Vigyünk-e kisgyermeket a szentmisére?

53

Sokan gondolkodnak azon, hogy kell-e a gyermeküket templomba vinni kiskorában (mondjuk 7 éves korig). És sokan nem is gondolkodnak ezen – egyszerűen nem viszik, mert a gyerek sír, nyűgös, mozgékony, hangosan gőgicsél, rohangál stb. A mi családunkban is gyakran felmerült ez a kérdés. Mi lehet a helyes út?

Már lassan öt éve kisgyerekestől járunk szentmisére. Sokszor egyáltalán nem tudtam odafigyelni a szentmisére, gyakran több időt töltöttem a templomudvarban, mint bent a templomban;

szoptattam, etettem, itattam gyerekeimet sokszor a szentmise legbensőségesebb pillanatai alatt. Volt, amikor nem tudtam elmenni áldozni, mert kislányom annyira ellenkezett, hogy ordítani kezdett és ki kellett mennem. Borzasztóan éreztem magam így a szentmiséken. Mások megszóltak, csúnyán néztek a sírós gyerekre. „Na, még a többiek se tudnak odafigyelni miattunk” – gondoltam magamban.

Viszont amikor néha egyedül mentünk a férjemmel templomba, mert a gyerekeket otthon hagyhattuk a nagyszülőkkel, akkor annyira át tudtam élni a szentmise minden egyes szavát, oda tudtam figyelni a prédikációra! Jaj, de nagy lelki feltöltődés volt! Mégis maradt a lelkiismeret furdalás, és ezt kérdeztem magamban: „Vajon ez az átélés lenne a szentmise lényege? Vajon ez a gyerek nélküli kényelmem a legfontosabb? Vajon Jézus még nem látott sírós, nyafogós gyereket, talán nem szívesen látja őket 7 éves kor alatt is a templomban? Hát nem Ő teremtette őket ilyennek??? Bizony, Ő! Ha így állunk, akkor csak hadd hallja a gagyogásukat, a nyafogásukat, a sírásukat!

Mit is látunk Jézus életében? Amikor beszélt az emberekhez, mindenkihez beszélt. Nehezen tudom elképzelni, hogy kijelentette volna, hogy gyerekeket ne hozzanak a hegyi beszédre vagy a Genezáreti tó partjára, mert a zajtól a többiek nem tudnak majd odafigyelni. Tudjuk, hogy például a kenyérszaporításnál is jelen voltak gyerekek („Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva” Mt 14, 21). Elég sokáig lehettek ott, mert nagyon megéheztek. És a gyerekek valószínűleg nem ültek teljes fegyelemben, már ahogy a gyerekeket ismerem. Jézus nem is kötelezte őket, hogy mozdulatlanul üljenek. Talán játszottak közben, talán Jézus külön velük is beszélgetett. Egy másik alkalommal a tanítványok el akarták küldeni a gyerekeket, mert Jézus fáradt volt. De Ő nem engedte hazaküldeni, hanem megáldotta őket.

Amikor szentmisére megyünk, Jézushoz megyünk. Ha 2000 évvel ezelőtt elfogadta a gyerekeket, akkor talán most se bánja, ha találkozik velük.

Egy anyuka, apuka életét rendesen megformálja egy kisgyerek: megtanítja a lemondásra, az alkalmazkodásra, az egyszerre több dologra való odafigyelésre, az alázatra, türelemre.

A gyermek tanítja, neveli a szülőt, nagyszülőt, papot, hívőket. Talán, ha kizárjuk a kisgyerekeket a szentmiséből, mi is, ők is, és a szentmise is szegényebb lesz.

Jézus számára az a fontos, hogy eljöjjünk a szentmisére, hogy együtt legyünk. Ő majd gondoskodik a többiről: a kegyelemről, elmélyülésről, odafigyelésről.

Ezt nagyon megtapasztaltam két hónappal ezelőtt egy szentségimádáson. A két és fél éves kislányunkkal mentünk el templomba. Már előre féltem, hogy ebből a szentségimádásból nem lesz semmi. Amikor elkezdődött a szertartás, rögtön enni kért, szomjas volt, ki akart menni. Miközben majszolta a fél szelet kenyeret, amit a kezébe nyomtam, azon gondolkodtam, vajon mit szól ehhez Jézus. És rögtön meg is kaptam rá a választ. Megértettem, hogy az Ő Bölcsessége és Mindenhatósága annyira végtelen, hogy még akkor is meg tud szólítani engem, amikor a gyermekem elvonja a figyelmemet. Ő megtalálja az utat hozzám, Ő alkalmazkodik az én életállapotomhoz. Lelki füleimmel ezt hallottam: „Azt hiszed, hogy több kegyelmet kapsz, ha a kisgyermeket otthon hagyod? Dehogy! Én még a templomudvarban is tudok kegyelmet osztogatni, ha igazán figyelsz Rám!”

…ezúttal is ki kellett mennem a templomudvarra a szentségimádás vége felé, mert a kislányom már nyugtalan volt. Sajnáltam, hogy nem maradhattam még egy kicsit Jézussal. Erre azt éreztem, hogy Jézus utánam jött a templomudvarba, hogy még egy kicsit beszélgethessünk. Ő mindig alkalmazkodik hozzánk, mert szeret. A gyermekeinkhez is alkalmazkodik, mert szeret. Mi is alkalmazkodjunk egymáshoz, gyermekeinkhez, hogy szeretet legyen közöttünk, különösen a szentmisén. És egy utolsó fontos gondolat: mindennap kell találni időt arra, hogy gyerekek nélkül, család nélkül, csak kettesben Jézussal beszélgessek, imádkozzak, hogy megismerjem Őt. Mert ez a feltétele annak, hogy majd a sírás, nyafogás közepette is meghallom az Ismerős Hangot.

BFR

Kedves Olvasóink!
Cikkünket vitaindítónak szántuk. Ez a téma mindig is megosztja a templomba járókat – most azonban inkább osszuk meg egymással véleményünket, ismerjük meg egymás szempontjait! Várjuk hozzászólásaikat!
A Szerkesztőség