Hordozni és továbbadni a krisztusi szeretet fényét

Nagyböjti előadássorozat a beregszászi plébánián

A húsvéti lelki felkészülés jegyében nagyböjti triduumot szerveztek a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben, melyre Michels Antal plébános Délvidékről, Csantavérről hívta vendégül Utcai Róbert atyát. Antal atya köszöntő szavaiban hangsúlyozta, hogy idén fontosnak tartotta, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően ne egy magyarországi előadót hívjon, hanem inkább egy hasonló sorsú határon túli területről lásson vendégül egy plébánost.

Utcai Róbert atya egy igen aktuális téma, a világiak, a hívek feladata és felelőssége köré fűzte prédikációit. Hiszen nem csak a pásztort követő, bólogató nyáj vagyunk, sokkal inkább a pásztor mellett, vele együtt, őt segítve kell haladnunk a feladatokkal teli úton. A három nap alatt a következő témák köré fonta prédikációját: egyrészt felelősek vagyunk egyházközségünkért, másrészt egymásért és harmadrészt az evangélium örömének terjesztéséért.

Több igaz történettel, tanulságos példázattal illusztrálta mondanivalóját, melyekben gyerekektől az idősebbekig mindenki megtalálhatta a számára érvényes mondanivalót.

Róbert atya szerint az egyházközség iránti felelősségünk felismerése az első lépés, hiszen nem háríthatjuk mindig másra a feladatokat, mint ahogy egy kínai pár lakodalmának történetében is ezt a példát látjuk. Az ifjú pár azt kérte, hogy minden vendég egy üveg borral járuljon hozzá a lakodalmi vacsorához, amelyet egy közös nagy edénybe gyűjtöttek. Amikor a pohárköszöntőre került a sor, mindenki vizet kortyolt a poharából.

Minden család azt gondolta, hogy a sok bor között elvész majd, ha ők csak vizet hoznak, így másokra hárították a feladatot.

A templom környezetében és az egyházközségben is mindig megkörnyékezi az ördög azokat, akik tesznek a közösségért, és ha gyenge a lelkük, elhagyják feladatukat. Sok mindent azért nem tudunk megvalósítani, mert hallgatunk a becsmérlő, hátráltató szavakra. Róbert atya arra biztatta a jelenlévőket, hogy ne adjanak ezekre a rosszalló szavakra, csak tegyék a dolgukat. Mindenkinek meg kell látnia, meg kell találnia, hol és miben tud az egyházközség javára lenni, miből tudja kivenni a részét. A második nap jelmondata a következő volt: „Hívj meg olyanokat, akik ezt neked nem tudják viszonozni.” Az atya kihangsúlyozta, hogy Isten a szeretetét rajtunk keresztül akarja megmutatni, így felelősek vagyunk egymás boldogságáért is. Azzal, hogy valaki életét megszépítjük, közelebb segítjük őt Istenhez.

Jézus próbál mindig megszólítani bennünket, feladatot akar nekünk adni mások megsegítésén keresztül, ezért legyünk nyitottak Isten és embertársaink felé is. Szavaink mellett azonban tetteinkkel is hangoztassuk embertársaink iránti szeretetünket.

Az utolsó, harmadik napon már ös?- szefüggött a három kiindulópont, hiszen, ha egyházközségünket szolgáljuk, akkor az embereket is szolgáljuk, és ezáltal tanúságot is teszünk. „Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek” – ezzel a szentírási mondattal vezette fel mondanivalóját Róbert atya. Hiszen mi, emberek gyakran nem értékeljük az Isten kínálta szabadságot, inkább a szabadosság jellemzi életünket, és sokféle rabságba, szenvedélybe esünk. Nem az a rabság, ha a tízparancsolatot be kell tartani. Ha szeretjük Istent, szabadok vagyunk, és nem lehet teher betartani törvényeit. A gazdag ember történetén keresztül példázta ezt Róbert atya, aki templomot építtetett a nélkülözőknek. A szegény település nagyon hálás volt az adakozó embernek, de mikor elkészült a templom, észrevették, hogy nincs benne világítás. Kérdőre vonták a gazdag embert, aki erre minden hívőnek ajándékozott egy-egy mécsest, azzal a feladattal, hogy ha mindannyian látogatják majd az Isten házát, akkor fénnyel telik meg a templom és nincs szükség központi világításra.

Nekünk is a szívünkben kell hordoznunk a krisztusi szeretet fényét, és ki is kell vinnünk az emberek közé. Mindan?- nyian fényhordozók vagyunk, lelkesedésünk sose aludjon ki. Róbert atya azzal engedte útjára a hallgatóságot, hogy minden egyes ember fényére szüksége van az emberiségnek. Ha van fény bennünk, akkor különbözik az életünk a többi ember életétől, így pedig szebbé tehetjük a világot a szeretet fényével.

Jakab Annamária