Cafasso Szent József, az „akasztófák” papja

36

,,Kortársai közül (az arsi plébános kivételével) távolról sem mérhető senki Don Cafassóhoz a tanácsadás nehéz hivatalában, mégpedig a tanácsát kérők tömege és különfélesége miatt, azután az ügyek sokfélesége miatt, amelyekben hozzá fordultak, és végül annak rendje-módja szerint, ahogyan ezt a szeretetszolgálatot gyakorolta” – áll Cafasso Szent József boldoggá avatási aktáiban.

Giuseppe Cafasso 1811. január 15-én született Castelnuovo d’Astiban, ugyanabban a faluban, mint Don Bosco, s amelyet ma Castelnuovo Don Boscónak hívnak. Giuseppe jámbor, négygyermekes parasztcsaládban nevelkedett, három fiú legfiatalabbjaként. Abban a korban élt, amikor Piemont számos problémával küzdött, ugyanakkor sok szent született, akik Krisztus és a szegények iránti szeretet révén kapcsolódtak egymáshoz: Isten kegyelme tudja, hogyan vesse el és gyarapítsa a szentség magvait.

Giuseppe életszentségét már egész korán megismerték falujában. Teológiai tanulmányait Chieriben végezte, 1833-ban szentelték pappá, majd képzésének kiegészítésére Torinóba ment. Szellemi és lelki otthonát az Assisi Szent Ferenc templománál levő papi konviktusban találta meg, amely Szalézi Szent Ferenc szellemét követte, és az egészséges szabadság alapelveit képviselte az állami abszolutizmussal szemben, amely megbéklyózta az Egyházat.

Cafasso atya azért választotta e kollégiumot, hogy tökéletesítse papi és lelkipásztori tudását. Végül egész életében itt maradt, mivel kiválóan elvégzett tanulmányai után az erkölcstan professzora, majd 1848-ban rektor lett, tovább mélyítve az intézet Szalézi Szent Ferencet követő szellemiségét. A papok legveszedelmesebb ellenségének tekintette az Evangélium szellemével szembeni világiasságot. Istenre alapozott nyugalma a legnehezebb helyzetekben is rendíthetetlen maradt.

A legnagyobb figyelmet a tanításnak szentelte, hangsúlyozva a mindennapi kötelességek fontosságát az életszentség érdekében. Legfőbb célja az volt, hogy jó gyóntatóatyákat és ügyes szónokokat oktasson és neveljen. A szent pap jelmondata: „Szentnek lenni, hogy a mennybe jussunk, és lehetőleg sokakat magunkkal vigyünk” – vallotta. Sikerült elérnie, hogy papjai egy szív, egy lélek lettek és maradtak is.

Sok szent pap képzésében közreműködött. Többek között húsz éven át volt Don Bosco lelkivezetője. Don Bosco életének minden alapvető döntésében kikérte Don Cafasso tanácsát, aki azonban sosem törekedett arra, hogy tanítványként kezelje és „saját képére formálja”, csupán segítette, hogy a maga számára értelmezze Isten akaratát. Don Bosco pedig tiszteletben tartotta Don Cafasso személyiségét, de sosem utánozta őt. Don Boscótól maradt fent szent lelkivezetője jellemzése:„Termete apró, törékeny, szinte minden a hangjában volt, a szellem óriása volt”, illetve hálája iránta: „Atyám és tanácsadóm, vezetőm és segítőm volt.”

Don Cafasso bölcsessége és megbízhatósága miatt több papnak, világinak és politikusnak is lelkivezetője volt. Azonban nemcsak tanítványaira, paptársaira vagy a társadalom vezetőire, hanem a legelesettebbek igényeire is különös módon figyelt, lehetőségétől függően meglátogatta és anyagilag is támogatta a legszegényebbeket, igyekezve mind lelki, mind testi segítséget nyújtani nekik.

Különös részvéttel viseltetett a fegyencek iránt; kitartóan látogatta a börtönöket, ott maradva késő estig, néha egész éjjel is. Papjaival is látogattatta a foglyokat, mert fontos küldetésnek tartotta az elítéltekről való gondoskodást. Olyannyira, hogy végül börtönlelkésznek is kinevezték. Sokan csak „az akasztófák papjá”-nak nevezték, merthogy hatvannyolc halálraítéltet kísért el utolsó útján, és olyan jól előkészítette őket a halálra, hogy nagy nyugalommal és Isten akarata iránti teljes megadással haltak meg. Szívesen nevezte őket „felakasztott szentjei”-nek, és közbenjárásukat kérte, mondván, hogy bár biztosan sokat vétkeztek, Isten nagyra becsüli bánatukat és töredelmes lelkületüket, amellyel halálukat gonosztetteikért való engesztelésül fogadták. Meg volt róla győződve, hogy „az ilyen ember számára nincs már tisztítótűz sem”.

Rövid betegség után, 49 évesen Torinóban halt meg 1860. június 23-án. XII. Pius pápa avatta szentté 1947. június 23-án.

Don Bosco, aki Don Cafasso első életrajzírója lett, sugárzó papként jellemezte nevelőjét:,,Hiszem, hogy még a szentek között is ritkán található olyan, aki személyében annyi bölcsességet, az emberi dolgokban annyi tapasztalatot, nagylelkűséget, erőslelkűséget, mértékletességet, az Isten dicsőségéért és a lelkek üdvösségéért való buzgóságot egyesít, mint amennyi Cafasso atyából sugárzik.”

Összeállította: Riskó Marianna