A Da Vinci-kód

827

A Da Vinci-kód – állítások és tények

Cikkünk Dan Brown A Da Vincikód című könyvéről szól. A könyv megjelenése, 2003. márciusa óta 25 millió példány kelt el belőle az egész világban. Negyven nyelvre fordították le, tavaly az Év könyve volt. A könyv alapján film is készült. Az Egyesül Államokbeli premierje 2006. május19-én volt. Bemutatóját a filmkritikusok fanyalogva fogadták. A tudósítások szerint Cannes-ban a film súlyosan megbukott a filmkritikusok zsűrije előtt, a nézők fütyüléssel fejezték ki elégedetlenségüket. A továbbiakban a könyv állításaira adott válaszok és tények világosan bemutatják, mennyire alaptalan és fiktív Dan Brown könyvének tartalma.

1 ÁLLÍTÁS:
Nagy Konstantin a 4. században ezerszámra semmisített meg dokumentumokat, amelyek állítólag a halandó Jézusról számolnak be.
TÉNY:
Nagy Konstantin nem csak hogy nem semmisített meg Jézusról szóló dokumentumokat, hanem épp ellenkezőleg, írótermeiben sokszorosíttatta azokat.

2 ÁLLÍTÁS:
A császár megbízásából a római írótermekben meghamisították a Bibliát.
TÉNY:
Konstantin császár azért másoltatott hivatásos írnokokkal bibliai szövegeket, mert azt megelőzően a súlyos keresztényüldözések idején (különösen Diocletianus császár ideje alatt) sok újszövetségi kéziratot pusztítottak el. A korai gyülekezetek határozottan különbséget tettek a szemtanúk és apostolok tekintélye által hitelesített EVANGÉLIUMOK (Máté, Márk, Lukács és János) és a későbbi korban (a II. századtól) keletkezett evangéliumszerű írások közt. Az evangéliumok szövegét Istentől ihletettként tekintették és őrizték már az első századtól kezdve. A hamisítás kizárhatóságát, és a hivatásos írnokok pontos munkáját mi sem igazolja jobban, mint a jóval Konstantin előtt íródott Oxyrhynchus-, Chester Beatty-, és Bodmer-papiruszok, amikben szóról szóra ugyanazt az örömhírt olvashatjuk, mint a ma is elfogadott Újszövetségben: Isten szereti az embert, Fia a kereszten meghalt a világ bűneiért, és Jézus Krisztus feltámadása óta mindnyájunk számára létezik az élő reménység. Bővebb információ: János evangéliuma3. fejezet, 16-21. versek.

3. ÁLLÍTÁS:
A niceai zsinaton (Kr. u. 325.) Konstantin császár rendelettel nyilvánította Jézust Isten fiává.
TÉNY:
A Római levél 3,25-ben (Kr. u. 54-bŒl) olvashatunk arról, hogy Isten azért küldte Jézust, hogy akik benne hisznek, azoknak a bűneit megbocsássa Ez Jézus vére, vagyis a halála által lehetséges. A niceai zsinat amellett tett hitet – amiről a korábbi századok keresztény gyülekezetei rendületlenül meg voltak győződve, – hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, és a zsinat kinyilvánította, hogy Jézus Krisztus egylényegű az Atyával. Ezt a kor egyházát képviselő csaknem összes egyházi vezető (püspökök) egyöntetűen rögzítette le a Szentírás bizonyságtétele alapján, és semmiképpen sem a császár rendelte el egy személyben.

4. ÁLLÍTÁS:
A Biblia merő kitaláció, és a Jézussal kapcsolatos „igazság” csakis azokban a vallási tárgyú iratokban található meg, amelyek nem estek áldozatul Konstantin hamisítási és megsemmisítési akcióinak, mint pl. a holt-tengeri tekercsek és az egyiptomi Nag Hammadiban talált kézirat-leletek.
TÉNY:
A Nag Hammadiban talált kéziratok egyértelműen jóval az evangéliumok írásba foglalása után keletkeztek. Ezek az írások egy korai vallási irányzattól származnak, akik a „különleges ismeretek” által elnyerhető megváltást hirdették. E tanítás követőit gnosztikusoknak nevezték. A gnosztikusoktól származó kéziratok nem tekinthetők hitelt érdemlő forrásoknak Jézus Krisztusról, és megváltói művéről, mert nem szemtanúk írásai, és több generációval később keletkeztek. Más a helyzet a Holt-tengernél felfedezett tekercsekkel. Ezeknek jelentősége éppen abban rejlik, hogy bizonyítják, milyen hűséggel adták tovább az egymást követő nemzedékek az ószövetségi szövegeket. Másfelől e régészeti lelet tökéletesen igazolja az Ószövetség írásainak prófétai jellegét: a várt Messiásról előre szóltak. E lelet birtokában senki sem állíthatja, hogy a beteljesedett próféciákat utólag „írták bele”, meghamisítva így az ószövetségi könyveket. Mivel Krisztus előtti korból származnak, ezért semmit nem tartalmaznak Jézus Krisztus földi életének eseményeiről.

5. ÁLLÍTÁS:
Leonardo da Vinci tudta, hogy Magdalai Mária Jézus felesége volt. Utolsó vacsora c. festményén, ezért a Jézus jobbján látható személy valójában nem János, hanem Mária. Leonardo ilyen „kódolt” formában hozta az utókor tudomására ezt a titkot (innen a regény eredeti – és a magyarban is átvett – címe).
TÉNY:
A művészettörténészek csak fejüket csóválják, hiszen egy képnek, amelyet Jézus utolsó vacsorája után csaknem 1500 évvel festettek meg, nincs hiteles történeti jelentéstartalma, hanem csak alkotójának felfogását tükrözi. Ezt hívják művészi szabadságnak. Egyébként a kép a korabeli reneszánsz szokásoknak megfelelően ábrázolja a jelenetet. Leonardo tanulmányi vázlatai alapján egyértelműen kiderül, hogy a kérdéses alak János apostol. Bővebb információ: az 1. Korintusi levél 11. fejezetének 23. versétől.

6. ÁLLÍTÁS:
A „Szent Grál” a középkori legendákban az utolsó vacsora kelyhe, valójában egy személy, mégpedig Magdalai Mária méhe a „kehely, amely Jézus Krisztus királyi vérét hordozta” (A Da Vinci-kód, 362. o.), vagyis Jézus leszármazottját.
TÉNY:
A kor gondolkodásától nem volt idegen, hogy egy zsidó rabbinak felesége legyen. Miért titkolták volna ezt Jézussal kapcsolatban az evangéliumok? Azonban figyeljük meg a Magdalai Mária nevet! Magdala nem családnév, hanem egy – a Genezáret-i tó nyugati partján fekvő – település neve. Egy olyan kultúrában, amely nem ismerte a családnév fogalmát, az azonos nevű, férjezetlen nőket földrajzi megjelölésekkel, a férjezetteket férjük nevével különböztették meg egymástól. A Lukács 8,1-3-ban olvashatjuk: „vele volt /t.i. Jézussal/ … néhány asszony … : Mária, akit Magdalainak neveztek, … Johanna, Kuzának … felesége, … de sok más asszony is.” Ha Magdalai Mária Jézus házastársa lett volna, akkor ugyanúgy azonosították volna őt, mint Johannát (azaz mint Mária, Jézus felesége), és nem földrajzi helymegjelöléssel. „Sehol sincs olyan bizonyíték, adat, amely igazolná, hogy Jézus nős volt.” (Darell Bock, dallasi teológiaprofesszor)

Végezetül álljon itt Michael Welte szövegkutató professzor (Münsteri Egyetem) megállapítása: „Nem találkoztam egyetlen olyan irattal sem, melynek szövege arra kényszerítene minket, hogy más képet alkossunk Jézusról, mint ami számunkra az Újszövetségből oly jól ismert. Valamennyi ránk maradt újszövetségi szöveg – márpedig ide tartoznak a több mint 5000 (eredeti nyelvi) kéziratleleten kívül a különböző más nyelveken készült korai fordítások, valamint az egyházatyák írásaiban fellelhető újszövetségi idézetek is – ugyanazt a képet közvetítik Jézusról: a világ megfeszített és feltámadt Uráét és Megváltójáét!”

Felhasznált anyag: Alexander Schick: Jézus Krisztus, Leonardo da Vinci és a Szent Grál c. cikke
(magyarul megjelent az Ethos c. folyóirat 2005/4. számában)

Előző cikkA munkácsi gyermekkórus Budapesten
Következő cikkMűvészettörténet