Interjú Majnek Antal püspökkel

69
MajnekAntalFotoThalerTamas

– Püspök atya, a papi helyezések kapcsán szeretnék néhány kérdést feltenni. Sokakat foglalkoztat a gondolat: miért kell egy papot áthelyezni?

Évek alatt megszokják, megszeretik a hívek, része lesz az életüknek, s akkor egyszer csak máshová kerül. Neki is nehéz otthagyni a kialakult jó kapcsolatokat, barátságokat. Mi az oka, az értelme ennek?

 

– Legelső és legjobb válaszom erre maga az Úr Jézus, akit igazán jogosan kértek, kérleltek, hogy maradjon köztük, maradjon velük. Ő azonban mindig továbbment, és csak an?- nyit válaszolt nekik, hogy „máshol is hirdetnem kell Isten országának örömhírét.” Tehát figyelt arra, hogy az emberek mindenhol meghallják az ő hangját. És mivel mi, papok, az Ő képviselői vagyunk, az Ő követségében járunk, nekünk is mindenhol hirdetnünk kell az örömhírt. Mivel mindenki egészen más karakterű, más stílusban beszél, viselkedik, él, ezért jó, ha a hívek a végtelenül bölcs, gazdag és sokoldalú Jézust, az Isten Fiát több papon keresztül ismerik meg, illetve hallgatják.

– Mi szokott állni a helyezések hátterében? Hogyan dönti el a püspök, kit hova helyez?

– A püspöknek nem az a célja, hogy helyezgesse a papokat, ennek mindig egy vagy két szituáció az elindítója. Például ha valakit felszentelnek, tehát eggyel több pap lesz, akkor őt valahová helyezni kell, valakinek a helyébe, s akkor máris elindul egy dominó. De sajnos ebben az örömben ritkán részesülünk, úgyhogy inkább a fordítottja szokott előfordulni, hogy valahonnan kiesik egy pap. Nagyon sok missziós pap volt itt külföldről, ahogy ők sorban hazamentek, másik papot kellett a helyükbe tenni. És nem biztos, hogy egy idős pap helyébe egy frissen felszenteltet lehet helyezni, tehát egy másik idősebb kellett oda – s ez aztán elindítja a sort.

– A püspök egyedül dönt a helyezésekről, vagy megbeszéli valakivel?

– Megbeszélem a tanácsosaimmal és az idősebb papokkal is, és az érintett papokkal is.

– A híveknek sokszor okoz fájdalmat a helyezés, hiszen elveszítik a megszokott, megszeretett papjukat. Hogyan álljanak hozzá a veszteségükhöz?

– Nagyon szép dolog, hogy kötődnek a paphoz, de mégis: a templomba járás ne egy paphoz, hanem Istenhez járás legyen. A templom nem a pap háza, hanem Isten háza. Egy helyezés a hívek hitének, lelki életének is a próbája: ekkor derül ki, tényleg Istenhez, Jézushoz kötötte-e őket a pap. Sőt nem csak a híveknek, a papnak is próbája. Ha nem magához kötötte a híveket, hanem Istenhez, akkor ő maga is könnyebben viseli el az áthelyezést. Ez kölcsönösen az Istennel való kapcsolatunknak egy próbája. Még ha fáj is, ami jogos, sőt örvendetes, a püspök is örül, hogyha megszerették a papot, és nem örömmel engedik el… A gondolkozó, felnőtt hívek elfogadják az áthelyezést. Római katolikus egyházunkban ez a szokás. A helyezések mindig az Isten országának a javára és mindenkinek – a papnak és a híveknek is – az üdvösségére történnek. Ez a legfontosabb.