„A mennyország egy szeletét ajándékozza” – Interjú Gerzánics Szergej újmiséssel

212

– Kedves Szergej atya! Mikor és hol született?
– 1989. június 19-én születtem Mélyúton (Hlibokén) az Ungvári járásban. Abban az időben templomunkat bezárták, ezért Szolyvára vittek megkeresztelni 1989. június 29-én, Szent Péter és Pál ünnepén

– Gyermekként kitől hallott Istenről?

– Olyan időszakban születtem, amikor egyházmegyénkben is változások történtek. Újra megnyitották a templomunkat. Szüleim mesélték, hogy nagymamám azóta sokszor vitt magával a szentmisére. Tehát jóformán egész életemben jártam templomba. Ott kaptam vallásos nevelést: a Szerednyén szolgáló szerzetesnővérek jártak hozzánk hitoktatni. Emellett nem tudom elfelejteni a nagyszüleim nevelését sem, akik a keresztény értékek fontosságát hangsúlyozták számomra.

– Mikor érezte meg legelőször Isten jelenlétét?
– Nagyon szerettem Isten jelenlétében lenni a szentmiséken. Legmélyebben azonban talán akkor éreztem közel magamhoz az Istent, amikor konkrét választ adott a kérdéseimre. Ifjúként egy kegyelmet kértem az Úrtól. Nagy meglepetésemre megkaptam a választ. Nagyon meghatott ez a pillanat, amiért nagyon hálás voltam a Neki.

– Mikor hallotta meg legelőször az Úr hívását, s mikor döntött a papság mellett?
– Már öt-hat éves korom óta pap szerettem volna lenni. Legalább is ezt válaszoltam mindenkinek, aki megkérdezte, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Sokáig kitartottam szándékom mellett. Nagy örömmel kezdtem ministrálni. Kis túlzással azt mondhatom, hogy nélkülem egy szentmisét sem mutattak be… Az osztálytársaim is meg voltak győződve arról, hogy pap leszek. Viszont tizenegyedik osztályban meggondoltam magam, a szeminárium helyett inkább az Ungvári Nemzeti Egyetem matematika szakát választottam. Természetesen az öt egyetemi év alatt nem hagytam el az Egyházat. Ugyanúgy tevékenyen részt vettem a liturgián. Közben elkezdtem orgonálni, Munkácson elvégeztem a hitoktatóképző tanfolyamot. Az egyetem utolsó évében valaki megkérdezte tőlem: mi van a hivatásommal? Nagyon hálás vagyok ennek a személynek a beszélgetésért, mert újra felébresztette bennem a papság iránti vágyat. Először szerzetesi hivatáson gondolkodtam. Elképzelhetőnek tartottam, hogy belépek a lazaristákhoz. Isten azonban ekkor is megmutatta határozott szándékát. Egy ministránstáborban az egyik kispappal, Jurijjal beszélgettem, aki ma már felszentelt pap. Ő mondta nekem, hogy Kárpátalján kevés a lelkipásztor, azt tanácsolta, hogy a szerzetesi élet helyett jelentkezzek a püspök atyánál egyházmegyés papnak. Így is tettem.

– Mit szóltak a szülei a döntéséhez?
– Eleinte nem mertem elmondani nekik. De Isten mindig megsegít. Elöljáróm egyik alkalommal nálunk ebédelt, és szóba hozta a szemináriumot. Akkor kiderült, hogy a papi hivatást szeretném választani. Szüleim először kissé negatívan fogadták a hírt, mert talán nem teljesen értették meg a döntésem fontosságát. Később már elfogadták és támogattak mindenben.

– Hogyan teltek a szemináriumi évek?
– Majnek Antal püspök a kassai szemináriumba intézetbe küldött, mivel beszélek szlovákul. Két évet töltöttem a kassai Borromeo Szent Károly Papnevelő Intézetben. Ezt követően a püspök atya felajánlotta, hogy Olaszországban folytathatom teológiai tanulmányaimat. Nagy félelemmel, de elfogadtam a lehetőséget. Így 2013 szeptemberétől a piecenzai Collegio Alberoni Katolikus Egyetemen tanultam, melyet idén fejeztem be.

– Voltak-e nehézségei?
– Természetesen a szemináriumi életnek is megvannak a maga nehézségei. Különösen az jelentett gondot, hogy más nyelven kellett beszélnem és más országban kellett élnem. Mégis hálás vagyok ezekért az évekért. Sok barátot szereztem külföldön, megismerhettem más népek kultúráját, hiszen az egyetemen többféle nemzetből való diákok tanultak. Új és felejthetetlen tapasztalatokat szereztem.

– Hogyan élte meg a papszentelését?
– Idén július 1-jén szentelt pappá Majnek Antal püspök a munkácsi székesegyházban. Nehéz szavakkal elmondanom, hogyan éltem meg. Az érzéseket nem egyszerű leírni, különösen ha sok és különböző érzésről van szó. Azt hiszem, hogy a hála érzése dominált bennem. Hálás voltam az Úrnak a papság ajándékáért. Azért, hogy most már különleges módon adhatom Krisztust az embereknek. Újmisés szentképemre is a következő idézetet választottam: „Magasztaljátok az Urat, mert jó: irgalma örökké megmarad”.

– Hogy érzi, mi a karizmája?
– Nem szeretnék túl szerénynek mutatkozni, de nem érzem, hogy bármilyen különleges karizmával rendelkeznék. Viszont elmondanám, hogy mit szeretnék elérni. Amikor még kicsi voltam, akkor a szentmise alatt nagyon a szívembe vésődött egy arc: a szolgálatát végző papnak az arca. Azé, aki misézik, prédikál, hitoktat. Amikor ezeken a szertartásokon vettem részt, úgy éreztem magam, mintha a mennyországban lettem volna. A pap a mennyország egy szeletét ajándékozza. Ezért alázatosan arra kérem az Urat, hogy hivatásom feladatait végezve: misézés, gyóntatás, az emberekkel való beszélgetés vagy éppen a gyerekekkel való játék közben Istenhez vigyem őket, hogy még többen kóstolhassák meg a nyugalom és a kegyelem pillanatait.

– Hol szolgál jelenleg?
– Pappá szentelésem után a püspök atya ungvári káplánnak nevezett ki, leginkább a Szent György plébánia ukrán nyelvű hívei számára. Eközben rövid időn belül meg kellett tanulnom magyarul olvasni. Hálás vagyok Istennek, hogy gyakorlatilag két hét alatt meg tudtam tanulni a magyar betűket és a kiejtést. Erre azért volt szükség, hogy magyarul is misézhessek a környéken.

– Mik a tervei a jövőre nézve?
– Ezt nehéz megmondanom. Mondják: ember tervez, Isten végez. Meg kell tanulnom elfogadni a jelenlegi állapotot és a szolgálatom helyszínét, a jövőben pedig a püspök atya dispozícióit (helyezéseit). Valahol mélyen bennem van egy olyan vágy, hogy elmélyítsem egyházjogi ismereteimet.

– Van hobbija?
– Mindig is a zene volt a hobbim, az is marad örökké. Orgonán és gitáron játszom. Az utóbbi időben kicsit hanyagoltam a hangszereket, mert kevés volt a szabadidőm. Nagyon szeretnék megtanulni hegedülni, ez a kedvenc hangszerem. Valamikor énekeltem. Most, hogy visszajöttem Ungvárra, bementem annak a kórusnak a próbájára, amelynek valamikor tagja voltam.

– Vannak barátai a papok között?
– Természetesen sok papbarátom van. A nemrégiben felszentelt kárpátaljai papok, valamint többen Olaszországban és Szlovákiában. Fontosnak tartom, hogy „kollégáim” között is legyenek barátaim.

Végül azt kérem a kedves Olvasóktól, akik az újonnan felszentelt, tapasztalatlan papról olvasnak, hogy imádkozzanak értem és újabb papi hivatásokért. Én pedig kérem az Úr áldását, és kívánom, hogy Isten töltse be a szívüket szeretetével.

Az interjút készítette: Bundáné Fehér Rita