Megnyitotta kapuit Huszton a Rehabilitációs Központ

609

Örömteli eseményre került sor Huszton szeptember 29-én, egy verőfényes szombati napon: sok viszontagság, tizenkét éves építkezés és jogi huzavona után végre ünnepélyesen megnyitották a Huszti Járási Oktatási és Rehabilitációs Központot.

A hivatalos megnyitó előtt négy héttel, szeptember elsején vették birtokba az épületet kis lakói: 21 sajátos nevelési igényű (hétköznapi szóval értelmi vagy testi sérült) gyermek, akik részben Husztról, részben a járás más településeiről érkeztek. A messze lakók hétközben az intézményben laknak, a többieket szüleik hozzák-viszik nap mint nap. A gyermekek örömmel mutatták meg szüleiknek és a vendégeknek, hol alszanak, hol tanulnak. Az épületet szép, ízléses bútorokkal, színes játékokkal, könyvekkel rendezték be – mindenen látszott, hogy nagy szeretet hozta létre ezt az intézményt.

Král Edit budapesti logopédus és gyógytornász 1994-ben hozta létre Kárpátalján az első Hit és Fény közösséget a sérült emberek, szüleik és segítőik számára. Hogy a sérülteknek legalább egy része megfelelő ellátásban, ill. oktatásban részesüljön, közbenjárására néhányan a budapesti Pető Intézetben tanulhattak. Az ottani napidíjat (50 dollárt) a szülők nem tudták finanszírozni. Így született meg a huszti rehabilitációs központ gondolata. Első lépésként Albrecht Marianna vezetésével megalakult a sérült gyerekek első csoportja, melyet ideiglenesen – két évre – a huszti 15. számú óvodában helyeztek el. A két évből aztán 12 év lett.

Az ünnepi megnyitót szeptember 29-én tartották, amelyre mindenki meghívást kapott, aki valamiképpen hozzájárult az intézmény létrejöttéhez. Felszólaltak a támogató intézmények jelenlévő képviselői (felsorolásukat ld. a cikk végén), dr. Jámbor Éva beregszászi magyar konzul, Kacsur Iván, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció képviselője, Mihajlo Horba, a járási adminisztráció vezetője, Volodimir Kascsuk, Huszt polgármestere, valamint Fehér Ferenc, az Egyházmegyei Szent Márton Karitász igazgatója is. A szülők nevében Minya Mária mondott rövid beszédet. Felszólalt Hidász Ferenc atya és Kozma József, a huszti Szent József Karitász vezetője, továbbá Albrecht Marianna, a Rehabilitációs Központ igazgatója is.

A gyerekek rövid műsorral mutatkoztak be: bemutatták, mit tudnak, mit tanultak. Vidámságuk a résztvevőkre is átragadt, akiket belevontak az éneklésbe, mozgásba. S nem csak a támogatók hoztak ajándékot nekik: a gyerekek is saját készítésű ajándékkal kedveskedtek a vendégeknek. Az épületet Majnek Antal püspök áldotta meg. Az ünnepségen jelen volt még Hidász Ferenc egykori és Szulincsák Sándor jelenlegi huszti plébános is.

Hogy megértsük az esemény jelentőségét, fontos tudni, hogy a Huszti járásban, sőt egész Kárpátalján nincs hasonló típusú intézmény. Örömmel tölt el bennünket, hogy a központ létrehozása által megyénkben elsőként foglalkoznak intézményesített formában a sérültekkel. Bízunk abban, hogy a fejlődés itt nem áll meg, hanem elindul egy folyamat, melynek eredményeképpen sokak hozzáállása változhat a sérült emberekkel szemben, s mindannyian nyitottabbá tudunk válni sérült testvéreink szeretetének befogadására A Rehabilitációs Központ épületét az alábbi támogatók hozzájárulásával építette fel a Huszti Szt. József Karitász: Mocsáry Lajos Alapítvány (Magyarország), Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (Magyarország), Egymásért Alapítvány (Magyarország), Baar-i Szent Márton plébánia (Svájc)/ Marika – Freude /Marika Barátai Jótékonysági Alapítvány (Ausztria), World Servants Jótékonysági Alapítvány (Hollandia), Huszt Barátai Jótékonysági Alapítvány (Hollandia), Aachen Kindermissionwerk (Németország), Franziskaners für Mittel und Osteuropa (Ausztria), St. Martin an der Raab egyházközség hívei és régebbi plébánosa. Segítséget nyújtott még Lovas Ilona, a beregszászi konzulátus munkatársa, a Gregosits házaspár, a Margitics-házaspár; Haupt Antal, Tóth István, Vezsdel Mária huszti válalkozók, a huszti római katolikus templom hívei és énekkarának tagjai, és még sokan mások, akiknek – ahogy az igazgatónő mondta – a Szentírás szavai szerint Isten, aki a rejtekben is lát, meg fog fizetni szeretetből nyújtott adományukért.

Szatmári Klára, Pápai Zsuzsanna
Előző cikkKárpátaljára látogatott Erdő Péter bíboros
Következő cikkÜnnep a Domonkos Családban