Mártírhalált halt papja, Pásztor Ferenc pápai prelátus emlékét őrző, munkáját, hagyományait folytató, többek között az egyházi épületek felújítását is támogató alapítvány létrehozását határozta el a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség. Az alapítvány alakuló közgyűlésére március 2-án került sor a helyi plébánia tanácstermében.
Michels Antal beregszászi plébános bevezetőjében jelezte, hogy az alapítvány létrehozásáról az egyházközség képviselőtestülete döntött. Pásztor Ferenc beregszászi tevékenységének (1932–1949) eredményeként valósággal kivirágzott a helyi egyházközség, számos egyesület, intézmény, újság létrehozása és működtetése jelzi tevékenységét – tette hozzá.
Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke a megjelenteket köszöntve arról beszélt, örömmel tölti el a kezdeményezés, hogy Pásztor Ferenc nevét viselje a létrehozandó alapítvány, hiszen az egyháznak egy olyan papjáról van szó, aki hitéért, magyarságáért vállalta a szörnyű keleti lágert és a mártírhalált. Hála Istennek eljöttek azok az idők, amikor rendezhetjük múltunkat, helyére tehetjük a mártírok emlékét – fogalmazott a püspök atya, aki azt is elmondta: magyarországi illetékesek segítséget ígértek az Irkutszk környéki lágerben elhunyt pap sírhelyének felkutatásában s földi maradványainak esetleges hazahozatalában, amit a beregszászi egyházközség is szorgalmaz.
Köszöntötte a megjelenteket Marinka Viktor beregszászi magyar konzul is. A diplomata beszédében a mostanihoz hasonló kezdeményezések fontosságát emelte ki a hit, a magyarság, a közösség megtartása szempontjából, s a külképviselet támogatásáról biztosította a létrehozandó alapítványt. Emlékeztetett, hogy a beregszászi konzulátus örömmel vesz részt a hasonló kezdeményezésekben, amint azt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének felújításában való közreműködésük is mutatja.
Pásztor Ferenc (1880–1951) életét Szendrey Anita ismertette, hangsúlyozva, hogy a plébános olyan karizmatikus személyiség volt, aki mindenkit maga köré vonzott élethivatásával, Istennek szentelt életével. Mint elmondta, a plébános tevékenysége virágzóvá tette azokban a megszorításokkal teli időkben az egyházközség életét. A lelkipásztort 1949. március 1-jének éjjelén, 69 évesen tartóztatták le koholt vádak alapján, majd július 6-án 25 év javító munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A szibériai lágerben érte a halál 1951. október 15-én.
A továbbiakban Tarpai József egyházközségi kurátor ismertette az alapítvány céljait és alapszabályát. Az alapítvány a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség javára végzi majd tevékenységét, céljai között szerepel egyebek mellett a közösség szentmiséinek és imaalkalmainak otthont adó templomnak és környezetének védelme és gondozása, a katolikus hitélet, a szociális szféra, az oktatás fejlesztésének támogatása. A kurátor ezzel összefüggésben nagy vonalakban felvázolta az egyházközségnek az államtól igen leromlott állapotban visszakapott iskolaépület s a templom körüli tér rekonstrukciójára vonatkozó terveit, ahol többek között közösségi és zarándokházat, parkot, játszóteret szándékoznak kialakítani, s a jelenlegi templom megépülése előtt a helyi római katolikus közösség által használt Szent Mihály-kápolna még fellelhető romjait is szeretnék láthatóvá tenni. Tarpai József hangsúlyozta: a templom mellett a megfelelő infrastruktúra is rendkívül fontos a pezsgő közösségi élet újjáélesztése szempontjából.