Szent Achatius és a Tizennégyek

52
szentek

Ma, amikor a krisztusi örömhírért vállalt újabb, modern kori vértanúság korába érkeztünk, talán érdemes visszatekinteni az első századok vértanúira is, illetve vértanúságuk gyümölcseire. Június 22-én van Achatius, Acacius avagy Szent Ákos emléknapja, az ókeresztény bizánci vértanúé, aki később méltán vált az ún. tizennégy segítőszent egyikévé.

Szimeon Metaphrasztesz szerint Achatius görög származású keresztény katonatiszt volt Kappadókiában. A keresztes háborúk idején költött legenda szerint Hadrianus császár idejében tízezer katonatársával együtt az Ararát hegyén keresztre feszítették, mert nem áldoztak a pogány isteneknek. A színes legenda szerint keresztre feszítésük idején a nap hatodik órájában nagy földrengés támadt, ők azonban folyton imádkoztak, mégpedig azok testi-lelki egészségéért, boldogulásáért, akik majdan böjttel és hallgatással közbenjárásért fordulnak hozzájuk. Angyalok bátorították őket, s a kilencedik órában kiadták lelküket. Testüket újabb földrengés tépte le a keresztről, majd angyalok földelték el őket.

A vértanú Achatius legendája mindenekelőtt a keresztes háborúk lovagjait volt hivatott felvértezni bátorsággal és hittel. A szentet ezért rendszerint lovagként ábrázolták, kereszttel, lándzsával, tövises ággal vagy töviskoronával. A szent kultusza a középkor végén, a 15. század folyamán vált általánosabbá Közép-Európában, Ausztriában, Csehországban, majd Magyarországon is.

A 15-16. században Európa középső területein fokozatosan kialakult a tizennégy segítőszent csoportos kultusza, akikhez külön-külön és együttesen is fohászkodtak közbenjárásért, segítségért. A hagyomány szerint a segítőszentek haláluk előtt ígéretet kaptak Istentől, hogy a hozzájuk fordulókat nagy bajokban megsegítik.

A tizennégy szent csoportját tizenegy férfi és három női szent alkotja: Szent György, Szent Balázs, Szent Erazmus, Szent Kristóf, Szent Pantaleon, Szent Vitus, Szent Cirjék, Szent Ákos (Achatius), Szent Euszták, Szent Dénes, Szent Egyed, Alexandriai Szent Katalin, Antiochiai Szent Margit, Szent Borbála, akikhez valamennyi emberi probléma, betegség okozta szorult élethelyzetben fordultak segítségért.

Helyenként Dénes helyett Miklós püspök, Erazmus helyett Lénárd, Euszták helyet Hubert, Pantaleon helyett Rókus szerepelhet.

A német eredetű kultusz elsőként Európa német ajkú lakossága körében talált követőkre, és csak később érintett meg más népeket is. Magyarországra a 15. század végén szintén a német telepesek hozták magukkal tiszteletüket, amely a magyarok között is élő hagyománnyá vált. A reformáció terjedésével és a török hódoltsággal a késő középkori hazai szentkultusz háttérbe szorult vagy megszakadt, a 18. században azonban újjáéledt, ismét a német bevándorlások hatására.

A tizennégy segítőszent tiszteletének sajátos fejezete kezdődött 1445–1446-ban, amikor Frankenthalban (Bajorország északkeleti részén) egy pásztorfiúnak, aki a langheimi ciszterci kolostor birkáit őrizte, látomásai voltak. A pásztorfiú egy dicsfényben tündöklő gyermeket látott a mezőn. A későbbi látomásokban már tizennégy kisgyermek is állt körülötte, akik félig fehér, félig piros ruhát viseltek, és azt mondták neki: ők a tizennégy segítő szent, és azt szeretnék, ha azon a helyen kápolnát építenének a tiszteletükre. 1448 körül a látomás helyén oltár épült, ma barokk stílusú Vierzehnheiligen nevű bazilika áll ott, mely búcsújáróhellyé vált. XIII. Leó pápa 1889. április 4-én külön misét engedélyezett a bazilikában a tizennégy segítőszent tiszteletére.

A hol elfeledett, hol újult erővel tisztelt tizennégy segítőszentek ma is hatalmas pártfogóink: Balázs a torokbajban, Erazmus az altest fájdalmaiban, Pantaleon minden betegségben, Vitus a szemérem elleni kísértésekben, Kristóf az utak veszedelmében, Dénes a lelkiismeret nyugtalanságában, Cirjék a pokoli kígyó incselkedései ellen, Akácius a halálfélelemben, Euszták a reménytelen helyzetekben, Egyed a gyónásban érzett álszégyen, Margit a veszélyben forgó szülő asszonyok bajai, Katalin a bűnbánók megtérését késleltető akadályok esetében, Borbála pedig az utolsó szentségek fölvételében.

Akár az első századok, akár napjaink vértanúira tekintünk, mindannyian segítenek bennünket, hogy Krisztus szeretetéért hozzuk meg mi is áldozatainkat, legalább a legcsekélyebbeket, de azt igaz szeretettel.

Összeálltotta: Riskó Marianna