Kell-e félni a rontástól?

56
red string

Amikor a családban valami probléma van, vidékünkön sokaknak az jut eszükbe, hogy talán valami rontásról van szó. Egészen megdöbbentő számomra, de újra és újra hallok történeteket, hogy templomba járó emberek valamilyen kétes hírű személyt keresnek fel, hogy „levegye a rontást”. Annyiszor találkoztam már ezzel a félelemmel (mert az van mögötte), hogy úgy gondoltam, írni kell erről az Új Hajtás lapjain is. Tisztázzunk rögtön néhány alapvető tényt!

– Az ördög (vagyis a Sátán) valóban létezik, nem egy általános rossz, hanem személy. Szent II. János Pál pápa mondta, hogy aki nem hisz az ördög létezésében, az nem hisz az evangéliumban.
– A Sátán „a világ fejedelme”, de tudja ő maga is, hogy Jézus már legyőzte. Nem egyenlő felekkel van dolgunk, hanem egy legyőzött ellenséggel küzdünk, akit viszont továbbra is hajt a gyűlölet Isten és az emberek ellen.

– Minden, ami mögött a gonosz lélek áll – még ha pillanatnyilag vagy látszólag jónak tűnik is –, végső soron árt az embernek. Ő a „hazugság atyja”, gyűlöletből cselekszik.
– Legfőbb taktikája a félelem. Ezzel veszi rá az embert, hogy ne Istennek engedelmeskedjen.
– Igaz ugyan, hogy az ördög erősebb és okosabb nálam, de a keresztség és a szentségek által „jobb fegyvereim vannak”, és ha Jézussal élek, nem kell tőle félnem.

LÉTEZIK-E ÁTOK?
Ha létezik áldás, akkor átok is létezik. Amikor áldást kérek valakire, Isten fényébe helyezem az illetőt. Kérem Istent, hogy védje meg, segítse meg azt az embert. És Isten az ő szeretetében válaszol az imádságomra és áldást küld. Ha az áldás nyitott ajtóra talál, hatni fog abban az emberben, ha nem (például az illető nem akar megtérni, bűnben akar élni), az áldás visszaszáll rám. (vö. Lk 10, 5-6)
Az átok vagy rontás ennek ellentéte: a gonosz lélekhez intézett imádság. Aki átkoz, arra kéri az ördögöt, hogy tegyen rosszat valakivel. Ő pedig – mivel a gyűlölet a lényege – nagyon szívesen megteszi a rosszat. Ha annak az embernek a szíve nyitott a gonosz felé, akkor az átok hathat. De ha zárt ajtókra talál – tehát, ha az ember Istennel él, a szentségek védelmében (rendszeresen gyón, áldozik és törekszik a jóra) –, akkor a rossz kívánság lepereg róla vagy visszaszáll a rosszakaróra. (Ezért nagyon veszélyes mást átkozni!)

Az ördög azonban felhasználja a tudatlan emberek félelmét, hogy olyanba kergesse bele őket, ami már valóban komoly veszélyt jelent a lelkükre. Amikor a rontástól való félelmében valaki olyan praktikáktól vár védelmet vagy szabadulást, amik nem Istentől vannak, az saját maga nyitja meg a kaput a gonosz lelkeknek. Amikor a kisbaba karjára kötik a piros cérnát, hogy az megvédje a rontástól, akkor ezzel azt fejezik ki a szülők, hogy valójában nem hisznek Istenben, nem hiszik, hogy Ő a keresztség szentsége és az imádság által meg tudja védeni a gyereket a rossztól. Még rosszabb, ha nem csak szokásból teszik, hanem komolyan gondolják, hogy majd a piros cérna védi meg a gyereket, mert ilyenkor nyilván nem a piros cérna erejében hisznek, hanem a mögötte lévő titokzatos erőben (aki nyilván nem az Isten – akkor viszont kicsoda?).

Hasonlóképpen, amikor valaki nem az egyházban, hanem azon kívül keresi természetfeletti erők segítségét magának vagy családtagjainak, ezzel hitetlenségről tesz tanúságot (Isten vagy nem elég jó vagy nem elég erős számára), és más, „titokzatos erőkkel” köt szövetséget.
Vigyázat! Nemcsak a „fekete mágia”, a „fehér mágia” is olyan kapu, amin a gonosz besétálhat! A Biblia több helyen, nagyon határozottan elítéli az ilyen gyakorlatokat. (MTörv 18,9-14) Ilyenekhez folyamodni súlyos, halálos bűn az 1. parancsolat ellen, lényegében hittagadás.
A hazugság atyja pedig készségesen „segít”, hogy elhiggye az ember: lám, az orvos nem segített, a templomban az imádság nem segített – de a javasasszony („vorozska”) le tudta venni a rontást, van eredmény! Megéri neki a (látszólag) jót megtenni, hiszen ezzel az ember megnyitotta a szívét előtte: már nem Isten erejében bízik, hanem a vorozska praktikáiban – és ezzel a mögötte álló erőkben! Később hatalmas árat fizet, hiszen hatalmat adott a gonosznak maga fölött, aki tönkre akarja tenni!

Isten a papnak a felszentelés által különleges szabadító erőt adott. A pap áldásánál nincs erősebb áldás. A „vorozskához” menni pedig – még ha szentképekkel veszi is körül magát és imádságokat mond is – nemcsak felesleges, hanem kimondottan veszélyes dolog. Pillanatnyi előnyökért rabságba hajtja magát az ember.

Egyetlen szabadítónk van, Krisztus, a Győztes, benne bízunk, és hisszük az Evangéliumot: „Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

Popovicsné Palojtay Márta
Elias Vella exorcista előadásai nyomán