Szent Márton, a szociális szeretet apostola

74
martin

Szent Márton püspök nagy szellemi átalakulás idején született. Amikor Pannóniában, Sabariában meglátta a világot, éppen három éve múlt annak, hogy Nagy Konstantin császár szabadságot és elismerést biztosított a keresztényeknek, és megadta nekik a többiekkel való egyenjogúságot. Ekkor az Egyház számára a gyors terjeszkedés időszaka kezdődött el.

Fölszentelése napjától Márton mint jó pásztor látogatta nyáját, prédikált, s nagy erőt öntött a hívekbe és a papokba egyaránt. A nép atyjaként szerette őt, aki úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek, s csak segíteni és békességet teremteni akart mindenütt. Ezért kapta az „irgalmas” nevet.

Már az a jól ismert amiens-i eset is (amikor tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan koldusnak) mutatja azt a szeretetet, mely egész életében mozgatta őt, hogy túllépjen saját érdekén, gondoskodva mások szükségéről.

Ahol azonban szükség volt rá, Márton tudott nagyon keménykezű is lenni: ha a hit tisztasága került veszélybe, ha a hívők babonás tisztelettel vettek körül egy helyet vagy egy vélt szentet, illetve ha pogány szokások és elképzelések akadályozták az evangélium terjedését. Ilyen esetekben nem vonakodott életének kockáztatásától sem, teljes elszántsággal és keményen harcolt a hitért. Fölfogásának és életvitelének az a szigorú vonása, amely már a megválasztásakor ellenkezést váltott ki némelyekben, haláláig megmaradt. Alázattal viselte, nem kérte számon és nem büntette, hogy a papság közül is voltak, akik morgolódtak ellene és néha meg is bántották; ha azonban nem az ő személyéről, hanem az Egyházról volt szó, határozottan lépett föl.

Minden tevékenységében a szociális szeretet céljai irányították: a rábízottak üdvössége, a szegények, veszélyben lévők és az üldözöttek megvédésének gondja. Mártont a nép úgy fogadta emlékezetébe, mint a szociális szeretet apostolát: mint az irgalmas szamaritánust, aki a koldusnak utolsó ruhadarabját is odaadta, s mint a jó pásztor ragyogó példáját, aki a legszorongatóbb helyzetekben is, a saját érdekén túllépő és a másik szükséglete iránti nyitottságot tette életének vezérlő elvévé. Szent Márton képes volt túllépni önmagán embertársai szolgálatára. Ebben mutat példát nekünk is. Képes volt arra a szeretetre, „amely által mások szükségleteit és igényeit úgy fogjuk fel, mint a sajátunkat, és amely mind erőteljesebbé teszi a lelki értékek megosztását, valamint a gondoskodást mások szükségleteiről. Az ilyen szeretet megalapozottá és tartóssá teszi az élet és a munka épületét, és meghatározza minden cselekedet és minden társadalmi intézmény minőségét.”

Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni, elsőként a nem vértanú szentek között. Kérjük mi is az Urat, ki Szent Márton püspöknek megadta, hogy életével is, halálával is megdicsőítse a nevét, hogy minket sem élet, sem halál soha el ne szakíthasson az Ő szeretetétől.

Szent Márton püspök élettörténetének felhasználásával (forrás: katolikus.hu) írta:
Kvascsuk András técsői plébániai kormányzó