„Soha ezelőtt nem voltam plébános” – Interjú Magyar Gergely ferences atyával

75

– Hol született, hol töltötte gyermekkorát?
– A Jóisten Aprószentek ünnepén pottyantott le az égből. Egy nagycsaládban születtem hetedik gyermekként Solymár faluban. Szüleim Felvidékről származtak, onnan költöztek át Pest megyébe 1945-46-ban.

– A rokonságban természetes jelenség volt a nagycsalád?
– Érdekes, de nem volt jellemző. Sose kérdeztem meg a szüleimtől, hogy hogyan jutottak erre a döntésre. Lehet, hogy azért vállalták a sok gyermeket, mert több évig vártak az elsőre. Mindenesetre jól döntöttek.

– Hol végezte tanulmányait?
– Az esztergomi Ferences Gimnáziumba jártam. Életemnek meghatározó és szép szakasza volt. Nagyon sokat kaptam az ottani iskolától, kollégiumtól, illetve a balatoni vitorlás táboroktól, melyeket Tamás atya ferences szerzetes szervezett.

– Mikor került egészen közel ahhoz a gondolathoz, hogy pap szeretne lenni?
– Vallásos családból származom. Gyerekkorban ministráltam, de a legszebb szentmise-tapasztalataim az Esztergomban töltött éveimhez kapcsolódnak, mikor testközelben tapasztaltam meg, hogy az Úr Jézus közöttünk van a kenyér színe alatt. Az emmauszi szentmisének az emberközelisége, az egyszerűsége kamaszkoromban érintett meg igazán. Tizenhét évesen éreztem azt, hogy az Úr Jézus ferencesnek hív. Érdekes, hogy az egyházmegyés papság sosem vonzott.

– Más pályára nem is gondolt?
– Dehogynem. Gyerekkoromban nagyon érdekelt a villanyszerelés, a fúrás-faragás. Mai napig pihenésképpen villanyt szerelek, barkácsolok. Ebből nem lett foglalkozás, de nem is baj. Huszonegy éves koromig nagy szerepet játszott az életemben a zene. Hegedültem, zongoráztam, brácsáztam. Amikor a hivatás megérintett, akkor (a 80-as években) Magyarországon az lehetett ferences, akit emellett pappá szentelnek és tanárként is dolgozik. Az énektanári diploma megszerzése mellett döntöttem, de aztán úgy alakult, hogy a Hittudományi Akadémiára kerültem, és aki ott tanult teológiát, az hittanárként dolgozhatott. Ezért abbahagytam a zenei tanulmányaimat.

– A szentmise érintette meg, ami bármelyik szerzetesrendhez kapcsolódik. Miért választotta mégis a ferenceseket?
– Nehéz ezt pontosan megfogalmazni. Egész biztos, hogy nem azért, mert csak ezt láttam. Egyházmegyés papok körében is sokat voltam. Volt alkalmam megnézni a kecskeméti piarista gimnáziumot, de úgy éreztem, hogy az nem az én világom.

– Mikor szentelték pappá?
– Pappá szentelésem karácsony utánra, december 27-ére volt kitűzve. Azért lett ilyen sürgős, mert január 1-jétől el kellett kezdenem a tanítást a Szentendrei Ferences Gimnáziumban, ahol összesen nyolc és fél évig tanítottam hittant.

– Szívesen vállalta ezt a feladatot?
– A kamaszok világa nagyon szép, de egyben nagyon nehéz. Utólag azt merem mondani, hogy eddigi papi szolgálatom egyik legszebb szakasza volt. A felnőttkor küszöbén álló fiúknak, lányoknak a hitre, emberségre való segítése csodaszép élmény volt. Nem mondom, hogy visszavágyom, de nagyon sokat kaptam a fiataloktól, s mindezeken keresztül az Úristentől.

– Nyolc és fél év leteltével hova helyezték?
– Szécsénybe kerültem, ahol rendi növendékeket bíztak rám, azokat, akik a próbaévüket töltik a Rendben. Ez a feladat megint csak nehéz volt, de szép, és ugyanúgy az ifjúsághoz kötődött. Segíteni kellett a fiatalokat abban, hogy eldöntsék: valóban a szerzetesi hivatás-e az ő életútjuk vagy sem. És ha igen, akkor miben kell fejlődniük. Azért is volt nehéz, mert eleinte túlságosan a lelkemre vettem a feladatot. Azt hittem, valóban tőlem függ az, hogy milyen ferences lesz belőlük. Aztán évek alatt sikerült ebben lazulnom. Megértettem, hogy sokkal inkább a Jóisten az, aki alakítja az ő életüket, sorsukat.

– Majd egy újabb szakasz következett az életében.
– Igen. Hat év múlva ismét egy újabb és nehéz feladatot bíztak rám. 2003-ban tartományfőnöknek választottak. A Jóistennek és a munkatársaknak köszönhetően azonban ezzel is megbirkóztam. Tizenegy évig voltam ebben a szolgálatban. 2014-ben járt le a többszörösen újraindított feladatom. Boldogan tettem le a lantot, és akkor kerültem Kárpátaljára.

– Hogyan került sor erre a nagy váltásra?
– Két szándék találkozott: az egyik az enyém, a másik a tartományfőnöké. Az utódom, Dobszay Benedek megkérdezte tőlem, hogy mit csinálnék szívesen. Mondtam, hogy bármit elfogadok. Kárpátalja mellett döntött. Régóta fontolgattam a szívemben azt, hogy szívesen jönnék ide. Tartományfőnökként többször jártam már Nagyszőlősön, és amennyire ilyen rövid idő alatt meg lehet szeretni az embereket, a vidéket, annyira megszerettem. Szívesen jöttem és szívesen maradok, amíg a Jóisten és az elöljáróm ezt jónak látja.

– Egy pap, egy szerzetes hogyan fogadja a váltásokat az életében? Nehézség, vagy inkább megkönnyebbülés?
– Nagyon különbözőek vagyunk. Van, aki nagyon nehezen viseli a váltást. És van, akinek jól esik, akinek jót tesz. Hálát adok a Jóistennek, hogy ez nem okozott gondot az életemben. Az új feladatban mindig igyekeztem megkeresni a szépet, a jót, a kihívást. Nem tudom, hogyan lesz a továbbiakban, de eddig jó lélekkel fogadtam az áthelyezéseket. Egyébként elméletileg szükség van a váltásra. Körülbelül hétévenként az ember kiéghet, rutinná válhat a feladatának végzése stb. Persze megvannak a nehézségei is. Az én esetemben nem volt könnyű ötvenegy évesen plébánossá lenni. Soha ezelőtt nem voltam sem plébános, sem káplán. Most tanulom azt, amit más esetleg huszonévesen már begyakorolt.

– Mi az, ami leginkább erőt ad és lelkesíti kárpátaljai szolgálata során?
– Túl a Jóisten kegyelmén, az emberek bizalma. Így három és fél év után azt tudom mondani: nagyon jó érzés, hogy sok embert ismerhettem és ismerhetek meg, akiknek az életükben konkrétan a segítségükre tudok lenni: szentségek kiszolgáltatása, gyászolók vigasztalása, betegek meglátogatása, hitoktatás, jegyesoktatás. Ezek az alkalmak egy pap számára rendkívül kegyelemhordozóak és sok erőt adnak.

– Hegedül még? Vagy esetleg van-e más hobbija?
– Nem hegedülök már évek óta. De nagyon szeretek zenét hallgatni vagy énekelni. Gyakran kerékpározom. Most éppen rám hárultak a rendház gondnoki feladatai, és ezt örömmel teszem. Ez számomra kikapcsolódást jelent.

Bundáné Fehér Rita