A KERESZTSEG SZENTSEGE AZ ÓKERESZTÉNY EGYHÁZ ÉLETÉBEN

(2. rész)

5. A keresztség anyaga

    „A víz a keresztség, amely az egyház alapja.”
    A keresztelésben a legnagyobb jelentősége még ma is a víznek van. Ez szimbolizálja a születést, a termékenységet; az Ószövetségben a teremtés elbeszélése Isten világát a vizekből emeli ki. A víznek már Isten népénél is fontos szerepe volt. A vízözön megmutatta pusztító hatalmát, a Vörös-tengeren való átkelés is Isten erejéről tanúskodott. A vízözönt (1 Kor 10,1-2) az újszövetségi szent könyvek a keresztség előképeiként magyarázzák. A Tóra (=Mózes 5 könyve) általános mosakodást írt elő (MTörv 23,10-12); a próféták pedig arról a vízről prédikáltak, amelynek ki-áradása megtisztít minden bűntől (Zak 13,1 )• Ezt a megtisztulást Isten Lelkének a kiáradásával hozták kapcsolatba.
    A fogság utáni időben élő zsidók egyik csoportjánál léteztek olyan fürdők, melyek a bűnbánattal egybekötve lelki tisztulást eredményeztek. Ok mindennap vízbe merültek („megkeresztelkedtek”), és mindenki egyedül végezte ezt. Ebből is látszik, hogy náluk a keresztelésnek nem volt akkora szerepe, mint később, az ókeresztény egyház életében.
    A patrisztika (= az egyházatyák életével és munkásságával foglalkozó tudományág) sokszor elmélkedik arról, hogy az élet egyik legfontosabb eleme a víz. A keresztség és az élet úgy kapcsolódik össze egymással, hogy a keresztelésben a víz szintén életet hoz létre.
    Szent Péter így prédikált a keresztelendőknek a víz erejéről: „Titeket is megszabadít most az így jelképezett keresztség; nem mint a testi szenny levetése, hanem mint az Istenhez tiszta lélekért intézett könyörgés Jézus Krisztus föltámadása által.”
Szent Pál a keresztvizet az újjászületés fürdőjének tekintette ( Tit 3,5), s ezáltal születik meg az új ember ( Ef 2,15 ). A vízbe való alámerülést és felállást Jézus Krisztus halálához és feltámadásához hasonlította. Az alámerülés jelenti Jézus halálát; a felállás pedig a feltámadásra utal. „Megmentett minket az újjászületés és megújulás fürdőjében, melyben a Szentlélek működik, akit bőven árasztott ránk üdvözítőnk Jézus Krisztus által.”
    A IV. századtól az egyház keresztelőkápolnákat épített, s legfőképpen ekkortól vált gyakorivá a vízzel való leöntés is. A keresztelőtál is egyre inkább szükségessé vált, ez az edény a vízzel való leöntés közben lecsurgó víz felfogására szolgált.
    „A keresztség kiszolgáltatásához alkalmazandó víz… megáldott víz legyen.”

II. A keresztség szentségének kiszolgáltatása az ókeresztény korban

1. Jézus és a keresztség

    Jézus is felvette a keresztséget. Őnem bűnbánat céljából; az ő keresztsége azt tanúsítja, hogy a bűnösök közé sorolja magát, magára veszi a világ bűnét (Jn 1,29-36). Ez a keresztség már előre jelzi a halál által történő „megkeresztelkedését”. (Lk 12,50; Mk 10,38).
    Valószínű, hogy maga Jézus, míg élt, nem keresztelt, csak tanítványai. Ezt a legegyszerűbben azzal magyarázhatjuk, hogy ő a bűnös ember lelkét egyetlen szóval gyógyította meg, ha a bűnös hívő lélekkel fordult felé és kérte segítségét. Az is fontos, hogy aki Jézussal a hitben találkozott, az közvetlenül Őáltala szentelődött meg, nem külső jellel kapta a kegyelmet. Jézuson kívül erre senki nem képes.
    Keresztelő Szent János keresztségét Jézus tanítványai is magukra vették, s magukon kívül másoknak is kiszolgáltatták. Jézus életében az apostoloknak az volt a feladata, hogy az embereket felkészítsék az Istennel való találkozásra. Jézus feltámadása után az apostolok folytatták a keresztség kiszolgáltatását, de ennek a keresztelésnek egészen más volt a tartalma, mint manapság. A tanítványok a Jézus mennybemenetele előtti megbízatásra hivatkoztak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek”. (Mt 28,19-20)
    Jézus isteni gondviselése fedezhető fel akkor is, amikor az első pünkösd napján (ApCsel 2,38-41) a tanítványok minden tétovázás és a keresztelendő felkészítése nélkül – magától értetődő természetességgel – kereszteltek (ApCsel 10,48; 19,5).
    „A Jézus nevében történő keresztelkedés több, mint a jézusi rendelkezés végrehajtása.” Az udvari tiszt felkiáltása (Jézus az Isten Fia!) a Jézus istenségébe vetett hitet igazolja, Szent Pál pedig azt tartja, hogy a keresztelkedő Krisztust ölti magára (Gal 3,27; Róm 13,14; 1 Kor 6,17). A Jézus nevében történő keresztelkedés tehát az Ő személyével létrejött kapcsolatot jelenti.
    Az, hogy Jézus, egy isteni személy közvetítette a keresztséget, lényegesen módosítja az Istenhez való viszonyunkat.

(folytatjuk)
 Munkácsy Gyöngyi