Kettős ünnep a beregszászi templomban

637
BeregszaszSzines

Százhetven éve szentelték fel a beregszászi római katolikus Szent Kereszt felmagasztalása templomot. Idén a jubileum alkalmából Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus egyházmegye püspöke volt az egyházközség vendége és egyben a szentmise főcelebránsa.

A szertartás elején Molnár János beregszászi esperes-plébános köszöntötte a püspök atyát.

„November 1-je kettős ünnep egyházközségünk számára. Először is megemlékezünk az Egyház összes szentjéről, ezenkívül ma ünnepeljük templomunk felszentelésének emléknapját is, melyet Hám János szatmári püspök szentelt fel 1846. november 1-jén. Ezért ez a szentmise hálaadás az elmúlt százhetven évért és Isten kegyelméért. Az Ő áldását kérjük a megmaradásért” – mondta köszöntő beszédében Molnár János.

Majnek Antal püspök arra buzdította az összegyűlt híveket, hogy Mindenszentek napján ne csak az Egyház által elismert szentekre gondoljanak, hanem azokra az elhunyt szeretteikre, akik az örök boldogság reményében éltek, hiszen akik mindennél jobban vágynak az Istenre, Őrá szomjaznak, azok el is fognak jutni az örök életre. Hozzátette, hogy mi is hasonlóképpen éljünk: a mulandó dolgok helyett vágyjunk a jóra, az örökre, az Istenre, így mi is eljutunk Hozzá, az Örök Hazába.

A szentmise végén Bárdos Márk elszavalta Reményik Sándor Templom és iskola című költeményét.

Bundáné Fehér Rita

Előző cikk„ÉLET-KÉRDÉSEK” – információs hétvége Szinyákon
Következő cikk„Betölt engem színed látása” – Gulácsy Lajos református püspök halálára