Várakozás az ünnepre

Talán éppen attól szépek és fontosak az ünnepek, hogy várakozni lehet rájuk. Ha csak úgy hirtelen itt teremne egy ünnep, készület nélkül, a meglepetés nagy lenne, de hiányozna a beteljesedés öröme. Emlékszünk a Kis Herceg rókájára? „Ha tudom, hogy délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak ügy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.”

Ezért aztán ugyanolyan fontos jól megélni a közösségben való várakozást, mint magát az ünnepet. Egy családban ez azt jelenti, hogy a készülődés közös kell, hogy legyen. Nem jó, ha az édesanya agyonhajszolja magát, és amikor elérkezik az ünnep, már szinte örülni sem tud a fáradtságtól.

Az egész ünnepi készülődés igazából akkor ér valamit, ha a családtagjainkkal közösen, izgatott, de békés várakozással tesszük a dolgunkat. A kiabálások, veszekedések összetörik az ünnep varázsát. Jaj, de nehéz örömteli, feszültségmentes légkört teremteni az idő szorításában! Legyen szó a karácsonyról, egy születésnapról vagy egyszerűen egy vendégségről – olyan könnyen idegesek, ingerültek leszünk, ha nem halad minden jól, ha attól félünk, hogy nem leszünk készen időben! Ilyenkor érdemes magunktól újra és újra megkérdezni, mi a fontos a számunkra. Hogy ragyogó tiszta legyen a lakás, vagy hogy mindenkiben megmaradjon az öröm? Hogy elkészüljön minden sütemény, vagy hogy meg tudjam hallgatni a férjemet vagy a gyerekemet, amikor erre szüksége van? Nehéz „leállítani” magunkat a munka pörgésében és észrevenni a másik szükségleteit. Az erre szólító hangot könnyen elhallgattatjuk magunkban („Hiszen értük dolgozom egyfolytában – nem?”), ennek eredményeként lassan maga a munka válhat az ünnep céljává, értelmévé. Vagy a látogatók el-kápráztatása. („Nahát, hogy győzted ezt a sok finomságot megsütni!”)

Az ünnepi készülődés idején is érvényes ránk, szorgalmas Mártákra Jézus intése: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a fontos!” Erről – a lényegről – valahogy el ne feledkezzünk!

Bár nem jó az ünneplést túlzásba vinni és végkimerülésben tölteni például a karácsonyt, azért az ünnepek maguk rendkívül fontosak az életünkben. Ragadjuk meg az alkalmat, hogy ünneppé varázsoljuk a kisebb eseményeket is – ez szebbé teszi az életünket! Egy emberi kapcsolatnak is nagy lendületet adhat, ha valaki úgy érzi, örömmel vártak a hazaérkezésére. Nem kell nagy dolgokra gondolni: egy virág az asztalon, esetleg egy sütemény „annak örömére, hogy hazajöttél” máris megerősítik a tudatot az illetőben, hogy ő fontos a számunkra. Vagy ott vannak a mindennapi kis szertartások: ha megjön a férj a munkából, otthagyni a munkánkat és leülni vele, amíg eszik, esetleg közösen meginni egy csésze kávét – nem nagy dolgok, de óriási jelentőséggel bírnak.

Ünnepeljük meg a házasságunkat is! Nálunk sajnos nemigen szokás komolyabb figyelmet és időt szentelni a kettőnk közös élményeire. Nehezen hagyjuk ott a munkát és a gyerekeket azért, hogy egy-két órát, esetleg egy-két napot csak a társunkkal töltsünk el. Pedig a házasságunk gondozására, ápolására tudatosan figyelni kell, ha nem akarjuk, hogy a kapcsolatunk kiüresedjen, és mire a gyerekek kirepülnek, „ott maradjunk, mint két savanyú uborka az üveg alján” – ahogy egy ismerős, házasságokat ápoló házaspár mondani szokta.

Csodálatosan feltöltődhet a kapcsolatunk akár egy kettesben elköltött vendéglői vacsorával is, vagy egyszerűen egy esti sétával – csak szakadjunk ki egy kicsit a hétköznapok megszokott menetéből! Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy úgy kell ez a házasságnak, mint a növénynek a víz. (Nemrégiben hallottam egy példát: egy fiatal, tíz (!) gyermeket nevelő házaspár minden évben elutazik kettesben két hétre, ez alatt az idő alatt az egyházközösségük tagjai elvállalják a gyerekeket. Nekik igazán lenne indokuk az otthon maradásra, de tudják, hogy a gyerekeiknek is elsősorban az az érdekük, hogy a szüleik boldog, egymást feltöltő kapcsolatban éljenek – ezért pedig tenni kell!)

Végül ne felejtkezzünk el arról sem, Aki az egész családunkat élteti és összefogja! Megünnepeljük-e Istenünket a családunkban? Van-e közös esti ima, amin az egész család részt vesz? Ha nincs – az Advent a legalkalmasabb időszak elkezdeni: körülüljük a koszorút, gyertyát gyújtunk, énekelünk, imádkozunk.

Különösen gyerekekkel jó a felkészülés a vasárnapra (az Úr napja!), ha előző este elolvassuk a másnapi evangéliumot, magyarázzuk, beszélgetünk róla. Így a szentmisén a gyerekek örömmel fedezik fel az ismerős szövegrészt, és már értelmezni is tudják.

Popovicsné Palojtay Márta