A nehéz gyerek 1.

Minden iskolai osztályban és sok családban vannak „nehéz” gyerekek. Olyanok, akik kezelhetetlennek tűnnek, és nem hat rájuk az a nevelés, amivel a többi gyerek irányítható. Az ilyen gyerek teljesen lefárasztja a szülőt, kikészíti a tanárt, nem képes a környezetéhez alkalmazkodni. Mi lehet ennek a viselkedésnek a hátterében?

Valójában sok minden.

A nehezen kezelhető gyerekekre szinte azonnal rásütik a neveletlenség bélyegét – és ez valóban az egyik lehetséges ok. Tény, hogy a családi háttér rendezetlensége, a szülők részéről a törődés hiánya vagy éppen a túlzott kényeztetés, magyarán a nevelési hibák okozhatnak ilyen tüneteket. A szülők válása vagy más, komoly stresszt jelentő esemény is kiválthatja a viselkedés vagy a tanulási teljesítmény hirtelen romlását.

De bőven vannak olyan gyerekek is, akiknél nem lehet ilyet felfedezni a háttérben. A szülő sokat foglalkozik a gyerekével, a testvérekkel minden rendben van, de ezzel az egy gyerekkel szinte minden módszer, próbálkozás csődöt mond, egyremásra kerül a szülő szégyellnivaló, zavarba ejtő helyzetekbe, és nevelését teljes kudarcként éli meg. Pedig ma már tudjuk, hogy sok esetben nem rossz nevelésről, nehéz természetről, rosszaságról van szó, hanem jól nyomon követhető, diagnosztizálható, és valamelyest gyógyítható betegségről. A figyelemhiány/ hiperaktivitás zavart a kutatások szerint az agy bizonyos kémiai folyamatainak elváltozása okozza, a 70-es években azonosították be. A tünetcsoport annál inkább szembetűnő lett, minél jobban növekedtek az iskolai elvárások. A kórkép az iskolás korú gyerekek 3-10 %-át érinti, jóval több fiút, mint lányt. Gyakran kísérik tanulási nehézségek, pl. diszlexia.

A figyelemhiány/hiperaktivitás zavar jelei

Bár a jeleket a szülők észlelhetik, és gyanakodhatnak a betegségre, hangsúlyozni kell, hogy a diagnózis felállításához szakember szükséges!

A figyelemhiány/hiperaktivitás zavar diagnózisának felállításához nem szükséges minden tünetnek meglennie, a figyelmetlenség jeleinek azonban mindig. A tüneteket legalább két környezetben (például otthon és az iskolában) fel kell ismerni, és akadályozniuk kell a szociális életet és a tanulmányi előmenetelt.

A figyelmetlenségre utaló jelek:

› Gyakran nem figyel megfelelően a részletekre

› Nehézséget jelent a figyelem megtartása a feladat- vagy játéktevékenységen belül

› Úgy tűnik, nem figyel, amikor beszélnek hozzá

› Gyakran nem követi az utasításokat, vagy nem fejezi be a feladatokat

› Gyakran jelent gondot a feladatok és a tevékenységek megszervezése

› Gyakran elkerüli, nem szereti vagy ellenáll, hogy olyan feladatokban vegyen részt, amelyek

tartós mentális erőfeszítést igényelnek › Gyakran elveszít dolgokat

› Könnyen elvonják a figyelmét külső ingerek

› Gyakran feledékeny

A hiperaktivitás jelei:

› Gyakran babrál, kézzel-lábbal, az ülésen fészkelődik

› Gyakran elhagyja helyét az osztályban, vagy más helyzetekben

› Gyakran rohangál vagy mászkál szertelenül

› Gyakran nehézségei vannak a nyugodt játéktevékenységben, vagy az abban való részvételben

› Gyakran „izeg-mozog” vagy úgy cselekszik, „mint akit felhúztak”

› Gyakran beszél túl sokat Az impulzivitás jelei:

› Gyakran kimondja a választ, mielőtt a kérdés befejeződött volna

› Gyakran nehézsége van a várakozással

› Gyakran szakít félbe másokat

Tény, hogy sok más dolog is kiválthatja ezeket a tüneteket, és manapság divatos minden nehezen kezelhető gyereket hiperaktívnak bélyegezni.

Az is tény viszont, hogy létezik ez a tünetcsoport, és hogy ezek a gyerekek sajátos nevelést igényelnének, amire a fennálló oktatási rendszerben alig van lehetőség.

Ezért a gyereket az iskolában állandóan kudarcok érhetik, hamar elkönyvelődik „fekete báránynak”.

A szülő helyzetét nehezíti, hogy nem részvéttel tekintenek rá, mint mondjuk egy mozgássérült gyerek szüleire, hanem rossz szemmel néznek rá, amiért nem tudta megnevelni a gyerekét. Ráadásul az ilyen gyerek sokszor “nehezen szerethető”, mert sok problémát okoz, és érzelmi kitörései a szülőben is ellenségességet válthatnak ki.

Vigasztaló lehet a tudat, hogy bár az iskola ilyen esetekben szinte mindig problémás terület, később, a kevésbé zárt szabályrendszerű munkahelyen az ilyen felnőtt sokszor különösen jól teljesít, kreativitását jól ki tudja használni.

Mégis, mit tehet az a szülő, akire Isten ilyen “nehéz” gyereket bízott? Erről a következő számban részletesen szó lesz. Addig is, próbálja őt feltétel nélkül szeretni és elfogadni, akkor is, ha ez nehéz. Ugyanakkor ne bánjon vele beteg gyerekként, ne szüntesse meg a jogos elvárásokat, a szabályok következetes betartatását.

Popovicsné Palojtay Márta