Tanévzáró ünnepség a bakosi hétvégi iskolában

84

 

Bakosnak, bár magyar falu, nincs magyar tannyelvű iskolája. Néhány lelkes pedagógus ezért hétvégi iskolát hozott létre, ahol az érdeklődő gyerekek szombatonként 9 és 13 óra között elsajátíthatják a magyar kultúra alapjait és elmélyíthetik anyanyelvi tudásukat. Érdeklődők pedig vannak – lassan el sem férnek a csoportokban a gyerekek.

Az alábbi cikk még júniusban érkezett, de helyhiány miatt csak most közöljük. Jubileumi tanévzáró ünnepségre került sor a bakosi hétvégi iskolában, amely pont 10 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a magyarul tanulni vágyó gyerekek előtt. A zsúfolásig megtelt középiskola dísztermében összesereglett szülőket, nagyszülőket, vendégeket Balogh Mária, a hétvégi iskola pedagógusa köszöntötte, aki röviden ismertette az iskola megszervezésének történetét és az azóta ott folyó munkát.
Néhány lelkes szülő kezdeményezésére született meg a magyar nyelvű hétvégi iskola megalapításának ötlete, amit örömmel támogattak a község mindkét (református és római katolikus) felekezetének lelkipásztorai, Sütő László tiszteletes és Károlyi Lajos atya. A nemes szándékra mindkét püspökség áldását adta. A szükséges hivatalos papírok beszerzése után 2000. szeptember 1-jén két elszánt, nagy szaktudással rendelkező pedagógus, Demjén Ilona és Bagu Balázs kezdte meg a kis nebulók tanítását a hétvégi iskolában. A kezdetektől fogva ott tanít Demjén Orsolya is, aki egyben katolikus hitoktató is.
Jelenleg 67 tanulója van az iskolának, három korcsoportban folyik az oktatás. A legkisebbeket Hajas Éva vezeti be az írás-olvasás tudományába, a középcsoportot Demjén Orsolya, míg a legidősebbeket Balogh Mária tanítja.
Célunk – mondta a szónok –, hogy a gyerekek megtanuljanak helyesen írni, szépen, kifejezően olvasni és választékosan beszélni magyarul. Örömmel mondhatom, hogy a gyerekek fél év után egyáltalán nem, vagy csak elvétve használnak beszéd közben ukrán kifejezéseket, természetesnek tartják, hogy a magyar iskolában tiszta magyarsággal kell beszélniük. Van miből válogatniuk, hisz a magyar nyelv gazdag szó- és szinonímakészlettel rendelkezik.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy népünk hagyományaival és népköltészeti kincseivel is megismertessük a tanulókat, melyeket alkalomadtán fel is tudnak használni (ezt a gyerekek színvonalas műsora bőven bizonyította).
Balogh Mária még elmondta: arra a legbüszkébbek, hogy az évek folyamán sok tanuló átiratkozott a bátyui középiskolába, és sokan kitűnők lettek.
Ezután a gyerekek vették birtokukba a színpadot. Elsőként a legnagyobbak mutatkoztak be, elmondva, mit is tanultak az év folyamán. A fiúk botos tánca után a lányok mutatták meg, hogy a lábuk jobban jár a szájuknál, majd fergeteges csárdást jártak el párban.
Őket a legkisebbek követték, akik gyermekjátékokat játszottak, tréfás mondókákat és kiszámolósdit mondtak, és megható versekkel köszöntötték az édesanyákat, nagymamákat, nagypapákat, édesapákat, ezt kívánva: „Jobbuljon a világ, az apukák ne menjenek messze, itthon találjanak munkát, hogy ölelje át minden este kicsi gyermekét, meséljen és kérdezze ki az aznapi leckét.” Végül a tanítókat is köszöntötték.
Volt aztán lakodalom, nagyvőfély, kisvőfély, menyasszonytánc, menyas.- szonyszöktetés talpalávaló muzsika kíséretében. Ezt mind a legkisebbek adták elő mély átéléssel. A közönség hol sírt, hol nevetett. Gyönyörű volt!
Majd kicsik, nagyok vegyesen Petőfit és március 15-ét idézték meg a színpadon felnőttes komolysággal, megható jelenetekben. Végképp családiassá vált a hangulat, amikor az egyik kislány gyönyörű hangján elkezdte a „hű Jézusom kezébe teszem kezem belé” kezdetű éneket (mert Petőfi Jézusra bízta életét, elindulván a csatába), és a közönség együtt énekelt a szereplővel. A műsornak ezt a részét közös énekléssel fejezték be, mely a magyarság Kárpátalján való megmaradásáról szólt.
Befejezésül a három pedagógus egyegy szép, klasszikus mesét mondott el. A színvonalas műsort nagy tapssal köszönte meg a hálás közönség, és annyira megejtették lelküket a gyerekek szájából származó igaz, őszinte, meleget sugárzó szavak, hogy senki nem mozdult a helyéről.
A műsor befejeztével Balogh Mária elmondta: a műsor tükröt állított annak a munkának, amit egész évben végeznek. A március 15-i jelenetet pedig azért vették be a repertoárba, mert a bakosi magyarságnak nincs lehetősége megünnepelni a magyar történelemnek ezt a csodás napját. A fiatal szülők legtöbbje ukrán iskolát végzett, így halvány fogalma sincs Petőfiről és nemzeti ünnepünkről. Ezért akarták, hogy ők is részesülhessenek abban az élményben, amelyben – Bakoson kívül – valamen.- nyi magyarlakta településnek része van.
A községnek évtizedek óta kultúrháza sincs, lassan a kultúra is kihal Bakosból. Majd néhány gondolatot mondott el az anyanyelv megőrzésének fontosságáról, s reményét fejezte ki, hogy a bakosi emberek nem hagyják, hogy házukból elfogyjon a magyar szó.
A tanítók igyekezetét és a gyerekek fellépését Orbán Natália köszönte meg a szülők nevében, és hálájuk jeléül gyönyörű szép harmonikajátékkal ajándékozták meg a jelenlévő tanítónőket.
Az ügyesen szereplő gyerekeket az édesanyák finom süteménnyel és üdítővel vendégelték meg.

 

Demjén Orsolya