Tíz jó tanács aggályos lelkiismeretűeknek (2. rész)

46
aggodas

6. Ne bánkódj érzéseid, érzelmeid, indulataid (akár szexuális felindulásaid) vagy érzelmi megnyilvánulásaid miatt, hacsak nem szándékosan, Isten parancsának tudatosan ellenszegülve idézed elő azokat!

Mindaz, amit a gondolatokról és a vágyakról mondtunk, az érzelmekre is igaz. A gondolatokat és vágyakat sokszor érzések, érzelmek kísérik. Önmagában egyetlen érzelem sem jó vagy rossz. A nyomában járó cselekedet az, ami jó vagy rossz. Például nem bűn, ha okkal megharagszunk valakire; bűn az, ha ütlegelni kezdjük, vagy napokig szítjuk magunkban a gyűlöletet ahelyett, hogy megbocsátanánk.

Az aggályossággal küzdő ember nemritkán elfojtja, tagadja vagy lebecsüli érzelmeit és indulatait, mert nem akarja azt érezni, hogy elvesztette uralmát a helyzet fölött. Úgy véli, Isten előtt csak az kedves, ha valaki mindig fegyelmezett, és szándékosan sohasem nyilvánít érzelmet.

Ez azonban távol áll az igazságtól. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy képes kifejezni az érzelmeit. Előfordulhat, hogy helyesebb egy-egy érzelmi megnyilvánulást elfojtani (pl. komoly eseményen a hangos nevetést), többnyire azonban az a normális és egészséges, ha az ember kifejezi, amit érez. Ha jó viccet hallasz, nevess jóízűen; ha megbántottak, haragudj, hiszen ez a normális reakció; ha szomorú vagy, merj sírni! Jézus nevetett, sírt, haragudott; az ember az érzelmeivel is Istent dicsőíti.

7. Engedelmeskedj gyóntatódnak, amikor azt mondja, ne ismételd meg – se nála, se más papnál – a korábban elvégzett egyetemes gyónásodat!

Az aggályosság alapmotívuma az ismétlésre való késztetés. Alapja az a téves meggyőződés, hogy ha sikerül tökéletesen végrehajtani az adott cselekvést – ez esetben a gyónást –, akkor egyszer s mindenkorra megszűnik minden bizonytalanság. Ez azonban nincs így. Az aggályos embert az sem nyugtatná meg, ha sikerülne valamit tökéletesen végrehajtania. Nem szabadulna meg a félelemtől és a szorongástól. Az ismétlés nem megoldás. Nem ellenszere a bizonytalanságnak és a szorongásnak, hanem maga a tünet, a kényszeresség megnyilvánulása. A gyóntató azért óv a gyónás ismétlésétől, mert az nem gyógyítja, hanem erősíti a káros beidegződést.

Az aggályos lelkületű ember a gyónással együtt a lelkiismeret-vizsgálat ismétlésére is állandó késztetést érez. Lelki fejlődését azonban nem segíti, hanem visszaveti, ha folyton bűnök után kutat a lelkiismeretében. Jobb a meggyónt bűnöket Isten kezében hagyni és bízni szerető, megbocsátó irgalmában. Érdemes a gyóntatónak engedelmeskedni ebben is, mint minden lelkiismereti kérdésben. Ha bízol benne, bízhatsz abban is, hogy megértő, türelmes vezetése segíteni fog az aggályok kezelésében. A pap Isten kegyelmét közvetíti. Ha nem engedelmeskedsz neki, az természetesen nem bűn, de nem is segít az előrelépésben.

8-9. Ha aggályos lelkiismeretű emberként bizonytalan vagy abban, hogy bűn-e valamit megtenned vagy elmulasztanod, vedd úgy, hogy nem bűn, lépj bátran, és ne félj, hogy bűnt követsz el! (Vigyázat! Ez csak az aggályos lelkületű emberre vonatkozik!)

Ez a tanács a bénító félelemtől és szorongástól kíván megszabadítani, amely oly gyakori kísérője az aggályosságnak. Ligouri Szent Alfonz szerint „Az aggályos ember retteg, hogy bármi, amit tesz, bűn. A gyóntató biztassa, hogy görcsösség nélkül cselekedjék és küzdje le szorongását.” Hozzáteszi: a lelket bénító szorongás „alaptalan félelemből” ered; nem tényleges bűnt vagy mulasztást követő, indokolt bűntudat kísérője, hanem az aggályosság tünete.

Ugyancsak az aggályosság megnyilvánulása, ha az illető nem tud különbséget tenni a bűn valósága és a bűntől való félelem között. Szent Alfonz azt tanácsolja, ilyenkor a gyónó és a gyóntató is azt feltételezze, hogy a kegyelem működik Isten népének életében, és ne tételezzenek fel bűnt ott, ahol nincs. Vagyis bizonytalanság esetén kegyelmet feltételezzünk, ne bűnt.

Ligouri Szent Alfonz, az aggályos lélek nagy ismerője azt tanította: „Az aggályos ember alapvető törekvése az, hogy Istent soha meg ne bántsa.” Alfonz ismerte a szorongó lélek szenvedéseit, és tudta, mennyire igyekszik Isten kedvében járni. Ligouri Szent Alfonz, mint püspök, egyháztanító és erkölcsteológus, valóban tekintéllyel tanít az erkölcsi lelkiismeret neveléséről.

10. Teljes szívből bízzál Jézus Krisztusban; tudd, hogy úgy szeret, ahogyan csak Isten tud szeretni, és nem fogja engedni, hogy elvesszen a lelked.

Egyik legmegrendítőbb élményünk, amikor rádöbbenünk, hogy Isten pontosan olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk, nem olyannak, amilyenné egyszer majd talán leszünk. Kegyelem ez a felismerés, amelyben nemcsak a kiválasztottak, hanem mindenki részesülhet.

Felszabadító tudni, hogy minden jó és rossz tulajdonságunkkal együtt már most azok vagyunk, akik, és hogy Isten éppen ilyennek szeret. Ha erről lelkünk mélyéig meg vagyunk győződve, akkor nem azért igyekszünk jobbá válni, hogy Isten szeressen, hanem azért, mert válaszolni akarunk a szeretetére. Isten nem az út végén vár, hogy majd megjutalmazzon, hanem velünk tart és minden lépésünket kíséri.

Isten szeretete az, ami táplál és éltet. Ha szeretnénk valóságosan látni önmagunkat és Istennel való kapcsolatunkat, Isten igéje képes visszaadni tisztánlátásunkat. A következőkkel kezdhetjük: Izajás 43, 1–4, Rómaiakhoz 8, 26–39, 1János 4, 7–19. Ha időt szánunk rá és nyitott szívvel olvassuk, észrevesszük, hogy megérinti és átformálja a lelkünket.

Thomas M. Santa redemptorista szerzetespap
forrás: christianae.wordpress.com/párKatt.hu