Ifjúsági lelkigyakorlat Bustyaházán

642

Nagyböjti lelkigyakorlat volt fiataloknak Bustyaházán február 26-28. között. Pogány István munkácsi plébános segítségével különféle imamódokkal ismerkedett meg a mintegy 40 résztvevő. Sokan most találkoztak életükben először a Jézus-imával és a szemlélődő imaformával. A keresztút egyes stációiról sem írt még senki közülünk saját kezűleg elmélkedést, és arra is csak most jöttünk rá, hogy mennyi mindennapi dolog nyer különös jelentést, ha a kereszt jelévé formáljuk őket.

Két nap az Isten előtt, az Ő társaságában.

Talán így lehet legpontosabban leírni azt, ami Bustyaházán történt velünk. Nem a szokványos lelkigyakorlatos hétvégék programját kell elképzelnünk, ahol az előadó beszél egy témáról, a résztvevők pedig figyelmesen hallgatják, jegyzetelnek, és minden bizonnyal találnak személyre szabott üzenetet, tanácsot vagy figyelmeztetést a közös elmélkedésben.

kereszt mobiltelefonjainkból…

Bustyaházán nem ez történt. Ott nem saját magunkra figyeltünk. A különféle imamódok segítségével az Isten közvetlen jelenlétébe „férkőztünk”, és ott elidőztünk. Egyszerűnek hangzik, pedig nem az. Sokszor nagyon messzire kell ahhoz utazni fizikailag és lélekben is, hogy az ember erre képes legyen. Hogy a mindennapi dolgokat ki tudja kapcsolni az agyában. Másképp nem jut idő Istennel együtt lenni, vele együtt „semmit tenni”. Másképp nem tudjuk megérezni, milyen lehet az Ő közvetlen közelében lenni. Másképp nem tudjuk a mennyországot itt a földön megélni, hacsak néhány perc erejéig is.

A zajok segítenek nekünk kiszorítani Jézust az életünkből, kapjuk a figyelmeztetést István atyától. És mi belátjuk: ha olykor csend szakad ránk, akkor az hirtelen belénk hasít és fáj. Léket vág bennünk, hogy minden fölösleges vagy romlott dolgot belülről kiszoríthasson az Isten jelenléte.

…az útközben talált szemétből

Csak addig fáj, amíg fel nem ismerjük, hogy mennyire helyére kerülnek ezekben az intenzív csendekben mindazok a dolgok, amik a rohanásban eltorzulnak az életünkben. A bustyaházi hétvégén elkészítettük az aktuális mérleget az életünkről. Összesítettük a pluszokat és mínuszokat, éppúgy, ahogy az üzletemberek szokták, ha meg akarják tudni, hogy éppen akkor nyerésre vagy vesztésre áll-e a vállalkozásuk; mi pedig, hogy megtudjuk, milyen eredményt tudnánk felmutatni azon a hétvégén, ha éppen akkor kérné számon tőlünk az életünk tartalmát a Teremtő.

…s végül magunkból

János evangéliumában ott voltunk Jézus keresztre feszítésénél is, és így már jobban értjük Máriát és Jánost, mert tudjuk, hogy milyen érzés elveszíteni azt, akinek a jelenlétére, a szavaira mindennél jobban vágyunk. A kereszthalál szemtanúsága megtanít bízni annak a Jézusnak az ígéretében, aki feltámadásával visszahozza az örömöt Mária és János szívébe.

„Az ember evolúciója folyamatban van, habár nem biológiai értelemben, hanem lelkileg” – mondja P. Pogány. A mi lelkünk határozottan nagy utat tett meg ebben a folyamatban a lelkigyakorlat néhány mennyben töltött órája alatt.

(ábrahám)

Részlet a bustyaházi lelkigyakorlatozók keresztútjából

1. állomás:
Pilátus halálra ítéli Jézust A tömeg Jézus nevét kiáltja; követeli, hogy őt feszítsék keresztre, ne Barabást. A tömegben állva érzem, hogy nem ez a helyes döntés. Látom Pilátus arcán a zavarodottságot: belül ő is érzi, hogy igazságtalan, ami Jézusra vár. Mégis kimondja az ítéletet, csak hogy eleget tegyen az elvárásoknak, és hatalmát, tekintélyét, presztízsét megvédje. Arra gondolok, hogy én hányszor kötök kompromisszumot a lelkiismeretemmel, hogy mások szemében vagány és megbecsült legyek.

Pilátus kompromisszuma Jézust feszíti keresztre. Az enyém vajon kinek okoz nehézséget, szégyent, fájdalmat? Mosom kezeimet. Sodródok a tömeggel. Noha Pilátussal együtt én is érzem, hogy ez így nincs rendjén, mégis kiáltom a tömeggel: Keresztre vele!

Ha a szeretet parancsa szerint élek, akkor felelősen élek. Akkor merek szembeszállni a kompromisszumokkal, akkor nem hajlok meg mások akarata előtt. Akkor nem hagyom, hogy más döntsön helyettem, hanem szilárdan ragaszkodom az isteni emberképhez. Ez sokkal nehezebb, mint behunyt szemmel és bezárt füllel sodródni a tömeggel. De csak ez az Istenhez, és az Isten képmásához, az emberhez méltó élet.

(H. B.- B. Zs.)

Előző cikkJézus nevelési „kudarcai”
Következő cikkMese – A büszke tölgyfa