A mai világot elözönlő sokféle erőszak körülményei között hitéletünk számára komoly biztatást és megerősítést jelentenek korunk vértanúinak tanúságtételei. Ragheed Ganni atya alig 35 éves volt, amikor Irakban a vasárnapi szentmisét követően temploma közelében lelőtték.
Irak ősi keresztény városában, Moszulban született 1972. január 20-án. Kiváló értelmi képességekkel rendelkezett, és miután 1993-ban mérnöki diplomát szerzett a moszuli egyetemen, jelentkezett a szintén szülővárosában működő káld szertartású katolikus érsekség szemináriumába. 1996-ban Rómába, az Angelicum Nemzetközi Pápai Intézetbe küldték ökumenikus teológiát tanulni. Miután 2001-ben pappá szentelték, még két évig Rómában maradt, hogy tanulmányait befejezze. Addigra arab anyanyelvén kívül folyékonyan beszélt még olaszul, franciául és angolul is.
2003-ban megkezdődött az USA által vezetett invázió, amely megbuktatta Szaddam Husszein elnököt. A fiatal papra megrázóan hatott a háború, de tudatosan vállalta, hogy hazatér a bombázások és egyéb háborús kegyetlenségek sújtotta hazájába, Irakba, mondván: „ide tartozom, itt a helyem”. Ezt követően Faraj Rahho moszuli érsek titkáraként és a Szentlélek plébánia lelkipásztoraként Ragheed atya kulcsszerepet játszott az egyre mélyülő válság közepette. Teológiakurzusokat szervezett Moszulban, fiatalokat, szegényeket és betegeket gondozott, többek között egy vak gyermek római szemműtétének megvalósulását is segítve, vigasztalta a tragédiát átélt családokat. A helyzet azonban egyre rosszabbodott. 2005-ben, az eucharisztikus kongresszuson Ragheed atya azt mondta: „Vannak napok, amikor gyengének érzem magam, és tele vagyok félelemmel. De amikor a kezemben tartom az Oltáriszentséget, és azt mondom: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit – akkor érzem az Ő erejét bennem. Amikor a kezemben tartom Jézust, akkor valójában Ő tart a tenyerén engem és mindnyájunkat, dacolva a terroristákkal, és egységben tart minket az Ő határtalan szeretetében.”
Az erőszak 2006-ban tovább éleződött. Mindennapossá váltak a templomok elleni támadások, a papok elrablása, akik közülük többeket meg is öltek. Moszul, ahol az atya működött, a legkegyetlenebb támadásoknak volt kitéve a harcias iszlamisták részéről. 2006. augusztus 4-én, amikor Ragheed atya plébániájáról 80 gyermek lett elsőáldozó, a kiújuló utcai harcok hallatán a gyerekek megrettentek. „Tisztában voltam vele – mondta később az atya –, mekkora öröm a 80 gyermeknek, hogy elsőáldozók lehettek, ezért igyekeztem viccesen kezelni a helyzetet, és azt mondtam nekik: „Ne féljetek, ez csak tűzijáték. A város is velünk ünnepel.” Aztán mondtam nekik, hogy gyorsan és csendben hagyják el a templomot.”
XVI. Benedek félremagyarázott regensburgi beszédének ürügyén újabb kereszténytámadások következtek, egy moszuli papot lefejeztek. Ezt követően „keresztény családok százai menekültek el a városból – írta Ragheed –, az én családom és a nagybátyáim is. Körülbelül harminc embert megfenyegettek, ők mindent hátrahagyva elmenekültek. Nem könnyű a helyzet, de az Úr kegyelme erőt ad nekünk. Itt mindennap szembe kell néznünk a halállal.” A pánik a keresztények tömeges elmenekülését okozta. 1987-ben még 1,4 millió katolikus volt regisztrálva Irakban, ebből húsz év múlva, 2007-ben már alig 350 000 maradt.
Moszulban Ragheed atya volt a vigasztalás forrása. A hívek elhatározták, hogy helyben maradnak, a fiatalok továbbra is jártak templomba. 2007 virágvasárnapján Ragheed atya éppen szentmisét mutatott be, amikor golyók repültek be a Szentlélek-templomba. Szerencsére mindnyájan megmenekültek. Utána írta: „Együttérzünk Krisztussal, aki úgy vonult be Jeruzsálembe, hogy tudta: az emberek iránti szeretetének következménye a kereszt lesz. Így aztán, miközben folyamatosan golyók csapódtak a templom ablakainak, felajánlottuk szenvedéseinket Krisztus iránti szeretetünk jeleként.” Néhány héttel halála előtt pedig ezt írta: „Mindennap várjuk a döntő támadást, de nem mulasztom el bemutatni a szentmisét; majd föld alatt fogjuk azt végezni, ahol biztonságosabb. Ebben az elhatározásban bátorítanak a híveim. Háború folyik, valódi háború, de reméljük, hogy a végsőkig tudjuk hordozni a keresztet az isteni kegyelem segítségével.”
2007. június 3-án, szentmise után Ragheed atya a templomtól indult el három diakónussal, de fegyveres banditák már lesben állva várták őket. Az egyik diakónus felesége, akit külön állítottak a férfiaktól, így számolt be később azokról a percektől: „Az egyik gyilkos rákiáltott Ragheedre: »Mondtam, hogy zárd be a templomot, miért nem tetted meg? Miért vagy itt még mindig?« Ragheed csak annyit válaszolt: »Hogy zárhatnám be Isten házát?« Erre a földre lökték, csak annyi ideje maradt, hogy intsen nekem a fejével, hogy meneküljek el. Aztán tüzet nyitottak rájuk és mind a négyüket megölték.”
Moszult majd csak tíz évvel később, 2017 júniusában foglalták vissza az Iszlám Állam terroristáinak karmaiból. Ragheed atya közben nemcsak növelte a dicső vértanúk égi táborát, hanem folytatja segítségnyújtását. Máris vannak imameghallgatások, illetve csodás pártfogásának bizonyítékai…
Összeállította: Riskó Marianna