Gyermeknap a szlatinai óvodában

679

Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket, és ne akadályozzátok őket,mert ilyeneké a mennyek országa. (Mt 19,14-15)

A Szent Anna óvodában első alkalommal szerveztünk gyermeknapot, melyet június 5-én tartottunk meg. Vendégül láttuk a gödöllői Erkel Ferenc általános iskola 7. osztályos tanulóit és a beregszászi cserkészeket, akik vígabbá varázsolták programunkat.

Délután 2 órakor gyönyörűen feldíszített játszótér várta a vendégeket, óvodásainkat, és minden aknaszlatinai gyermeket, aki elfogadta meghívásunkat – gondolom, nem bánták meg…

A Szent Anna óvoda Napraforgó csoportja rövid fellépéssel köszöntötte az egybegyűlteket. Utána a vendégeké volt a színpad, akik mindenki tetszését megnyerték színvonalas előadásukkal. Ezt követően kezdődött csak igazán a gyermeknap: volt itt arcfestés, néptánc, színes makaróniból nyakláncokat fűztek, s a cserkészek is érdekes játékokkal foglalták le a gyermekeket. A szülők gyümölcslével és süteménnyel kedveskedtek, s még a szakadó eső sem tudta elrontani a jókedvet.

Este, mikor hazatértem, arra gondoltam, hogy ebben a rohanó világban a gyerekeknek alig van gyermekkoruk: külön oldalt nyitunk nekik a facebook-on, a divatot követve öltöztetjük őket, pedig milyen fontos,hogy gyermekprogramokon vegyenek részt, gyermekdalokat hallgassanak és thriller filmek helyett magyar népmeséket nézzenek, ahol a jó biztosan győzni fog.

Kedves szülők, ne siessünk gyermekeinkből felnőtteket varázsolni! Az az idő akarva-akaratlanul bekövetkezik, megízlelik majd a néha kegyetlen, de csodálatos felnőtt világot. Legyenek gyermeknapok, legyen gyermekkoruk, vigyázzunk a lelkivilágukra, hogy jó emberek legyenek: jobbak, mint mi, és szebb világot építsenek.

Puliszka Éva
Előző cikkAz Élet Menete Beregszászban
Következő cikkEgyházmegyei Ifjúsági Találkozó Munkácson