A magyarországi segélyek szétosztásáról

Kedves Testvérek!

Az utóbbi egy évben sok segítség érkezett Magyarországról Kárpátaljára. Bizonyára sokat hallottatok erről a hírekből (bár ott sokkal többről számolnak be, mint ami valójában elér hozzánk), és sokan közületek részesültek segélyekből.

A Karitász munkatársai arról számoltak be, hogy általában hálásak a hívek a segítségért – de előfordul irigység, féltékenykedés, sőt, követelőzés is.

Szeretnénk mondani Nektek néhány szót a segélyekről.

Bár előfordulnak intézményi, állami támogatások is, az adományok többnyire Hozzátok hasonló emberek áldozataiból származnak. Kisnyugdíjasok, akik maguk sem élnek könnyen, lemondtak valamiről, hogy segíthessenek. Hallottunk sokgyerekes családokról, akik eladták a felhizlalt disznót, hogy az árát ide elküldhessék, vagy itt van annak a kórházi ápolónőnek a példája, aki sosem ment férjhez, és sok éven át minden hónapban igyekezett félretenni valamit magányos, idős napjaira – de amikor meghallotta, milyen nehézzé vált a helyzet Kárpátalján, a teljes félretett összeget adta oda, mondván, hogy itt most nagyobb szükség van rá.

Többek között ilyen adományokból származnak azok a segélyek, amiket a Karitász munkatársai osztanak. Ők mindent megtesznek azért, hogy a segélyek igazságosan jussanak el a rászorulókhoz. Ez tökéletesen sohasem sikerülhet – kérjük ezért, hogy a hívek olyan nagylelkűséggel nézzenek ezekre az adományokra, amilyen nagylelkűséggel a magyarországi emberek küldték. Tehát ne irigykedjen senki, ha úgy látja, hogy valaki többet kapott, vagy úgy gondolja, nem méltó rá a másik ember. Tanuljunk meg örülni inkább egymás örömének és háttérbe szorítani magunkat, ha kell. A segély senkinek sem JÁR. Nem jár sem annak, aki templomba jár, sem annak, aki szegény. A segély ajándék, amiből igyekszünk kinek-kinek a szükségletei mértékében juttatni. Sokat imádkozunk a munkatársakkal azért, hogy a segélyeket jól tudjuk elosztani, hogy az emberek elégedettségét és üdvösségét szolgálják, ne pedig feszültséget keltsenek a közösségben.

Rajtatok múlik, hogy jobb lesz-e az élet a közösségetekben, vagy pedig a feszültség lesz több. Sok helyen láttunk szép példát arra, ahogy az emberek megosztották egymással a segítséget, és azokat is dicséret illeti, akik nemcsak kapni, hanem adni is akarnak – hiszen mindenkinek van valamije, amit adhat a közösségnek. Volt, aki kerti zöldséget vagy befőttet küldött az ingyenkonyháinkra, volt, aki a még használható ruháiból adott a szegényeknek, de nagyon szép az is, amikor valaki a munkáját ajánlja fel az egyháznak vagy a karitásznak. Már egy kis önkéntes segítség is sokat jelent ebben a nehéz szolgálatban. De van még valami, ami nagyon fontos: ahol az emberek részt vállalnak a közösségért végzett munkában, ott megerősödik a közösség, és egymást tartják meg az emberek. Abba a közösségbe öröm költözik és élni kezd az Evangélium. Ez a mi végső célunk is: az anyagi és a lelki segítség által minél több ember megtapasztalja, felismerje, mennyire szeret minket a mi irgalmas Istenünk!

Kérjük a híveket, hogy imádkozzanak a Karitász szolgálatáért és azért, hogy Isten országa növekedjen általa közöttünk!

Majnek Antal püspök