Hétvége Szinyákon

84

Mi kell a gyerekeknek 

Abban a szerencsében volt részem, hogy január utolsó, egyben február első hétvégéjét a Kárpátok festői csücskében, Szinyákon tölthettem. Az egyik kolléganőm szólt, hogy a római katolikus egyház szervezésében lelkigyakorlatos hétvégére kerül sor Szinyákon, az ottani lelkigyakorlatos házban. Bevallom, örömmel mentem. A hosszú téli hónapok szürkesége után jót fog tenni egy hétvégi kiruccanás.

Január 30-án délután fél háromkor a munkácsi római katolikus püspökségen gyülekeztünk. A résztvevők között voltak általános iskolai tanárok, tanítók, zenetanárok, hitoktatók. A kissé megkopott külsejű, még szovjet gyártmányú busszal 3 órakor indultunk Szinyákra.

Az út utolsó 500 méterét gyalog tettük meg. A lelkigyakorlatos ház és a római katolikus templom felé vezető felfelé ívelő úton bizony rá kellett jönnöm, hogy a friss hegyi levegőt nem orron át belélegezni, hanem “harapni” kell.

Megérkezés után elhelyezkedtünk a két-, három-, illetve négyágyas összkomfortos szobákban. Kicsomagolás után ismerkedés, közös teázás (kávézás) és beszélgetés következett. Vacsora után közös játék, ismerkedés volt az úgynevezett “zöld szobában”, miközben megérkezett Magyarországról András atya és Aranka nővér. A szombat reggel rózsafüzérrel kezdődött. Utána András atya műhelymunka keretében foglalkozott velünk. Aranka nővér a gyerekek, fiatalok nevelési problémáit ecsetelte, amelyhez természetesen bárki bármikor hozzászólhatott. Ez a probléma sajnos mindannyiunkat érint, mivel mindannyian pedagógusok vagyunk és gyerekekkel foglalkozunk. Felvázoltuk a felnövekvő nemzedék problémáit, melyekről, úgy gondolom, nemcsak a gyerekek tehetnek.

A legtöbb gyerek sajnos nem kapja meg a szüleitől azt, amire szüksége lenne, figyelmet, szeretet, törődést, odafigyelést. A szülők kifogása az, hogy túlságosan elfoglaltak, pedig szerintem ez nem lehet ok arra, hogy elhanyagolják gyerekeiket. Sok szülő nincs tisztában azzal, hogy a gyerek a legnagyobb ajándék, amit az ember Istentől kaphat. Azt, hogy a gyerekével törődhet, nevelheti, nem ajándéknak tekinti, hanem nyűgnek.

Megad neki mindent (anyagiakban), és úgy gondolja, hogy ezzel jót tesz gyerekének. Pedig valójában a gyerekeknek nem videójátékra, számítógépre, babák tömegére van szüksége, hanem olyasmire, ami pénzbe sem kerül: szeretetre, odafigyelésre. Hát, ezekre a problémákra próbáltunk meg “megtalálni” a megoldást. Utána András atya jóvoltából önismereti tesztet töltöttünk ki, ami nagyon tanulságos volt.

Ebéd után két csoportra osztva foglalkoztunk. Itt őszinte, mély beszélgetések hangzottak el arról, hogy ki hogyan érzi magát a munkahelyi kollektívában (családjában), hova helyezi magát a “fán”, milyen a főnökség és a kollégák viszonya, milyenek a munkahelyi kötelékek, milyen barátságok szövődtek és szövődnek. Szerintem ezek a megnyilvánulások nagyon sokat adtak mindenkinek az önmegismerés szempontjából.

Vacsora után szentmisére került sor az épület kápolnájában, majd pedig levezetőként pihentető játék, móka, kacagás. András atya és Aranka nővér vacsora után elbúcsúztak és már indultak is haza, hogy másnapi kötelességeiknek eleget tehessenek.

A vasárnap reggel szintén rózsafüzérrel kezdődött. Majd reggeli után kirándulás a falu határában lévő hatalmas kereszthez és Máriaszoborhoz, hógolyózás, gyalogtúra.

Közben őszinte beszélgetések hangzottak el. Jó volt tapasztalni eközben, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal, úgymond mindenkinek megvan a maga keresztje, amit hordania kell.

Ebéd után szentmise István atyával, majd a hétvége összegzéseként közös beszélgetés, elcsendesedés, és indulás Munkácsra.

Ezúton szeretném megköszönni a szervezőknek (Henkel Beatrixnek, Bárdos Istvánnak és másoknak) a lehetőséget, András atyának és Aranka nővérnek pedig mindazt, amit tőlük kaptam.

Az egyik résztvevő