Szabad-e sírni?

74

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Miért vagy messze kiáltásom szavától?
Én Istenem, napestig kiáltok és meg nem hallgatsz,
És éjjel és nem figyelsz rám!”
/21. zsoltár/

 

Sokszor lehetünk tanúi olyan jelenetnek, amikor valaki friss gyásszal vagy más, nagy fájdalommal küzd, a környezetéből pedig ezt halljuk: „Jaj, csak ne sírj, nem szabad sírni!” Esetleg mi magunk is mondtunk már ilyet, a legjobb szándéktól vezérelve. Azt hiszem, valójában azért nem akarunk valakit sírni látni, mert a saját tehetetlenségünkre emlékeztet a sírása. Nem tudjuk megoldani a problémáját, visszaadni a férjét, helyrehozni a rajta esett igazságtalanságot. A tehetetlenség érzése pedig elviselhetetlen számunkra, ezért könnyebb, ha nem is látjuk a másik fájdalmát.

Pedig sírni szabad, sőt, kell!
Jézus is sírt fájdalmában! Megsiratta Jeruzsálemet, kön?- nyekre fakadt, amikor a barátja halálhírét hozták, és megindult mások szenvedésének láttán.

A könnyek, a sírás nem a gyengeségünk, hanem az emberségünk jele. Azt jelzik, hogy nem vagyunk egészen kőből. Hogy hús-vér szívünk van. Nagy a baj, ha valaki már nem tud sírni, ha kiapadt a könnyek forrása!

Az elmúlt napokban Jób könyvéből vettük a hétköznapi olvasmányokat. A sok csapás, vesztség fájdalmában Jób még azt is elátkozza, hogy egyáltalán megszületett, miértekkel ostromolja az eget (Isten ellen azonban nem vét). Ferenc pápa így kommentálja Jób – és a többi szenvedő ember – lázadozásást:
Vajon káromkodik ez az ember? Vajon káromkodik Jézus, amikor fájdalmában és elhagyatottságában feljajdul az Atyához: „Miért hagytál el?”

„Amit Jób mond, ima. Mert IMÁDKOZNI ANNYIT JELENT, HOGY IGAZSÁGBAN ÁLLUNK ISTEN ELŐTT. És Jób ebben az állapotában nem tudott másképpen imádkozni. Az igazi ima szívből jön, abból a pillanatból fakad, amelyikben éppen élünk.” Ha túl nagy a különbség a szívünk állapota és a között, ahogy imádkozunk, ahogy viselkedünk – nem vagyunk igazságban.

Szabad tehát sírni. Szabad a halottainkat megsiratni, szabad az életünket is megsiratni. A hosszú időre magunkba fojtott fájdalom megbetegít. Az Istennek – és másoknak – kimondott fájdalom viszont gyógyít, mert „az igazság szabaddá tesz benneteket”. Aki fájdalmát Istennek panaszolja, még ha „kiabál” is vele, már kapcsolatba került vele – hiszen csak egy élő valakivel lehet kiabálni!

Mi az, amit nem szabad, vagy legalábbis nem visz előre? Amikor a fájdalmunkat másokra vetítjük ki, másokat kezdünk hibáztatni, vádolni. Isten ott van a fájdalmamban, akármilyen gyenge és bűnös állapotomban vagyok is. De nincs ott a mások hibáztatásában, amikor a problémáimat „kihelyezem”, békétlenségemet másra hárítom át.

Igazából minden fájdalom akkor tud enyhülni, oldódni, ha szembenéztünk vele, közel engedtük magunkhoz és átdolgoztuk magunkban, a Szentlélek segítségével. Ővele minden átélt veszteség, szenvedés – sőt, még a bűn is! – növekedési lehetőséggé változik! Mert Isten a görbe vonalakon is tud egyenesen írni.

Popovicsné Palojtay Márta

Amikor a bűnből kegyelem születik

„Ne félj, én nem ítéllek el” – Gyógyító hétvége abortuszt megélt nők számára

November 26-29. között, szerda estétől szombat délig ismét lesz lelkigyakorlat azon nők számára, akik abortuszon mentek keresztül. A résztvevők teljesen ítéletmentes légkörben, sorstársi közösségben dolgozzák fel életüknek ezt a nehéz időszakát, hogy megtapasztalják: Isten akkor is és most is, így is szereti őket.

Egy szép lelkigyakorlatos házban, 2-4 ágyas, kényelmes szobákban lesz a szállásunk, étkezés biztosított. A szállás és a teljes ellátás ára 300 hrivnya, de anyagi nehézségek senkit ne tartsanak távol, szívesen segítünk. A maximális létszám 12 fő. A lelkigyakorlatot Petenko Miron atya és Popovicsné Palojtay Márta vezetik.

Várjuk azokat is, akik más módon érintettek: orvosokat, nővéreket, az édesapákat és azokat a nőket is, akik vetélés útján veszítették el a magzatukat.

A program két nyelven zajlik, minden elhangzik magyarul és ukránul is.
Jelentkezni lehet: 097-9073640 (Marika) vagy 099-2411872 (Márta)
Email: nem.itellek.el@gmail.com

Két résztvevő beszámolója

Néhány szót szeretnék szólni a lelkigyakorlatról, amelyen részt vettem, azért, mert valamikor abortuszt követtem el. Ez a 4 nap, amelyet egy kolostorban töltöttem, teljesen megváltoztatta az életmódomat, az elképzeléseimet az életről. A fájdalom, amellyel eddig éltem sok éven át, a sérelmek és félelmek, saját magam leértékelése, az önostorozás és az innen eredő állandó elégedetlenség úgy saját magammal, mint a környezetemmel, teljesen kiszakadtak a lényemből – eltűntek.

Rádöbbentem, hogy a sok baj gyökere saját magamban volt.

A lelkigyakorlaton megtanultam szeretni magamat, odafigyelni magamra és hallgatni a szívemre. És a magamhoz való szereteten keresztül értettem meg, hogy Isten szeret és én belenézhetek az Ő tiszta szemébe!

Ez alatt a négy nap alatt lelkileg megtisztultam. Közelebb kerültem Istenhez. Gyakrabban imádkozom, Istenhez fordulok, hálámat fejezem ki életem minden egyes jó pillanatáért, és alázattal fogadok minden egyes kihívást, mert tudom, hogy Isten jót akar nekem, tanítani akar és észhez téríteni. Isten szeret mindnyájunkat! Csak egy kis segítségre van szüksége: hogy én megtegyem az első lépést az úton!

(T. E.)

Az, amit a lelkigyakorlattól kaptam, Isten hatalmas kegyelme számomra. Egész életem során hálás leszek Istennek azért, hogy részese lehettem. Amikor elindultam, rábíztam magam Istenre, a szervezőkre, és ezalatt az idő alatt mintha egy másik életbe léptem volna át.

Miután megértettem, hogy mit tettem, a legnehezebb az volt számomra, hogy megbocsássak saját magamnak. Éveken keresztül próbálkoztam vele. De a szívem mélyén sosem volt ekkora béke, mint a lelkigyakorlat után. Most már tudom, hogy gyermekem Istennel van.

Tudom, hogy Isten megbocsátott, és megbocsátott a meg nem született gyermekem is. És Ő, az Úr Isten, ezen a fájdalmon keresztül vezetett el a hitemhez. Pontosan ezen a szörnyű bűnön keresztül éreztem meg, hogy törődik velem, hogy nem vagyok közömbös számára. Megláttam, hogyan törődik velem Isten, mint kis gyermekével, milyen sokat ad nekem. A lelkigyakorlat után éreztem meg, hogy mi is az élet, megéreztem a felszabadulást – azt, hogy én is része vagyok ennek a hatalmas világnak, amelyet Isten teremtett. Mintha a lelkem részecskéi összeálltak volna.

Megismertem több sorsot is, éreztem azt a sok-sok emberi melegséget, feltétel nélküli elfogadást és szeretetet. Hálás vagyok Istennek azokért az emberekért, akik benne maradtak szívemben és életemben örökre.

Azóta is vannak nehézségek az életemben, de érzem, hogy Isten nem hagy el. Látom a sok utat magam előtt. Hiszem, hogy Isten segítségével továbbra is egyre jobb emberré válok, egyre jobb lesz az életem és a többi ember élete, akik körülvesznek. Ezért, annak ellenére, hogy az élet nem olyan egyszerű, és hogy a lélek mélyén állandó harc van, boldog vagyok, élni szeretnék és Istent követni.

P.S. És még valami: amióta részt vettem a lelkigyakorlaton, nem dohányzom.

(P. L.)