Maradjatok a városban…

50

Mennybemenetel ünnepére

A földről búcsúzó Jézus éppen akkor parancsolja híveinek a maradást, mikor “minden néphez” küldi őket. És abban a városban kell maradniuk, ahonnét az emmausziak is kimenekültek; ahonnét a húsvéti jelenések ellenére is Galileába mentek halászni; és ahonnét ő kivezette őket mennybemenetelkor (Lk 24,29).

A maradás és küldés ellentétes mozgása jelentős szerepet játszik Jézus tanítványainak életében. Akkor küldi őket, amikor maradni szeretnének. A színeváltozáskor a látvány elragadtatásában Péter fölkiált: “Uram! Jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok itt három sátrat!” (Mt 17,4). De rövidesen hallják Jézus szavát: “Keljetek föl…” – A kenyérszaporítás elképesztő csodája lelkes hangulatot vált ki a tömegből és királlyá akarják tenni (Jn 6,15), ami apostolaiban is felgyújtotta a reményteljes várakozást “Izrael országa” (ApCsel 1,6) után. De Jézus nem engedi őket maga körül maradni, hanem “mindjárt sürgette tanítványait, hogy szálljanak bárkába, s keljenek át a túlsó partra… addig elbocsátja a tömeget” (Mk 6, 45). A görög szöveg szerint “kényszerítette” tanítványait. És hányszor ébreszti fel őket a csodái utáni elragadtatásból a való élet igényeire!

Itt és most Jeruzsálemhez köti őket, “mely megöli a prófétákat” és “megkövezi azokat, akik^hozzá küldettek” (Mt 23,37), mely az Urat “a szemük láttára tett csodák” (Jn 12,37) ellenére is oly hitetlenül fogadta, sőt elítélte; de még feltámadását is mesévé si-lányította az őrök lefizetésével (Mt 28,13). Ebben a bűnös és profán városban kell nekik “maradniuk, míg erő nem tölti el a magasból őket”. Vajon miért? Mert Jézus szemében Jeruzsálem nemcsak a bűnök városa, de szent város is: a Golgota és a feltámadás városa. Nem a megtestesülés Názáretjébe, nem a születés Betlehemébe, nem a nyolc boldogság vagy a színeváltozás hegyére vagy akár Betániába, a mennybemenetelnek a hegyére küldi őket, hanem “megparancsolja nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet”. És ők a hagyomány szerint az utolsó vacsora termében gyülekeztek, ahol a szenvedésre induló Jézus lelke és a halálból visszatérő Krisztus kegyelme titkos forrásokat rejtett el a szentségekben. Ebben a teremben tesz említést ugyanis a megtérés szentségeiről, a szeretet parancsáról és szentségéről, a papság rendeléséről, végül az egyházról, de mindenekfölött a Szentlé-lekről. Az utolsó vacsora terme mintegy foglalata volt egész megváltói teljességének.

Mindez nekünk is sokat mond. A távozó Jézus nemcsak az ottlévőknek adott küldetést, de minden kereszténynek. Nekünk is. Mindnyájunknak van egy Jeruzsálemünk: a magunk lelke és élete. Ebben van sok hitet-lenség, kétkedés, árulás és tagadás: de bennünk van Jézus Getszemánija is. Golgotája is. Ebben a mi Jeruzsálemünkben is elrejtette Jézus legnagyobb titkait, kegyelmének mindig megújító és megújuló forrásait: a szentségi jegyeket, miket – mint az Utolsó Vacsora termét – nem födhet el teljesen Jeruzsálemünk bűntengere. Ide kell visszavonulnunk áhítatos várakozásban és imádkozó megnyitottságban. Nem a színeváltozások látomásos hegyére, sem a kézzelfoghatóvá váló isteni csodák pusztájába küld. A szentségi megújulásban kapjuk meg az egyházat is. a kereszténységet is megújító Szendéiket.

Belon Gellért püspök
Ellesett pillanatok c. könyvéből