Elégedjetek meg egymással! – Elköteleződés a házasságban

53

A napokban beszélgettünk ismerős házaspárokkal az elköteleződésről. Több kérdés is felmerült. Vajon el kell-e köteleződnünk a munkánk mellett vagy egy ügy mellett? Ki kell-e a végsőkig tartanunk az elveink mellett stb.? Arra jutottunk, hogy igazán elköteleződni egy személy mellett lehet, különösen akkor, ha ezt esküvel is megerősítettük. Ilyen az elköteleződés a házastársunk illetve Isten mellett. A szüléink és a gyermekeink melletti elköteleződés is fontos, bár erre csak olyan mértékben van szükség, ahogy azok igénylik (pl. a gyermek felnőtté válása után már nem igényli annyira a szülő gondoskodását).

A mai kor nem kedvez a valódi elköteleződésnek. A kapcsolatokban is egyre inkább terjed a fogyasztói társadalmi felfogás: addig használom, amíg engem szolgál, majd lecserélem. Nehéz ebben a helyzetben bárkit is meggyőzni arról, hogy fontos az igazi elköteleződés, pl. a házasságban. Az esküvői szertartásunk után az egyik meghívott vendégünk ezekkel a szavakkal gratulált nekünk: Elégedjetek meg egymással! Akkor még nem is fogtam fel, hogy ez a házasságban eltöltött évek alatt összegyűlt tapasztalatából gyúrt egy mondat milyen jól rávilágít a lényegre. Szinte biztos, hogy találkozom az életem során szebb, okosabb vagy tehetségesebb emberrel, ám mégsem cserélhetem le a társamat másra, mert neki esküdtem örök hűséget. Az akkori döntésem komoly és megalapozott volt. és szerettem őt annyira, hogy’ az igenem egy egész életre és mindenfajta körülményre vonatkozott. Előttem van a szüleim és a párom szüleinek példája is, akik – bár volt sok problémájuk életük során -, mégis kitartottak egymás mellett. Ez a fajta hűség hatalmas érték a szemünkben.

Az egymás melletti kitartás sem könnyű, hisz a személyiségünk, szokásaink, vágyaink közötti különbségek mind-mind eltávolíthatnak bennünket egymástól. Viszont vannak olyan eszközeink, melyek segítenek hűségesnek maradni egymáshoz. Ehhez a legfontosabb dolgot az udvarlás időszakában próbáltuk megtanulni, és azóta is gyakoroljuk: nagyon sokat beszélgetünk. Az, hogy elmertünk egymás mellett köteleződni egy életre azért volt. mert úgy gondoltuk, hogy a lehető legjobban megpróbáltuk megismerni a másikat, és egymás ismerete, valamint az egymás iránti szeretet meggyőzött bennünket arról, hogy jó lesz együtt élni. tudjuk majd egymást segíteni a saját utunkon, hogy a rossz tulajdonságaink kibírhatóak egymás számára. Igaz. hogy még csak 6 éve vagyunk házasok, de ez a tudatos egymásra figyelés most is megvan, és igyekszünk ébren tartani. Tévénk nincs, bár szoktunk időnként filmeket nézni, és az esti órákat beszélgetéssel töltjük. Fontos számunkra, hogy “ne maradjunk le egymástól” -, mindig tudjuk, hogy a másik hol tart, milyen örömei, problémái, vágyai, kétségei, kérdései vannak. Ha konfliktus van közöttünk, azt a lehető legkorábban próbáljuk tisztázni. Ha valamelyikünk egy kis magányra vagy szabadságra vágyik, akkor a másik tudja elengedni. Remélem, nem az derült ki a fentiekből, hogy mi tökéletesek vagyunk. Viszont – ha bukdácsolva is -. de igyekszünk a tőlünk telhetőt megtenni a kapcsolatunkért (ide tartozik még az is. hogy más házaspárokkal beszélgetünk, olvasunk arról, hogyan működnek az emberi kapcsolatok, maga az ember, valamint közösségbe járunk), a többit pedig Istenre bízni. A hitünk karbantartása ugyanolyan fontos, mint az egymással való törődés.

Végezetül hadd idézzek egy másik kedves barátot, aki az esküvőnk alkalmából gratulált: “Gyerekek, a házasságot művelni kell, magától nem fog menni!” Szóval, senki ne gondolja, hogy akiknek sikerült kitartani a házasságban, annak könnyen ment. Bizonyára mindennap tett érte valamit. Én is ebben a reményben élek: ha gondozom, mint egy virágot és áldást kérek rá, akkor talán nekem is sikerül.

m.o.