Virágvasárnapi szabadtéri keresztút Korláthelmecen

66

Egyházmegyénkben 14. alkalommal rendezték meg Korláthelmecen a virágvasárnapi szabadtéri keresztutat. Hála Istennek egyre több helyen tartanak hasonló keresztutakat az egyházközségekben, de az első, a korláthelmeci még mindig megmaradt egyházmegyei szintű eseménynek. Idén is mintegy ötszázan jöttek össze, hogy a dombnak felfelé menet énekelve, elmélkedve, a nagy fakeresztet cipelve megpróbáljanak minél jobban elmélyedni Jézus megváltó szenvedésében.

A dombtetőre érve, mint minden évben, a református templom kertjében (mely egyben a falu temetője is) került sor a szentmisére, melyet Majnek Antal megyéspüspök mutatott be. Prédikációjában a szenvedésnek életünkben betöltött szerepéről beszélt, s arról, hogy a szenvedés megélésének legmagasabb foka, amikor az ember hálát tud adni Istennek a szenvedésért, amivel megdicsőítheti Őt. A szentmise végén pedig megjegyezte: most mi is elmondhatjuk, amit az apostolok: “Uram, jó nekünk itt lennünk!” A keresztút és a szentmise lelki élményei, a szokatlanul gyönyörű időjárás mind ezt sugallják. Ám le kell mennünk a hegyről és megélnünk, továbbadnunk másoknak is azt, amit itt megtapasztaltunk.

A szentmise után a korláthelmeci hívek agapén látták vendégül a zarándokokat a római katolikus templom kertjében.

Pápai Zsuzsanna