Jézus megkísértése

52

Nagyböjt első vasárnapjának evangéliumában olvasunk Jézus negyvennapos böjtjéről, melyet a pusztában imádkozva töltött, s melynek végén megkísértette a sátán. Olvassuk el, mit ír erről Prohászka Ottokár püspök, aki egy közömbös korszakban a lelkes Isten-szeretet megélője és terjesztője volt, s aki – szinte egyedüliként az akkori egyházi vezetők közül – sokat próbált tenni a szegényekért is. Április 2-án lesz halálának 90. évfordulója. Amit írt, s konferenciabeszédeiben elmondott, az ma is aktuális.
(A szövegben található szentírási idézeteket az azóta megjelent fordításban közöljük).

JÉZUS BÖJTÖL A PUSZTÁBAN

„Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Azt felelte: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Máté 4,3)

Egyél; foglald le a világot: élj. Legyen kenyered, az legyen főgondod, szolgáljon e törekvésednek minden kő, minden porszem. Csinálj kenyeret s élj erősen, hatalmad tudatában!

Jézus óvást emel a kísértő ellen: kenyér kell, de nemcsak kenyérből, föld- és kőtörésből, tenger- és világfoglalásból él az ember; mindennél szükségesebb az isteni lehelet, a szép, tiszta, nemes élet, az öröm, a megnyugvás! A kultúrvilág nagy kísértése az embernek; elfelejti a szép földtől a belső világot, a produktív munkától mennyországát, az alkotástól lelki világának kiépítését. S hozzá még helytelen irányba terelődik, s a testet-lelket törő munkában életcélt lát. Szegény, az eszközt céllá emeli; igát farag magának. Ó Uram, a te leheletedet szívom, azzal térek magamba, a legfontosabb munkára; ez lesz lelkem kenyere és öröme. Dolgozom, de a munka nem cél, hanem eszköz nekem.

Máshol is kevés bizalma van Krisztusnak a föld, a kultúra, a gazdagság iránt; „bizony mondom nektek, hogy nehéz a gazdagnak bejutni a mennyeknek országába” (Máté 19,23). Nem mintha magában rossz volna, hanem mert anyagiassá, világiassá tesz; rabbá teszi a lelket; lefogja s elfojtja. Jó a világ, a gazdagság, a hatalom, de csak akkor, ha a nagy céloknak szolgál. Ó Uram, ne fonnyadjon el lelkem se a gazdagságtól, se a szegénységtől! Nem hagyom magam elhervasztani semmiféle gondtól.

A VILÁG KÍSÉRTÉSE

Most a szent városba vitte az ördög, és a templom párkányára állította. Ha Isten Fia vagy – mondta –, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.” (Máté 4,5-6).

A második kísértés a világ; hadd lásson, hadd nézzen prófétának, szentnek! Hadd tiszteljen s hódoljon neked, ülj nyakára; úr kell neki. – Igen, én is úr akarok lenni. Az én uralmam igazi, nem látszat-hatalom: lelkem szép kialakítása. Itt vagyok én úr, s tiszteletet nem hajhászok. Ne tereljen el a világ lelkem nagy missziójától.

Az Isten országa a belső valóság; ez az igazi szuverenitás és fölség. Világ fölött állni! De nem sztoikusan, mert az is hazugság; hanem Szent Ferenc szellemében, ki szeret mindent s örül neki.

Megyek bátran, emelt fővel, nyílt szemmel előre. Ne tereljen el semmiféle kísértés, sem édes, sem keserű. Jézus állít erre az útra, s itt néha még keménynek is látszik. Mint tizenkét éves fiú mondja panaszos édesanyjának: „Mit kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám akaratában járok?” Mikor Kafarnaumban prédikál tevékenységének első tavaszán, anyja és testvérei kint várnak rá. De ő kemény velük szemben, nem enged a test- és vérnek s megy nagy küldetése útján. Így kell győznöm, s a lelket kiemelnem a sokféle befolyástól! Minél nagylelkűbb leszek, annál derültebb s erősebb leszek. A tökéletes ember ne legyen verébijesztő, hanem igaz, nemes, bátor, egész ember, aki szeret gyermeket, szülőt, feleséget, de soha az isteni szeretet rovására.

A BÁLVÁNYIMÁDÁS KÍSÉRTÉSE

„Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.” Jézus elutasította: „Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” Máté 4,8-10).

Mindezt neked adom, ha leborulsz bálványok előtt. A bálvány nem Isten, tehát nem igazság, nem élet. Vagy ha élet, hát csak úgy, mint ahogy az illúziók élnek fejünkben, melyeknek vége a keserű kiábrándulás. Ne tarts a bálványok felé. Keresed a világot, a több, jobb világot bálványok tiszteletében, amilyenek a hatalom, az élvezet, a szépség, saját szenvedélyeid, s mikor mindent birtokolni akarsz, lefokozod önmagadat. Mit használ neked a világ, ha nincs élni, örvendezni tudó szíved? Mit ér a kert, ha ki van szúrva szemed? Ez a szép, dicsőséges világ kín és gyötrelem lesz szép és dicsőséges lélek nélkül. Élvezetei ki nem elégítenek, s illúziókkal s csalódásokkal keserítenek. Megőrzöm s óvom szabadságomat, hogy igézetével le ne győzzön. Ez a szabadság munkát s küzdelmet kíván.

Akkor a tiéd minden, ha e bálványok előtt nem hajolsz meg, ha úri lélek vagy. Jézus egy másik kísértésben is megmutatja, mily elszántaknak kell lennünk, hogy az Isten utait a dicsőség s nagyravágyás igézeteiért el ne hagyjuk. „Távozz tőlem, sátán!” – mondja akkor Péternek (Mt 16,22-23). Nem szabad kímélnie magát; aki itt kímél, az önmagát rontja meg. Tehát minden kísértésben mondom rögtön: hátra tőlem, sátán, Isten útjain járok; erősen, keményen akarok. A világ s a filozófia bármely igézetével szemben rögtön fölemelem az Isten uralmának zászlaját s az istengyermek öntudatát érvényesítem!

Prohászka Ottokár: Elmélkedések az evangéliumról