„Népünk szilárd reménysége, hazánk büszkesége” – Rajzpályázat Szent László Évében

664

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye rajzpályázatot hirdet 6-16 éves kárpátaljai magyar gyerekek és fiatalok számára a Szent László Év Kárpátalján című rendezvénysorozaton belül. Az emlékév során szeretnénk felhívni a figyelmet a szentéletű magyar király erényeire, feleleveníteni példaértékű életének legszebb momentumait.

A pályázatot három kategóriában írjuk ki:

1. 6-9 éves pályázók,
2. 10-13 éves pályázók,
3. 14-16 éves pályázók.

A rajzversenyre jelentkezők a következő három téma közül választhatnak:

1. Szent László, a király,
2. Szent László, a lovag,
3. Szent László, a szent.

Az alkotások formátuma, anyaga, technikája szabadon választható.

Egy pályázó csak egy munkával pályázhat. A pályamű címét, a pályázó nevét, kategóriáját és elérhetőségét kérjük a rajz hátoldalán feltüntetni.

A zsűri kategóriánként kiválasztja a három legjobb alkotást. A nyertesek értékes ajándékokban részesülnek.

Az alkotások beadásának határideje: 2017. május 10.

A határidőt követően beérkezett pályamunkákat a zsűri érvénytelennek tekinti.

Az alkotások benyújtásának módja: személyesen a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség irodájában (90202 Beregszász, Bethlen u. 2.), postai úton az iroda címére küldve, vagy a pályázó átadhatja művét plébánosának is.

Eredményhirdetés és díjátadás: május 27-én, a Beregszászban megrendezendő Egyházmegyei Katolikus Családi Nap keretében.

Előző cikkA „Szent Márton Karitász” szociális és tanulmányi ösztöndíjpályázat nyertesei a 2016/2017-es tanév II. félévében
Következő cikkHazai hírek, felhívások