Történet a munkácsi Hit és Fény találkozóról

80

Nagyböjt ideje volt, szép, meleg tavaszi nap. Sokan eljöttek a Hit és Fény közösség találkozójára. Régen nem találkoztunk már; sok család betegeskedett a télen, és szerettük volna végre látni egymást, aminek most mindenki nagyon örült.

Ahogy szoktuk, énekkel kezdtük a találkozót. Mindenki vidáman énekelt, csak egy kilencéves autista kisfiú kezdett idegesen szaladgálni és kiáltozni a teremben. Befogta a fülét és ki akart menni a helyiségből, maga után húzva anyukáját is. Édesanyja próbálta megnyugtatni, de sehogy sem sikerült neki.

Az ének után mindenki elmondta, mi történt vele az utóbbi időben, mióta nem láttuk egymást. A kisfiú ekkor sem tudott megnyugodni, nagyon hangosan kiabált, zavarta beszélgetésünket. Valószínűleg mindenki azt várta, hogy az anyuka vagy más valaki végre kivigye a gyereket a teremből, és ott megnyugtassa. Egyre feszültebb volt a légkör. Az egyik anyuka szólt is a kisfiú édesanyjának. Először én is arra gondoltam, hogy lehet, hogy jobb lenne kimenni vele az udvarra, de aztán az jutott eszembe, hogy ezek a találkozók, melyeket értelmi fogyatékos barátaink számára rendezzük, arról szólnak, hogy szeretettel és türelemmel elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Ekkor az egyik jelenlévő barátunk, egy kispap kézen fogta a kisfiút és odaadta neki a mobiltelefonját; ettől a kisfiú kicsit megnyugodott, mi pedig nyugodtan folytathattuk a beszélgetést.

Ezután következett találkozónk témája, melyet szemlélődő énekkel és imával vezettünk be. És akkor történt az, amire senki nem számított. Az autista kisfiú letette kezéből a mobiltelefont, odament az asztalhoz, ahova ki volt téve a Szentírás, egy égő gyertya és a kereszt; kezébe vette a keresztet, az arcához szorította és behunyta a szemét. Mindannyian dermedten figyeltük; nagyon váratlanul ért minket. És éppen az a gyerek tette ezt, aki nem sokkal azelőtt mindenkit felidegesített a viselkedésével. Nem tudom, a többiek mit éreztek, de én elszégyelltem magam amiatt, amit nem sokkal azelőtt a kisfiú felé éreztem. Benne pedig akkor megéreztem Isten jelenlétét, aki megértette velünk, hogy Ő értékel, elfogad és szeret mindannyiunkat olyannak, amilyenek vagyunk, mert „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Kor 1,27-28).

a közösség egyik tagja