Istent dicsérve éneklünk

Bemutatkozik a várpalánkai templomi énekkar

A munkácsi vár tövében elterülő Várpalánkát sok olyan család lakja, akik sváb felmenőkkel rendelkeznek. Bár sokan kitelepültek, az itt maradottak közül néhányan aktívan igyekszenek összefogni a sváb kisebbséget, különböző programokat, klubokat, közösségeket szervezve a helyi német nemzetikulturális szövetség keretei között. Így Hudák Magdolna, a szövetség első vezetője az akkori helyi plébános, Nogga Burkhard atya javaslatára kilenc évvel ezelőtt összegyűjtötte a német nemzetiségű fiatalokat, és megalapította a ma is szépen működő énekkart. Az énekkar vezetője először Fencik Szvitlána volt, jelenleg pedig Sebella Erika vezeti a próbákat, aki korábban maga is a kórusban énekelt. Erika jelenleg a munkácsi állami egyetem karmesterképző és karvezető szakát végzi. Az alábbi interjúban a várpalánkai „Palanok” kulturális központ vezetőjével, Varvarceva Mariannával beszélgettem.

– Milyen korú gyerekek énekelnek az énekkarban?

– Általában tizenegy és tizennyolc év közötti lányok, de volt olyan kislány, aki kilenc éves korától kezdett járni a próbákra. Az énekkar összetétele nem csak korban vegyes: vannak olyan lányok, akik görög katolikus illetve pravoszláv vallásúak. Jelenleg összesen 25 lány tartozik az énekkarhoz. Hetente háromszor van énekpróba. Ez talán soknak tűnhet, de szükség van rá, mivel nehéz darabokat éneklünk. A repertoárunkba német és latin nyelvű egyházi énekek, misék tartoznak.

– Hol szoktak fellépni, illetve szoktak-e a helyi szentmiséken is énekelni?

– Évente többször utazunk külföldre – Németországba, Ausztriába, Franciaországba –, és turnészerűen több helyen is fellépünk. Magyarországon is voltunk nem egyszer, a sváb falvakban. Ezeket az utakat Nogga Burkhard atya kezdte szervezni, és azóta már sok baráti kapcsolatunk van külföldön. Persze mindig rászorulunk a külföldi meghívóink támogatására, hisz a teljes útiköltséget nem tudnánk fedezni. Természetesen Kárpátalján belül is szívesen fellépünk ott, ahová meghívnak bennünket.
Rendszeresen éneklünk a helyi templomban is a nagyobb ünnepeken, illetve havonta a vasárnapi szentmiséken Landwehr Martin atya kérésére. Legutóbb az egyházmegyei búcsún énekeltünk a püspök atya meghívására.

– Hogy látja, mennyiben járul hozzá az énekkar a helyi egyházközség hitéletéhez?

– Úgy gondolom, hogy az énekkar megléte és működése a hitélet felé mozdítja az énekkarban éneklő lányokat és a környezetüket is. Olyanok is énekelnek nálunk, akik általában nem járnak templomba, így azonban havi rendszerességgel részt vesznek szentmisén. A templomba nem járó szülők közül is többen el szoktak jönni, hogy meghallgassák gyermekük énekét, így ők is közelebb kerülnek az egyházhoz, részt vesznek a liturgián. Az énekkarnak van tehát egyfajta evangelizáló szerepe is.
Nem utolsó sorban pedig a szentmise liturgikus színvonalát is emeli, amikor szépen begyakorolt énekek csendülnek fel Istent dicsérve.