Böjti apróságok

92

Vagy böjt, vagy fácán

Egyik élelmiszerbolt mellett látható a reklám: „A böjt is lehet finom!”. Egy reklámtól nyilván nem várhatjuk el, hogy a böjt lényegére hívja fel a figyelmünket, magunkban azonban jó, ha tudatosítjuk, hogy a böjti időszak nem kiskapuk kereséséből kell hogy álljon. A böjt lényege: valami olyat vállalunk, ami lemondással, időnként kellemetlenséggel jár, hogy megtanuljuk uralni ösztöneinket, hogy tudatosabbá váljunk, oda tudjunk figyelni arra, amit Isten vár tőlünk földi és örök boldogságunkért. Vagyis a böjt sosem öncélú, hanem azt szolgálja, hogy tudatosabban és bensőségesebben kapcsolódjunk Istenhez. Figyeljük meg: ha péntek van, máris tudatosabban eszünk, sokszor megállunk egy pillanatra, hogy „ebben most van hús?”

Avilai Szent Teréz tudott böjtölni és tudott jóízűen falatozni is, mikor minek volt az ideje. Tőle származik a mondás: „Ha böjt, akkor böjt, ha fácán, akkor fácán”. Tudjunk teljes bevetéssel és Isten megismerése iránti lelkesedésből böjtölni, és amikor majd eljön az ideje, lelkiismeret-furdalás nélkül jóllakni.

Most azonnal!

A sátánnak nyilván nem tetszik, hogy a böjt által Istenhez közelebb kerülhetünk, ezért sokféle módon igyekszik beavatkozni. Ennek egyik módja, hogy azt sugallja: „Most azonnal akarom ezt, nem bírom ki, ha nem kapom meg, nem szerzem meg!” Azonban legtöbbször csak kísértés, a sátán becsapása ez a „nem bírom ki”. Sokszor derül ki, hogy nem is annyira kívánunk valamit, mint ahogy a kísértés el akarja hitetni. Saját tapasztalatom (és nyilván mindenkinek vannak hasonló élményei): úgy éreztem, muszáj megvennem pl. egy csokit, mert nem bírom ki, ha nem ehetem meg most azonnal. Meg is vettem – és másnap megtaláltam a táskám alján… „Azonnal” és „kibírhatatlanul” megkívántam, de mire kiléptem a boltból, már el is feledkeztem róla. Ilyenkor az embert annyira hatalmába keríti a kívánság, hogy elfelejti az eszét használni, és nem vizsgálja meg, mit is akar igazából, s főleg hogy Isten mit vár tőle. Páratlan lehetőséget kapunk tehát a böjttel, hogy önmagunkat kiteljesítsük, tudatosabbá, emberibbé váljunk, s egyre inkább észnél tudjunk lenni, úgy haladni örök célunk felé. Egyre nagyobb szükségünk van az így szerzett világosságra ebben a világban, mely egyre erősebben le akar téríteni bennünket erről az útról és visszahúzni minket a céltól. Éljünk a böjt és az ima fegyverével, és ne hagyjuk magunkat!

Dicsőség és alleluja

Nagyböjtben, mint tudjuk, még a vasárnapi szentmiséken sem énekeljük a Dicsőséget, és nincs alleluja sem. Vajon miért? Nyilván nem azért, mert Isten dicsősége megfogyatkozna ilyenkor, és azt sem jelenti, hogy ne kellene dicsőítenünk Őt, hanem mert ebben az időszakban inkább Jézus Krisztusnak, a második Isteni Személynek szenvedésére és megváltására helyezzük a hangsúlyt. Az év során mindig mást és mást hoz elénk egyházunk, mindig mást emel ki az üdvtörténetből. Az egyes ünnepi időszakok épp ezért mindig más irányból irányítják a figyelmet Istenre és a megváltás történetére, hitünk igazságaira. Március 25-én Jézus megtestesülésére figyelünk, kilenc hónappal később, december 25-én, karácsonykor pedig a születésére, húsvétkor dicsőséges feltámadására, pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére. Karácsonyra az adventi időszakkal, húsvétra a nagyböjttel, pünkösdre pedig Szentlélek-kilenceddel készülünk. Jobban át tudjuk gondolni, át tudjuk élni megváltásunknak és Isten irántunk való szeretetének mélységeit, ha mindig csak egy-egy részletben mélyedünk el. Így válik végül mindez teljessé az egyházi év egészében.

Minden nap meg kell dicsőítenünk Istent saját életünkben, a nagyböjtben is. Ebben az időszakban külön is igyekezzünk, hogy a szentmiséből hiányzó Dicsőség folyamatosan jelen legyen életünkben. Ehhez ad segítséget az Egyház a böjti előírásokkal, útmutatásokkal.

Pápai Zsuzsanna