Lelkipásztori napok Egerben

80

„… hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10)

Ez a János evangéliumából vett idézet volt az idei Országos Lelkipásztori–Teológiai Napok jelmondata, melyet ebben az évben január 29-február 1. között tartottak meg Egerben. A téma pedig ez volt: Akik az Atya akaratában élnek, már most boldogok – a szentségek erejéből fakadó élet.

A nagyszőlősi Mennybemenetel plébániáról egy kilencfős csoport vett részt ezen a rendezvényen Magyar Gergely plébános vezetésével. A szentmisék, ahogyan együtt zsolozsmázhattunk az atyákkal, a nagyon mély tanítást adó előadások, fórumok, kiscsoportos beszélgetések mind közelebb hoztak minket a Jóistenhez, és ráébredhettünk, hogy milyen fontos a hivatásunk. A kedves olvasókkal azt a gondolatot szeretném megosztani, amit én személy szerint haza hoztam ebből a négy napból. Ez pedig Varga László kaposvári megyéspüspök gondolata: „Az Oltáriszentségben megtört Jézus és a megtört ember ugyanaz.” Nagyon hálás vagyok az Úrnak és mindazoknak, akik lehetővé tették számunkra, hogy ott lehettünk és lelkiekben gazdagodhattunk. Legjobban pedig plébániánk közösségéért adok hálát, hiszen azért mentünk oda, hogy hazatérve itthon kamatoztathassuk az ott kapott jókat, „hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10), ahogy a szeretett tanítvány írta le Jézus imáját Evangéliumában.

Szviscsu Marina, Nagyszőlős