Boldog Władysław Bukowiński, Kazahsztán apostola

79

„Az erőszaknak is megvannak a határai. Ki tilthatja meg az imádkozást? Imádkozni mindig és mindenhol lehet, ez csak akarat kérdése. A testet be lehet zárni, akár hosszú évekre magánzárkába, de lehetetlen megkötözni a lelket, amely onnan megtalálja az egyenes utat Istenhez. Nem is a hit üldözése a legnagyobb veszély, sokkal nagyobb a gyermekek és az ifjúság elszigetelése, az Isten megismerésétől való megfosztása” – írja Emlékiratában Władysław Bukowiński lengyel katolikus pap, a Gulág-világ jó ismerője, aki szabadulása után önként ott maradt a kazahsztáni Karagandában…

Éppen egy évvel ezelőtt, 2016. szeptember 11-én Kazahsztánban, a karagandai püspöki székesegyházban Ferenc pápa küldötte, Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa a boldogok sorába iktatta Władysław Bukowiński atyát, akit Kazahsztán apostolaként tisztelnek.

Isten szolgája 1904. december 22-én született Berdyczów-ban (ma: Berdicsiv), mely a 20. század elején még Lengyelországhoz tartozott, ma Ukrajna részét képezi. Tizennégy évesen veszítette el édesanyját, miután a család Lengyelország nyugatabbi részébe költözött. Władysław 1921-ben érettségizett Krakkóban, majd a Jagelló Egyetem jogi karán szerzett jogi diplomát. Egyetemi évei alatt aktívan részt vesz a karitászmunkát vállaló és a szegényebb diákokat segítő akadémiai körökben, és eközben érzett rá papi hivatására.1926-ban, 22 évesen vették fel a krakkói nagyszemináriumba, és 1931. június 28-án szentelte pappá Adam Sapieha érsek, későbbi bíboros metropolita.

1936-ban Bukowiński atya azt kérte püspökétől, hadd menjen az ország keleti területeire, ahonnét családja származik. Ott gimnáziumokban katekézist tanított, a fiatalok keresztény nevelésének szentelte magát, és szociológiát tanított Luck szemináriumában. A Katolikus Akcióban dolgozott, a Vallástudományok felsőfokú intézetének igazgatója lett, és mellette szerkesztette a Katolikus Élet című folyóiratot. 1939-ben püspöke inkardinálta őt új egyházmegyéjébe, amikor kitört a második világháború. Ekkor kinevezték a székesegyház plébánosává.

Mély lelkisége, tudása, bölcsessége, kiegyensúlyozott magatartása és az orosz nyelv alapos ismeretének birtokában a vallásszabadság védelmének szolgálatába állt. Lengyelországot a náci és a szovjet diktatúra gyakorlatilag felosztotta, és az ország keleti része éppen a szovjet megszállási övezetbe esett. Isten szolgája abban a zaklatott időszakban rendszeresen látogatta a betegeket és időseket. Titokban felkereste a szovjethatalom által deportálásra és kényszermunkára ítélt lengyel honfitársait, akiket hamarosan Szibériába vagy Kazahsztánba hurcoltak.

1940-ben a szovjet megszállók letartóztatták és nyolcévi kényszermunkára ítélték. A náci megszállással kiszabadult a börtönből, s folytatta plébánosi szolgálatát a székesegyházban. Időközben a németek megkezdték a zsidók deportálását, ő pedig nagyon sok zsidó, főként gyermekek életét mentette meg. A háború végén a Vörös Hadsereg visszatértével újból letartóztatták és egy kijevi börtönbe szállították, püspökével és jó néhány paptársával együtt. Azzal vádolták, hogy a Vatikán kémje, és hogy illegális egyházi tevékenységet folytat, ezért bírósági tárgyalás nélkül tízévi börtönbüntetésre ítélték. Így hurcolták el 1950-ben a kazahsztáni Zsezkazgan rézbányájába.

Az 1954 augusztusában történő kiszabadulását követően Karagandában maradt, ezzel ő lett az első ott szolgáló katolikus pap. Mivel 1953-tól Karagandában már német és lengyel katolikus közösség is volt, és szerény hitélet is folyt, nagy örömmel fogadták. Amikor egy évvel később, 1955. június 30-án a hazatérésre jogosult lengyeleket vették jegyzékbe, Władysław atya tudatosan döntött amellett, hogy végleg Karagandában marad, és önként fölvette a szovjet állampolgárságot. „Én már 1954 szeptemberében tudtam – írta később Emlékiratában –, hogy engem hatalmas lelkipásztori munka vár.”

1959-ben harmadszor is letartóztatták tiltott vallási tevékenység folytatása miatt: a vád szerint illegálisan templomot épített, az ifjúságot pedig tévtanítással fertőzte meg. Władysław atya lemondott minden ügyvédi segítségről, és egyedül védekezett. Védőbeszéde sokakat mélyen megérintett, ezért enyhébb ítéletet kapott, hét év kényszermunkát a kilátásba helyezett tíz helyett. Ezt a hét évet le is töltötte, így összesen 17 év börtönévet kellett elszenvednie.

Ezt követően mégis ott folytatta, ahol abbahagyta. Az a meggyőződés éltette ugyanis, hogy mindig az Isten helyezte őt oda, ahol a szolgálatára szükség volt. Több missziós utat tett Tadzsikisztánba is, illetve otthon, Lengyelországban is járt, ahol orvosi kezelésben részesült a sok nélkülözéstől megromlott egészségi állapota miatt. Ekkor találkozott Krakkóban Karol Wojtyła bíborossal, a későbbi II. János Pál pápával, aki élénken érdeklődött kazahsztáni apostoli munkája iránt.

Karagandában 1975. november 25-én mutatta be utolsó szentmiséjét, két héttel később, hetvenegy éves korában pedig visszaadta lelkét Teremtőjének.

Temetésén – a hatósági tiltás ellenére – nagy tömeg jelent meg.

2015-ben hősies erényeit elismerve Isten Szolgájának jelentették ki. Végül Ferenc pápa elismerte a közbenjárásnak tulajdonított csodás gyógyulást, és ezzel lehetővé vált Władysław Bukowiński atya boldoggá avatása.

Összeállította: Riskó Marianna