Márianosztrai zarándoklat

72

2006. április 29. és május 1. között 27. alkalommal rendezték meg a márianosztrai ifjúsági gyalogos zarándoklatot. A Munkácsi Szent István Líceum öt diákja is lehetőséget kapott a részvételre, így velük együtt nyolcan indultunk útnak.

28-án, pénteken reggel indult el a nyolcfős kárpátaljai csoport. Este megérkeztünk Budapestre, ahol Vargha Péter atya, a zarándoklat szervezője és vezetője szállásolt el minket plébániáján. Másnap elindultunk a zarándoklat kiindulópontjára, a pilisborosjenői Kálváriához, és ezzel elkezdődött a háromnapos “séta”. Közel 160-an voltunk, babakocsis apróságtól kezdve a 60 éves idősebb zarándokig. Minden napnak megvolt a maga témája, amelyen egy-egy csendes útszakaszon elgondolkodhattunk. Az első nap felfedezendő lelki kincseinkről elmélkedtünk, második nap a magunk és az egymás iránti felelősségről, harmadik nap pedig Isten kegyelmében bízva saját bátorságunkról győződhettünk meg. Többek szerint is – én is így vagyok ezzel – a legérdekesebb feladat az volt, mikor vadidegen házakba kopogtattunk be, és átnyújtottunk egy szerény ajándékot, ami egy gyertyából és egy doboz gyufából állt: ezek Krisztus világosságát jelképezték. A napi 27 kilométer nem volt túl nehéz. Sőt, én ezalatt a pár nap alatt bizonyos megnyugvást éreztem. Az utolsó nap volt a legfárasztóbb a rossz időjárás miatt. De úgy gondolom, mégis megérte. A zarándoklat végén a templomban a zarándokok mintha egy nagy családdá váltak volna. Úgy érzem, bármikor vállalkoznék ismét erre az útra. Rendkívül élveztem. Sőt, talán, ha már megértem a feladatra, egyszer a Szent Jakab-zarándoklaton is részt veszek.

Tóth Gergely,
Koncháza
I. évfolyam

Mi, a Szent István Líceum diákjai is meghívást kaptunk a 27. alkalommal megrendezett Márianosztrai Ifjúsági Zarándoklatra. Nyolcan vágtunk neki a nehéznek ígérkező útnak itthonról, de rajtunk kívül még volt kb. 160 ember, akik Erdélyből, Felvidékről, és persze Magyarország különböző vidékeiről érkeztek. Azt hiszem, tele voltunk félelmekkel és kétségekkel, hogy fogjuk-e bírni a napi 27 km-es távot (legalábbis én így gondoltam). Nagyon szép és felemelő három napot töltöttünk gyalogolva, elmélkedve, énekelve és imádkozva újdonsült barátaink társaságában. Az út nem volt könnyű, de minden fáradságot megért, és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Isten csak olyasmit enged megtenni nekünk, amire testileg és lelkileg is fel vagyunk készülve. Minden napnak megvolt a maga jelszava, amelyre az aznapi szentmise prédikációja is épült. Számomra a legmeghatóbb pillanatok egyike az volt, amikor teljesen idegen, ismeretlen emberekhez kopogtunk be szerény ajándékunkkal: egy gyertyaszállal és egy doboz gyufával. Ez nagyon jó érzés volt, szívesen gondolok vissza erre a pillanatra. Bármikor vállalkoznék arra, hogy újra megtegyem ezt az utat, vagy akár hosszabbat is, mert a fáradtság, a fájdalom és az izomláz helyett úgy érzem, ajándékot kaptam!

Holozsi Gabriella, Bene
I. évfolyam

    Az első nap 27 kilométert gyalogoltunk, szerencsére nem erőltetett tempóban, de így is alaposan kifáradtunk. Mindennap volt szentmise, az itt hallott prédikációk feltöltöttek minket energiával, hogy a gyaloglást folytatni tudjuk. Eljutottunk Visegrádra is, ami nem kis örömünkre szolgált, mert a város szépsége elbűvölt bennünket. Azután komppal átkeltünk Nagymarosra, zarándok-ajándékokat adtuk át egy-egy helyi lakosnak. Sok mókás helyzet származott ebből, de kedves embereket ismerhettünk meg. Márianosztra esővel fogadott bennünket, de így is tetszett. Később püspöki szentmisén vehettünk részt, ami megerősített hitünkben és erőt adott a mindennapi gondjaink elviseléséhez. Ez a zarándoklat fantasztikus élmény volt számomra – gondolom, ezzel minden résztvevő így volt. Sokáig nem fogom elfelejteni, és ha visszagondolok a boldog arcokra, mindig jókedvre derülök.

Kizman Antal, Ungvár
I. évfolyam