„Hét másodperc az rengeteg idő”

660

Élménnyel a tanulásért programsorozat alapfokú képzésén vehettünk részt 2012 januárjának első hétvégéjén a HÁLÓ, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely, valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával (és Olasz Tímea ötletgazdának köszönhetően).

Magyarországról érkezett trénerünk, Bányai Sanyi a csoport pillanatnyi hangulatát szem előtt tartva bőséges ismeretés játéközönnel látott el bennünket. Kellő névtanulásos ismerkedés után pszichológiai tanulmányainkat eleveníthettük fel a Maslow-piramissal. Megmentettük a királykisasszony kakaós bögréjét, voltunk élő fényképezőgépek, versenyt futott a mókuska és az egérke (többszöri komoly baleset ellenére is), majd a hátunknak szintén háttal ülő társunk elmondásaira hagyatkozva megrajzoltuk egy kisfiú meséskönyvének egyegy lapját. Aki nehezen oldódik fel, a nap végére az is összehozta – valószínűsítem.

Másnap a kihívás háromszöge, valamint az ún. létrák kerültek a középpontba. A nap nagy részét véletlenszerűen alakult négyfős csoportokban töltöttük. Közös vonásokat keresve rajzoltunk, építettünk kocka-, kártya-, pohárvárat, gyártottunk bútorokat.

Vasárnapra maradt a tölcsérmodell, a Kolb-féle ciklus és a zónaelmélet megismerése. Kulipintyó király születésnapja rádöbbentett bennünket arra, hogy rendkívül hatékonyan tudunk együttműködni, s ekkor vált szállóigévé, hogy „hét másodperc az rengeteg idő”.

Mindenfajta túlzás nélkül állíthatom, hogy sokat tanultam ezen a hétvégén, akár önmagammal, akár a szituációk, emberek kezelésével kapcsolatban. Még nem biztos, hogy tudom, de láttam, hogyan kell higgadtnak maradni, mikor senki nem figyel a vezetőre. Nem feltételezek, hanem a kézfelemelések alapján jelentem ki, hogy a márciusi képzésen mindan.- nyian részt akarunk venni. Vagyis ez a hétvége meghozta 19 gyümölcsét.

D. I.
egy résztvevő
Előző cikkA gyerekek szolgálatában
Következő cikkHazai hírek, felhívások