Mennybemenetel, Pünkösd, Szentháromság vasárnapja

16

Hidegzuhany és lángoló szívek

Jézus, amikor megkezdi nyilvános működését, tanítványokat gyűjt maga köré, majd pedig ezek közül kiválasztja a tizenkét apostolt, akik központi szerepet töltenek be az életében. Három éven át beszél nekik a mennyei Atya szeretetéről, az Isten csodálatos országáról, tanúi csodáinak, beteggyógyításainak. Virágvasárnap ünnepélyesen hozsannázva bevonulnak Vele Jeruzsálembe, ők is ünneplik, mint eljövendő Megváltót. Aztán jön a „hidegzuhany”, Nagycsütörtök, az Utolsó Vacsora komor hangulata, Nagypéntek sötétsége, Nagyszombat kudarcos, döbbenetes csendje. Az apostolokat félelem és pánik keríti hatalmába: „Hát ennyi volt? Mi lesz velünk? Hazamenjünk? Mit fognak otthon szólni, hiszen minden családi, rokoni kapcsolatot felszámoltunk! Befogadnak-e még bennünket? Megvannak-e még a halászeszközeink? Tudunk-e, lesz-e erőnk újrakezdeni egy ilyen csúfos kudarc után?” Ilyen és ehhez hasonló húsbavágó emberi kérdések fogalmazódhatnak meg az Utolsó Vacsora termében félelemtől összebújó apostolokban. S ekkor jön a kósza, először csak asszonyi pletykának tűnő hír, amit Péter és János megerősítenek: „Jézus feltámadt, legyőzte a halált!” Ne csodálkozzunk azon, ha Tamás azt mondja, hogy amíg nem látja a szegek helyét és tapinthatja meg a Feltámadt Mester oldalán a Sebet, addig ő bizony nem hisz. Tamás realista, de amikor ő is személyesen találkozik a Feltámadt Jézussal, gyönyörű vallomást hallunk tőle: „Én Uram, én Istenem!” Az apostolokat újra lelkesedés tölti el, „lángol a szívük”, félelmük, pánikhangulatuk elmúlik, mert a Mester újra velük van! A kevés szavú, egyszerű emberek legyőzik az önmagukban lévő félelmet, és bátran tanúságot tesznek a Feltámadt Úrról, szembeszállva még a Főtanács tiltásával is. Még veréseket és megaláztatásokat szenvedve is azt mondják, hogy „Nem hallgathatunk!”

 

„Felment a mennybe”

Negyven napig tart ez a felhőtlen hangulat, az Örömhír terjed. Ekkor Jézus egy hegyre hívja apostolait, megáldja őket, „azután ezt mondta nekik: »Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.« Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és prédikáltak mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, a tanítást megerősítette, s csodajelekkel kísérte.” (Mk 16, 15 – 20) Az apostolok egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Egyik oldalról szeretnék megállítani az időt, hogy a Mester az idők végezetéig velük legyen, de Ő felmegy a mennybe. Viszont már előre megértenek valamennyit a Pünkösd jelentőségéből: bár Jézus elmegy, de eljön majd a Szentlélek, Aki megvigasztalja és megerősíti őket.

 

Hová és miért ment el Jézus?

De hová és miért is megy el Jézus? Nem „fel” megy, hanem oda, ahonnan jött, a mennyei Atyához; ez nem egy hely, hanem egy állapot.

Amikor jól és rendben mennek körülöttünk a dolgok, azt szeretnénk, ha megállna az idő. Szeretnénk, ha minden tökéletes lenne és úgy is maradna. Nem hiába mondja Péter apostol Színeváltozáskor: „Uram, jó nekünk itt lenni, csinálunk három sátrat, Neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Ők még a puszta földön is ellennének, csakhogy Jézus közelében maradjanak. De még vissza kell menni a szürke hétköznapokba, még nem érkezett el az idő, hogy örökre együtt maradjanak. Türelem, annak is el fog érkezni az ideje!

 

A Szentháromság: a szeretet áramköre

Amikor Jézus megkeresztelkedik a Jordán folyóban, ezzel megkezdődik nyilvános működése. Ekkor érdekes dolog történik: Jézusra galamb képében leszáll a Szentlélek és a Mennyei Atya szózata hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, Akiben kedvem telik, Őt hallgassátok!” Már a nyilvános működés kezdetén kiderül, hogy itt valami nagyon csodálatos dolog fog történni. A Mennyei Atya, Aki elküldte Egyszülött Fiát, hitelesíti a küldetést.

Ha boldog, kiegyensúlyozott embereket látunk, néha talán elfog a „szent irigység”, milyen jó nekik! Pedig tudnunk kell, hogy a boldogságot, kiegyensúlyozottságot, szeretetet nem adják ingyen, azért kőkeményen meg kell dolgozni! Mindennap tenni kell érte, hogy működjön, mert a szeretet, ha nem tápláljuk, akkor kihűl! (A Jelenések könyvében János apostol is figyelmeztet: „Az a kifogásom, hogy elhagytad első szeretetedet” Jel 2,4). A Mennyei Atya ott, a Jordán partján egy kicsit bepillantást enged az Atya – Fiú – Szentlélek tökéletes szeretetközösségébe. Bemutatja, hogy a „gyakorlatban” is lehet élni és gyakorolni a szeretetet! Sőt, nyilván nem azért engedte meg, hogy belelássunk ebbe az életbe, hogy irigykedjünk, hanem azért, hogy mi is gyakoroljuk már itt a földön! Amikor Jézus a mennybe megy, az apostolokat nem sajnálja és sajnáltatja, hanem utasítja őket, hogy mindarról, amit láttak, hallottak és tapasztaltak, menjenek és tegyenek tanúságot! Az apostolok pedig teljesítik ezt a küldetést.

Jézus, míg itt e földön élt, életével tanúskodott erről a tökéletes szeretetközösségről, harmóniáról, „szeretet-áramkörről”. Amikor felment a mennybe és elküldte a Szentlelket, nem magunkra hagyott bennünket, hanem a Mennyei Atyához ment, hogy mindazoknak, akik itt e földön gyakorolták az Isten és az embertárs iránti szeretet parancsát, azok számára ebben a tökéletes harmóniában helyet készítsen.