templomban a harangok, a csengők, az orgona. A Glória után azonban elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek”, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja. Ez a csend is jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat.

A nagycsütörtöki evangélium elmondja, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát. A lábmosás szertartásában Jézus példájára emlékezik az Egyház. A lábmosás a szolga feladata volt, és Jézus szolgává tette magát.

A szentmise utáni oltárfosztás, amikor eltávolítanak az oltárról minden díszt, még a terítőt is, Jézus elfogatására és nagycsütörtökön kiállt szenvedéseire emlékeztet. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust a mellékoltárra viszik. Ez Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. A szentmise végén nincs áldás, csendben fejeződik be. A díszeitől megfosztott oltár Jézusra emlékeztet, akit ma éjjel elfognak, megfosztanak ruháitól.

Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött. Kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” – kérdezte tőlük. Erre gondolunk, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísértük, s amikor a mise után szentségimádást végzünk. „Legalább egy órát” szeretnénk virrasztani Vele.

NAGYPÉNTEK

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be véres áldozatát a kereszt oltárán.

Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. Ezzel az önmegtagadással fejezzük ki szeretetünket Jézus iránt. A nap folyamán a templomokban lamentációt (Jeremiás siralmai) és általában délután három órakor keresztutat is tartanak.

A nagypénteki az év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. De emlékeztethet ma az oltár a Golgota csupasz sziklatömbjére is, amelyen a megváltás áldozata végbement. A nagypénteki szertartás a kezdetekben már kialakult, és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.
A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotához.

Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét. A passiót felolvassák, vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az egyház, az emberiség nagy kéréseiért.

Ezután a pap a letakart feszületről fokozatosan leoldja a leplet, s közben háromszor énekli: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” A hívek felelete: „Jöjjetek hát, keresztények, hódolattal hajtsunk térdet, üdvözlégy, szent keresztfa!” Ezután kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Őhozzá járulunk, aki meghalt értünk, és aki ma is szenved Egyházáért. Meghív minket személyesen, hogy leborulva előtte megvalljuk, hogy Ő az egyedüli Megváltó, és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére.

A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak.

Végigjárva Jézus keresztjének útját, biztosak lehetünk benne: az utolsó szó Istené. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, és bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem a Húsvét. A Húsvét pedig a szeretet győzelme a gyűlölet felett, a jók győzelme, mert ez a végső jónak, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme.

NAGYSZOMBAT

NagyszombatNagyszombaton az egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt. Az esti vigília-szertartással veszi kezdetét egyházunk legfontosabb ünnepe, a Húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus feltámadt a halálból, és mindenkit meghív az örök életre.

Nagyszombat a gyász napja, Jézus most sírban fekszik, amely egy nagy kővel van elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van imádságra a szentsír előtt. Ezen a napon töltse be lakásainkat, családjainkat és szívünket a csend, a Krisztus szeretetének-halálának titkáról való elmélkedés! Nagyszombat – Jézus a sírban pihen, a hívek felkeresik a templomokban felállított szentsírt.

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és sötét, a tűz s a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, abban a sötétben, amely a világra borult Krisztus halála után. Amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye. A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend a IV. századra vezethető vissza.

A húsvéti vigília szertartása a sötétség beállta után kezdődik a tűzszentelés szertartásával. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben ezt imádkozza: „Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Omega, övé az idő és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké.” A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, amely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.

Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely a halott Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. A feltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, ennek a térnek és időnek keretei közé támadt föl, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az egyház liturgiája megjeleníti a feltámadás pillanatát; ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. Szimbolikusan ez a feltámadás pillanata. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és a halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Mi vagyunk a sötétben járók, akik várjuk a fényt. Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála.” Ezután hangzik föl az egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg: a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.

A húsvéti örömének, az Exsultet elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése, és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadásának evangéliumi felolvasása után ünnepélyes szentbeszéd hangzik el.

A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája hangzik el, hiszen a keresztséggel az ember tagjává lesz az egyháznak, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezt követi a keresztvíz megszentelése és a keresztelés. Ha mégsem lenne aznap este keresztelés, akkor is vizet szentel az egyház, a hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők (és az elsőáldozók) mondják – de velük együtt mi is: Nemcsak azért, mert ma mindannyian ünnepeljük keresztségünk titkát, hanem azért is, mert mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk a keresztelendőkért, a megtértekért!

A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A mise után kezdődik a feltámadási körmenet. A hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét. A húsvét vigíliájának miséje a feltámadási körmenettel ér véget, amelyik közép-európai hagyomány szerint kiviszi a feltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. Az egész világ számára elviszik az örömhírt: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!

Forrás: MKPK Sajtószolgálat (2016)