Szent Tamás apostol

Tamás héber neve „mélység”-et vagy „kettős”-t jelent, amit görögül Didimusnak mondanak. Esetleg a tomos-ból ered, ami annyit jelent, mint „elválasztás” vagy „vágás”. Mélységet azért jelenthet, mivel kiérdemelte, hogy az istenség mélységébe hatoljon, mikor kérdésére Krisztus így válaszolt: „Én vagyok az út és az igazság és az élet” (Jn 14,6.). Kettősnek azért nevezhető, mert Krisztus feltámadásáról kétszeresen is megbizonyosodott, két-annyiszor, mint a többiek. Azok csak látással, ő azonban látással és tapintással tapasztalta meg. Elválasztásnak vagy vágásnak azért nevezik, mert értelmét a világ szeretetétől elválasztotta, vagy mert a feltámadás hitében elvált a többiektől.

Tamás személyét illetően nem sok hiteles adat áll a rendelkezésünkre. Biztos azonban, hogy egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa – Jézus meghívta apostolnak, így legszorosabb baráti köréhez tartozott – egyike volt a tizenkettőnek, akiket Jézus arra szemelt ki, hogy Izrael tizenkét törzsét képviseljék, s akik már Istennek új népe, a jövendő Egyház voltak.

Leginkább János evangéliumából alkothatunk képet róla. Az evangélista Tamáson keresztül mutatja meg a nem egykönnyen hívő, a töprengő, a kétkedő ember személyét. Egyéniségét mégsem a bizalmatlanság, hanem inkább a Jézusba vetett bizalom jellemzi, s épp a legválságosabb helyzetekben. Jézus működésének utolsó telén Jeruzsálemből volt kénytelen menekülni a Jordán keleti partján túlra, s mikor visszaindult, tudta: ez az útja a halálba vezet. Erről többször is szólt, és inkább a többi tanítvány nem hitte el. Tamás volt az egyetlen, aki fájdalmas elszántsággal így szól: „Menjünk meghalni vele együtt mind!”

Hogy azután „nem hitt” feltámadásában? Megrendült volt és fáradt: „nem hiszem el, amíg kezeimet sebeibe nem teszem!” A tanítványok ezt el sem mondhatták Jézusnak. Egyszer csak ott volt az ajtókon és falakon át. És Tamás vallomása: „Én Uram, én Istenem!” Ennek ellenére nem marad el Jézus szemrehányása: „Hittél, mert láttál.” Az Újszövetség nem szépíti a dolgokat: Péter tagadása, a tanítványok gyáva meg-futamodása a szenvedés éjszakáján és Tamás kétkedése – ez mind benne van. Mégpedig a mi számunkra, a mi okulásunkra van benne. A sebeit felfedő Jézus Szent Tamáson keresztül szól mindmáig a kétséggel vívódó emberhez: „Tedd ide ujjaidat és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet, s tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő.” Ön 21,27.)

Tamásnak köszönhetjük Krisztus azon szavait is, amelyeket nem szívesen nélkülöznénk; azokat, amelyek közvetlenül neki és nekünk is szólnak. És miként Tamás, mi sem válhatunk úgy szentté, hogy legyőzzük – mi magunk! – a hitetlenségünket, hanem csak úgy, hogy Krisztus az ő mindenható szavával és kegyelmével úrrá válik hitetlenségünkön: „Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek”…(Jn 14,1-4).

Mindössze a 2. századból való apokrif irat, a Tamás-akták tudósítanak arról, hogy az igehirdetés során Tamás apostolnak India jutott. Az irat előadásmódjában sok a legendás elem és az allegória. Az mégis hitelt érdemlően kirajzolódik belőle, hogy Tamás különösen hű volt az Úrtól kapott küldetés teljesítésében: „Hirdessétek az evangéliumot egészen a föld végső határáig!”

Az irat értelmében Tamásnak Cezáreában látomása volt, melyben megjelent neki az Úr, és Indiába küldte őt. Küldetése szerint a pártus Gondofer király (Kr.u. 21-47) palotáját kellett felépítenie. Tamás pompás palotát tervezett neki. A király tömérdek aranyat bízott rá azzal, hogy a palotát – a tervnek megfelelően – építse is fel, és elment messze idegenbe. Tamás az aranyat szétosztotta a szegények között, prédikált, és rengeteg embert elvezetett Krisztushoz. Kalandos események és hét templom alapítása után az apostolt karddal ölték meg egy Madrasz közelében magasodó dombon, miután kialudt az izzó vaslemez és tüzes kemence is, ahol ki akarták végezni.

Holttestét a megtérített keresztények tisztességgel eltemették. Indiában ma is több helyütt mutatják Szent Tamás sírjának állítólagos helyét. Ismertetőjelei: öv, mérőléc, és tőr vagy lándzsa, amivel leszúrták. A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg Tamás testének Szíriába, Edessza (Urfa) városába való átviteléről, mely Kr. u. 230 körül történt. A keleti egyház július 8-án ünnepli.

Összeállította:
Riskó Mariann