Kifogásaink a rózsafüzérrel szemben

778
Vonat

Az igazság eltagadása sohasem gyógyítja meg a beteg elmét, és a szent dolgokkal kapcsolatban még inkább tapasztaljuk ezt. A vallás dolgaival kapcsolatban is jó lesz már egyszer felébrednünk azokból a romantikus álmokból és ábrándokból, mely szerint ami vallási intézmény vagy dolog, vagy eszme, az csak nagy, csak szent, csak szép lehet. Így a rózsafüzérrel kapcsolatban sem mondhatjuk azt, hogy nem hosszú imádság, amikor hosszú. Sem azt nem állíthatjuk, hogy nem egyhangú ismétlése azonos imaformuláknak, amikor tényleg az. És miért akarjuk tagadni, hogy a mennyiség és a sokaság uralja ezt az imát, melynek haladó menete nem engedi megállni az elmélődő embert.

Való igaz tehát, hogy panaszaink helytállnak a rózsafüzérrel kapcsolatban. A modern szellem rátapint a rózsafüzér hibáira és bajaira. De vajon nem éppen az a haszna a rózsafüzérnek, ami a hibája?

Meg kell állapítanunk, hogy a rózsafüzér imádsága kell a modern léleknek, és éppen azok a fentebb panaszlott hibák válnak gyógyszereivé a beteggé vált vallásos lelkületnek. Csak nem szabad öncéllá tennünk, hanem úgy kell nézni rá, mint eszközre. Ha valakiben az a szándék uralkodik, hogy el akarom végezni a rózsafüzért, mert ötelességem, mert fogadtam, mert nagy lelki javakat remélek általa másoknak, ez szép dolog, de úgy nehezedik rá e kötelességérzet, mint valami súly, mely nyomja. Ettől persze az ember szeret hamar megszabadulni. Ebből ered aztán a hosszúság érzete, az egyhangúság benyomása és a többi panasz.

Ám ha nem mint célt, hanem mint eszközt nézem, mégpedig gyógyulásom, lelkem építésének eszközét, egyszerre fordul egyet velünk a világ. A felpanaszolt hibák transzparensekké válnak és előragyogtatják orvosság-voltukat.

Vegyük csak sorba kifogásainkat a rózsafüzérrel szemben!

Egyhangúság

Ez a világ elsodor bennünket élményeivel, változó érzelmi örvényeivel, benyomásaival, érdekességeivel. Érezzük, hogy meg kellene állnunk a kereszténység nagy tényei mellett, és magunkba kellene szívnunk lélekfordító kisugárzásait e nagy tényeknek és valóságoknak. De szédít az élet rohama, és mint akit a folyó sodra sodor, partmenti gyökerekbe kapaszkodik, hogy megállíthassa magát, úgy kapaszkodom én is a rózsafüzér szavaiba, ezekbe a megállító szent gyökerekbe. Szavakkal kötöm meg képzeletem ide-oda táncolásait, hogy rámnyíljék egy-egy titok belső gazdagsága. Akarom tehát a rózsafüzér egyhangúságát, mert ezzel láncolódom a valóságok kapuihoz, ahol várakozni és álldogálni mindig nyereségszámba megy.

Ismétlődés

Ha valami szép, nem átallom ismételten megnézni, ismételten ugyanazokkal a szavakkal kifejezésre juttatni érzéseimet. Magam ellen, ingatag, változékony bensőm ellen teszek tanúságot a rózsafüzérben, hogy csak az isteni világ tényei a legszebbek. A többször ismételt szavakban teszek tanúságot Isten és a világ, sőt önmagam előtt is, hogy én ezekben a valóságokban hiszek, s ezeket ragadom meg, el nem eresztem.

Gépiesség

A gépeket lehet szidni, de akart és nagy előnyük mindig van: megteszik azt, amit vár tőlük az ember. Szellemtelen és lélektelen a vonat zakatolása a síneken, de éppen ezzel visz el kitűzött célom felé. A gépiességet is lehet többféleképpen elbírálni, de egy biztos, hogy imát mondok addig, míg a rózsafüzért végzem. Gondolkodásom már nem ilyen megbízható: idegeim rosszak, képzeletem csapongó, hamar elmosódnak a vallásos érzés meghitt pillanatai. Amit a szellem kiejthet kezéből, azt hozza vissza neki a gépies egymásután: mintegy újból és újból felkínálja a léleknek a szavakon keresztül a nagy tartalmakat.

A hosszúság

Tényleg hosszú a szentolvasó imádság, különösen ha mind a tizenöt tizedet egyszerre mondjuk el – mert valójában úgy lesz egy rózsafüzér. Ha az vezérel, hogy mikor ér véget az ima, nehezen várom. De ha azt veszem, hogy Istenemmel akarok tölteni és kell is töltenem egy-egy negyedórát, s neki akarok ennyit ajándékozni, és ezt jól szeretném eltölteni, akkor már nem lesz sok. Ugyanis ha imába kezdünk, legyen az a legegyénibb benső ima, azon vesszük észre magunkat, hogy el-elkalandozik gondolatunk, és valahogy leálltunk benső igényeinkkel. Rájövünk, hogy alig adunk pár meghitt pillanatot vagy percet Istenünknek, noha átérezzük tartozásunkat. Ezért akarom és kell akarnom, hogy egy ideig megtartson a rózsafüzér: mert időt, időmből akarok áldozni Istenemnek, és ezt jól szeretném kitölteni! A szavak egymásutánjának fegyelme s a rózsafüzér egészének menete egybefoglal, együttart az idő egy hányadára, annyira, amennyit Istennek szántam.

Belon Gellért püspök Bibliai elmélődések c. könyvéből

Előző cikkII. János Pál pápa tanúsága az irgalmasságról
Következő cikkA Szentlélek, aki kibontakoztatja életünket