Habemus papam! Van pápánk!

68
Jorge Mario Bergoglio bíboros, aki a Ferenc nevet vette fel
 
Ferenc pápa jelmondata: Miserando atque eligendo – könyörülettel és kiválasztással. Ezek a szavak Szent Béda Venerabilis 21. homíliájából származnak, melyet a zsolozsmában is megtalálunk, s amely Szent Máté apostol meghívásáról szól. A zsolozsmában az elmélkedésnek adott cím még érthetőbbé teszi a jelmondatot: „Meglátta őt Jézus, megkönyörült rajta és kiválasztotta”.
Az említett homíliarészlet pedig így hangzik: „Jézus látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: Kövess engem! (Mt 9, 9). Látta, de nem annyira a testi látás, hanem inkább a belső könyörület tekintetével. Látta a vámost, és mivel ebben a látásban ott volt könyörülete és kiválasztása is, azt mondta neki: Kövess engem! Kövess, ez azt jelenti, hogy lépj a nyomomba. Kövess — mondta —, de ne lábad lépteivel, hanem életed megjobbításával. Aki ugyanis azt állítja, hogy Krisztusban akar maradni, annak úgy kell élnie, ahogy Krisztus élt (vö. 1 Jn 2, 6).

Jorge Mario Bergoglio bíboros, aki a Ferenc nevet vette fel Hálatelt szívvel mondunk köszönetet Istennek, hogy a Szentlélek megvilágosító kegyelme által új Főpásztort adott Egyházának. Jorge Mario Bergoglio jezsuita bíborost, Buenos Aires-i érseket választották meg új pápának a bíborosi konklávén, aki a Ferenc nevet vette fel. Mindnyájan őszinte szívvel imádkoztunk, és az Úr meghallgatta kérésünket. Hisszük, hogy ő Isten választottja, hogy vezesse Krisztus nyáját; így fogadjuk őt, ígérjük neki az egységünket. Imádkozunk Ferenc pápa urunkért, hogy szent elődjeinek nyomába lépve szolgálja az Egyház megtisztulását, lelki gazdagodását és az Evangélium hirdetését, és megerősítve népét hatékony módon tanúsítsa a világban az élő Krisztus jelenlétét.

 
Majnek Antal püspök