Katolikus családok találkozója Beregszászban

63

A család semmi mással nem pótolható érték, életünk alapja, kiindulópontja, az élet legelső iskolája. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Így gondolják ezt a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és a Beregszászi Egyházközség szervezői is, akik, együttműködve a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel, május 27-én negyedik alkalommal rendezték meg a már hagyománnyá vált Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Napot.

A rendezvénynek a beregszászi római katolikus plébánia és udvara adott otthont. Az eseményre Bótrágyról, Orosziból, Benéből, Ungvárról, Sislócról, Gálocsról, Viskről, Ardóból, Nagybégányból, Tiszaújlakról, Kígyósról, Munkácsról és más településekről is érkeztek hívek papjaik kíséretében.

A rendezvényt Molnár János beregszászi esperesplébános nyitotta meg, köszöntötte a templomban összegyűlt családokat. Az egybegyűltek a Trinitas Band keresztény együttes előadásában hallhattak zenés áhítatot, és maguk is bekapcsolódhattak az énekbe, dicsérve Azt, Aki a családot mint intézményt megálmodta, megteremtette és máig kegyelmével és áldásával halmozza el.

Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató a délelőtt folyamán a felnőttek számára tartott előadást. Ez alkalommal a bizalom témakörét járták körül. A téma boncolgatása annyira magával ragadta a közönséget, hogy a két előadás közötti szünetről is megfeledkeztek.

A gyerekek szórakoztatásáról a beregszászi Bagolyvár Bábcsoport gondoskodott, Szent Lászlóról szóló meséjüket mutatták be. A kamaszok érdekes játékban, beszélgetésben, ügyességi vetélkedőben vehettek részt.

A tízórai szünete után Sás Károly író, zeneszerző előadását hallgathatták meg. A művész úr sok gyerekhangszert, bábot hozott, melyek segítségével a legkisebbeket is könnyen belevonta műsorába. A sok nevetéssel és mókával teli ötven perc gyorsan elrepült, amikor is a szervezők a jelenlévőket finom bográcsgulyással és töltött káposztával várták, melyeket a helyi Szent Anna Karitász munkatársai és önkéntesei készítettek el.

A délutáni programsorozat a nagyberegi kerékpáros akrobaták bemutatójával kezdődött. Ezt követően a jelenlévők a színpad elé ültek és megtekinthették a beregszászi Rezeda Néptánccsoport kis- és nagycsoportjának produkcióját. Török Mátyás és Taracközi Lídia egy sárközi páros táncot adott elő. A néptáncosok nagy sikert arattak, még a járókelők is betértek a templomudvarba, hogy megcsodálhassák a népi ruhába öltözött gyerekeket és fiatalokat.

Az Emília Vonósnégyes mind klasszikus, mind modern darabokkal bűvölte el a közönséget, és még akkor is rendületlenül folytatták a zenélést, amikor a szél ellapozgatta kottáikat.

A délután sztárvendége Farkas Tünde flamenco táncos-énekes volt, aki két zenésztársával, Nyíri Lászlóval és Demeter Lászlóval érkezett Beregszászba. Előadásuk három részből állt: elsőként moldvai és gyimesi népdalokat énekeltek, aztán a pünkösd előtti időszakra illő szakrális népi dalokat adtak elő, végezetül a Szent László év kapcsán szent királyunkról énekeltek.

Népes gyereksereg gyűlt össze a színpad előtt, amikor elkezdődött a márciusban meghirdetett Szent László rajpályázat eredményhirdetése és díjátadása. Nagy volt az öröm, hiszen nyolc gyermek különdíjat kapott, tizenegyen pedig – különböző kategóriákban – első, második vagy harmadik helyezést értek el.

Az egész nap folyamán az előadások mellett kézműves foglalkozások, toronytúra, kegytárgyvásár, pizzasütés között választhattak az érdeklődők.

A családi nap csúcsa a délutáni szentmise volt, melynek főcelebránsa Majnek Antal püspök volt. A szertartás alatt a téglási kórus énekelt.

A visszajelzésekből számomra az derült ki, hogy a résztvevőknek ez a rendezvény többszörös ünnep volt: a család, a találkozás, a bizalom és a jövőbe vetett remény ünnepe.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma