Boldog Kolping Adolf

77

„Az égből tájékozódott, miközben mindkét lábbal a földön állt. A Szentírás szavával szólva: a világban volt, de nem a világból. Kolping imádkozva dolgozott, és dolgozva imádkozott… A tettek misztikusa volt. Ez az ő személyes karizmája és üzenete számunkra” – mondta Szent II. János Pál pápa Kolping Adolph boldoggá avatásakor.

 

1813. december 8-án született a Köln melletti Kerpenben, egyszerű, vallásos, szeretetteljes juhászcsalád negyedik gyermekeként. A család mindennapjaihoz tartozott a közös ima, ahogyan a nagy mesemondások is a nagyapa részéről. Bár az elemi iskolában megnyilvánult tehetsége, a család szegénysége miatt nem mehetett gimnáziumba. 13 évesen ezért cipészinasnak adták. 17 éves korától, segédként hét éven át vándorolt, szomorú, kiábrándító tapasztalatokat szerezve az iparossegédek részeges, züllött életéről. Társai, mestere is gúnyolták vallásosságáért, ebben azonban kitartott, sőt, fokozatosan megérlelődött benne a papi hivatás. Nehezen, de pártfogókra talált; 24 évesen kezdte bepótolni gimnáziumi tanulmányait, s 28 évesen kezdhette el a teológiát. 32 évesen, 1845. április 13-án a kölni minorita templomban pappá szentelték. Első kápláni és hittanári kinevezését Elberfeldbe, a textilipar egyik fellegvárába kapta. Az itt tapasztalt gyökértelenség, nincstelenség, erkölcsi sivárság s a kallódó fiatalok láttán ismerte fel személyes küldetését: tenni akart azokért a fiatalokért, akiknek nemrég még sorstársa volt. Meg volt győződve arról, hogy a társadalmi bajokat csak a keresztény elvekhez való visszatéréssel lehet enyhíteni és megoldani.

A legényegylet eszméje azonban nem az ő, hanem egy Breuer nevű jóakaratú tanító fejében fogalmazódott meg, aki esténként ingyen oktatásban részesítette a legényeket és elbeszélgetett velük problémáikról. Kolping nemcsak lelkes támogatója lett az ügynek, de messzebb tekintett, lehetőséget keresve a legényegyletek elterjesztésére szerte az országban. Ebben látta az ifjúság erkölcsi romlásának megállítását. 1849-ben Kölnbe helyezték, ahol alig egy hónap múlva már a legényegyletek ottani létrehozásán fáradozott. Kidolgozta a Katolikus Legényegyletek műkö- désének máig érvényben lévő szabályait, alapelveit. Hármas célt fogalmazott meg a legények számára: legyenek jó családapák, mert a család a társadalom lelki megújulásának alapja; váljanak szakmájuk mestereivé, akik műveltek, és készek az állandó önképzésre, illetve szeressék és becsülettel végezzék munkájukat; váljanak igazi polgárokká, szerezzenek polgári erényeket, amelyek a hazához és a néphez kötik őket. Mindez természetesen csakis a vallásosság, a tiszta keresztényi élet és a szeretet eszméi által válik lehetségessé.

Az 1850-es években egymás után alakultak Németországban a katolikus legényegyletek, s Kolping életének végén már 418 egylet működött országszerte, 24 ezer taggal. A mozgalom túllépett az országhatáron, sőt a tengerentúlon is kedvező fogadtatásra talált. Kolping Adolf 1856 májusában látogatott Magyarországra, ahol még abban az évben megalakult a fővá- rosi egyesület, majd mozgalma folyamatosan terjedt, s a két világháború között élte virágkorát. Kolping fáradhatatlan munkájának eredményeit maga IX. Pius pápa is nagyra értékelte. A rengeteg munka és utazás azonban felőrölte Kolping amúgy is beteg szervezetét (ifjúkora óta tüdő- bajjal küszködött). 1865. december 4-én, Kölnben halt meg. A „legényegyletek atyjának” testét a minoriták templomában helyezték örök nyugalomra, óriási részvét mellett. Egyesek szerint Kolping Adolf a ferences III. rend tagja volt.

Halálával eszméje nem torpant meg, a legényegyletek nem bomlottak fel, egyre újabbak jöttek létre. Magyarországon 1946-ban több mint 200 egyesület működött, amelyekben szakmai tanfolyamok, iparos versenyek és kiállítások, házasságra felkészítő előadások, kulturális rendezvények, vallásos nevelés és világnézeti oktatás folyt. 1946-ban Rajk László belügyminiszter betiltotta a Szövetséget, s majd csak 1990-ben alakult meg a Magyar Kolping Szövetség, amely ma kánonjogilag a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felügyelete alá tartozik.

Kolping Adolf boldoggáavatását 1934. március 21-én Joseph Schulte bíboros, Köln érseke indította el. 1991. október 27-én avatta boldoggá II. János Pál pápa, mondván: „A mai Egyháznak olyan példaképekre van szüksége, mint Kolping volt”. Az Egyház december 4-én emlékezik meg róla.

Összeállította: Riskó Mariann

Boldog Kolping Adolf

„Az egész erkölcsi világrend a vallás alappillérein nyugszik. Mindaz, amit csak tesz az ember ezen a világon, vagy amivel foglalkozik – egyes dolgok közvetlenül, má- sok távolabbról –, összefügg a fenti vezéreszmével. Például a szociális élet, a politika, a népgazdaság, egyszóval a legprofánabb emberi tevékenység is. Ha azonban a vallási és egyben a szociális rend tartóoszlopai közül csak egyet is elveszünk vagy mással helyettesítünk, az egész építmény összedől, és az összkép új arculatát a beiktatott pótlás határozza meg.”

Adolf Kolping