Beszélgetés Bíró Máriával és Árpáddal

73

Bíró Mária (szül: Bakos Mária) 1957. szeptember 11-én született az Ungvári járásban lévő Rát községben, Bíró Árpád pedig 1957. június 5-én a Beregszászi járásban lévő Badaló községben.
1980-ban kötöttek házasságot. Azóta is Ráton élnek. Mária a ráti takarékpénztárban, Árpád pedig a helyi téeszben dolgozott. Három gyermeket neveltek fel: Zsuzsát, Árpádot és Pétert.

 

– Ki volt a ráti gyermekotthon megálmodója?

Árpád: A gyermekotthont Majnek Antal püspök atya álmodta meg. 2003-ban az ő és Molnár Miklós akkori ráti plébános felkérésére elvállaltuk a projekt kivitelezését, amelynek keretében egy családi házakból álló, családi típusú katolikus gyermekotthon-komplexum jött létre. Több éven keresztül tartott a megfelelő engedélyek beszerzése, az anyagiak elő- teremtése a munkálatok megkezdéséhez.

Marika: Az első ház 2006 novemberében épült fel. Addigra az ukrajnai törvényhozásban is megszületett a családtí- pusú gyermekotthon jogi fogalma. Így az állami intézményből családba kerülnek a gyerekek, s arra is figyelnek, hogy testvéreket ne szakítsanak el egymástól. Az állami intézmé- nyeken belül erre nem mindig van lehetőség – ha a gyerek elért egy bizonyos életkort, átvihetik egy másik gyereknevelő intézetbe.

– Egy ilyen komplexum létrehozásához rengeteg pénz szükséges. Honnan, hogyan tudták ezt biztosítani?

Á: Az elején egy fillérünk sem volt. Az engedélyek beszerzésének hosszadalmas folyamata közben a püspök atya azzal biztatott minket, hogy mire elkezdődhetnek a munkálatok, támogatók is akadnak. Így is lett. A központi ellátó épületet Gondviselés Házának hívják, s a Gondviselés működését naponta érezzük is. Az épületetek nagyrészt külföldi támogatá- sokból épültek. A falubeliek közül is sokan segédkeztek az építkezések során, különösen a ráti egyházközség hívei. Rengeteg jó embert ismertünk meg szerte a világban, akik ismeretlenül, önzetlenül segítették munkánkat, hogy az árva gyerekek sorsa jobb legyen.

– Mi a helyzet jelenleg a gyermekotthonban és mik a tervek a jövőre nézve?

– M: Jelenleg három házban laknak a nevelőszülők a gyerekekkel. A negyedik ház befejezésénél tart a projekt. Emellett tervben van egy rehabilitációs központ megalapítása is az intézmény területén, amely majd az itt lakó gyerekeket látja el szükség szerint, továbbá Ungvárról és környékéről is jöhetnek majd ide gyerekek kezelésre. Ennek épülete is hamarosan teljesen elkészül.

– A nevelőszülőket miben szükséges és miben tudják segíteni?

M: Igyekszünk összefogni és segíteni a munkájukat minden téren. Évente többször vannak számukra közös kirándulások, képzések, együttlétek. Ezenkívül a gyermekotthonba rendszeresen látogat el orvos, pszichológus és egy lelkes ungvári zenetanár is – Ivaskovics József –, aki 2010-ben zenedét alapított a gyerekeknek, és azóta is rendszeresen tart próbá- kat és szervez fellépéseket nekik.

– Mi lesz a gyermekek sorsa, ha elérik a felnőttkort?

– Á: Sok gyermekotthonban probléma, hogy a már felnőtt korú gyerekekkel nem tudnak mit kezdeni, el kell hagyniuk az intézményt, és nem mindig találnak új otthonra. Mi erre is gondoltunk: ha az itt nevelt gyerekek felnőtt korúakká válnak, nem kell rögtön itt hagyniuk a gyermekotthont. A központi ellátó háznak vannak vendégszobái, ahol bizonyos ideig még maradhatnak. Van egy asztalosműhelyünk is, ahol fiúk szá- mára munkát tudunk adni. Azonban feltételezzük, hogy mivel családi típusú gyermekotthonban nevelkednek, a nevelőszü- lők zeneiskolába, tánciskolába, hittanórára járatják a gyerekeket, jobban szocializálódnak, mint az állami intézetekben élő társaik, sokkal könnyebben felismerhetik talentumaikat és szakmát tanulnak, majd előbb-utóbb kenyérkeresőkké válnak és családot alapítanak.

Az interjúkat készítette:
Bunda Szabolcs