Cottolengo Szent József

114

„Életútja olyan volt, mint az irgalmas szeretet egyetlen nagy napja” – írja temetésekor egy piemonti újság. Mit tudhatunk Torino ezen szentjéről, a Gondviselés iránt oly nagy bizalommal viseltető, sőt erre nevelő papról, akinek életműve ma is él?

Giuseppe Benedetto Cottolengo Itáliában, egy piemonti kis városban, Brában született 1786. május 3-án, egy mélyen vallásos tizenkét gyermekes család elsőszülöttjeként. Az egész nagycsaládra nagy hatással volt az édesanya nagy szeretete a betegek és szegények iránt. József egészen fiatalon elhatározta, hogy a papi hivatást választja. Kispap korában ismerkedett meg a ferences harmadrenddel, és annak tagja lett. 1811-ben Torinóban szentelték pappá. Később hivatásában még két testvére követte. Előbb falusi káplán, majd helyettes plébános lett, s ezzel be is érte volna, mert szerette a szegények szolgálatát. De jó képességei láttán a torinói egyetem teológiai karára küldték, ahol 1816-ban doktorált. Püspöke Torinóba helyezte kanonokként a Corpus Domini templom káptalanjába, és e városban teljesedett ki a szegények iránti szent szolgálata. Szent Vince példája felgyújtotta szívében az irgalmas szeretetet, majd egyik nap Isten megrázó módon szólította meg.

1827. szeptemberében egy francia család érkezett Torinóba Milánóból postakocsin. Az asszony előrehaladott állapotban volt, magas láz gyötörte.

A kórházban azzal utasították el, hogy a terhes asszony a szülőotthonba való; a szülőotthon nem fogadta be, mert tbc-s volt. Férje három apró gyermekkel végül a városi menhelyen talált menedéket mindannyiuknak. Közben a beteg állapota válságosra fordult, és József kanonokot hívták a haldoklóhoz. A szentségeket kiszolgáltatva a kanonok a családdal maradt a beteg haláláig, majd megrendülten a templom felé vette útját.

Térdre esve az Oltáriszentség előtt kérdezte, miért akarta az Úr szemtanúvá tenni, mit kíván tőle, mit kell tennie. Majd meghúzatta a templom harangjait, s az összegyűlt hívekkel együtt elimádkozta a Lorettói litániát, majd sugárzó arccal csak annyit tudott mondani: „Megadatott a kegyelem! Áldott legyen Mária!”

Ebben az órában ismerte fel küldetését, hogy Isten őt az egészen elhagyatottak lelki-testi támaszának rendelte. A litánia imádkozása közben a Szűzanyától kapta a gondolatot, hogy nyisson otthont az elhagyatott, szegény betegek számára. Azonnal ki is bérelte a templommal szemben lévő ház két szobáját, és a Gondviselésre támaszkodva megkezdte apostoli munkáját. Önkéntes ápolóit a Szent Vince testvérei, illetve nővérei testvériségbe tömörítette. A nevezetessé vált házat azonban az 1832. évi kolerajárvány és a szomszédok ellenérzése miatt a városi hatóságok bezáratták. A kanonok így átköltözött kórházával Torino nyomornegyedébe, Valdoccóba, ahol később Don Bosco is megnyitotta oratóriumát. Összegyűjtve a környék árváit, a süket, vak és testi hibás betegeket, a bukott, bűnbánó nőket Cottolengo, semmi vagyona nem lévén, egyedül az isteni Gondviselésben és a Szent Szűzben bízva építette az Isteni Gondviselés Kis Házát. Gyóntatója egyszer azt mondta: „Cottolengónak egymagának nagyobb hite van, mint egész Torinónak együttvéve”’ Adományokból otthonhoz, kórházhoz, kápolnához juttatta a rászorulókat, birtokadományt azonban nem fogadott el, mondván, a „Kis Ház” addig fejlődik, amíg nincs semmije, birtokokkal rendelkezve mindjárt hanyatlásnak indulna. A Piccola Casa (Kis Ház) egy nagycsalád szellemében működött: egyesek imádkoztak, mások felszolgáltak, tanítottak, vagy épp a gondnoki teendőket látták el.

A szegények faluján kívül Cottolengo öt szemlélődő kolostort és remeteséget alapított, ezeket tartotta valamennyi létesítménye szívverésének.

Kimerülve a munkától, amit önkéntes vezekléssel is tetézett, a jóságos kanonok 1842. április 30-án, 56 éves korában, egy tífuszjárvány következtében hunyt el. Halála közeledtekor a síró nővért azzal nyugtatta: „… Ha a mennyországban leszek, ahol mindent megtehetünk, többet fogok segíteni nektek, mint amikor köztetek voltam. Belekapaszkodom a Szűzanya köpenyébe, és szememet nem fordítom el rólatok…” Életműve nem is veszett el. Mára a Gondviselés Háza egy egész városrésszé terebélyesedett. Ezerszámra élnek itt öregek, szellemi és testi fogyatékos gyermekek, van elmebeteg osztály, árvaház, kórház, iskola, s az ápolók, takarítók között az apácák mellett sok a fiatal, akik nem felfogadott munkások, hanem csupán szeretetet gyakorolni, szolgálatot teljesíteni jönnek ide.

Cottolengo Józsefet XI. Piusz pápa avatta szentté, méltán a „jóság szentjének ” nevezve őt.

Összeállította: Riskó Mariann