Albert atyát szólította nővérünk, a testi halál

188
Albertatya1

Nádor László P. Albert ferences életének 88. évében szeptember 30-án hosszú betegség után elhunyt, ferences szóhasználattal „szólította nővérünk, a testi halál”.

Albert atya 1928. december 9-én született Nagykanizsán, német származású családban. A háború alatt még középiskolásként katonai szolgálatra vitték. Háromévi hadifogság után, 1948-ban fejezte be középiskolai tanulmányait, majd belépett a ferencesek mariánus rendtartományába.

A szerzetesrendek feloszlatását követően 1953-ig végezhette a teológiát, ekkor azonban az ajkai timföldgyárba került vagonrakodónak, később kocsikísérőnek és traktorosnak. 1956 novemberében elhagyta az országot. Rövid ideig a ferences rend római központjába, onnan 1957-ben Münchenbe került, ahol folytatta tanulmányait. Már a bajor ferences rendtartomány tagjaként tett örökfogadalmat 1958-ban, papszentelésére pedig 1959-ben került sor.

Albertatya2Szentelése után bajorországi lelkészségeken volt kisegítő, majd 1961-től magyar lelkész lett a Hildesheimi Egyházmegyében. A következő évtizedekben német és magyar lelkészként működött többek között Hannoverben (1964-től), Kölnben (1975-től), végül Engelbergben (1985-től).

A rendszerváltozáskor úgy érezte, „nincs erkölcsi alapja” Németországban maradni, ezért Magyarországra jött azzal a szándékkal, hogy ismét csatlakozva a hazai ferencesekhez, Kárpátaljára menjen lelkipásztori szolgálatra. Egy évet az esztergomi rendházban töltött, majd 1992-ben Nagyszőlősre került a Kárpátaljai Ferences Misszió tagjaként. A szegényekért akart élni, a szegényekkel együtt. Kárpátalján elsősorban a német ajkú hívek gondozását végezte (Munkács környékén), amikor pedig ők elfogytak (kitelepültek Németországba), Nagyszőlősön és a szomszédos falvakban (Fancsika, Tiszaújlak, Csetfalva, Feketeardó, Csepe, Nevetlenfalu) szolgálta a híveket. Nagyszőlősön kiköltözésétől betegségéig rendszeresen látogatta otthonukban a betegeket, egyéni karitászprojektjeivel a város rászorulóin segített, támogatta a tanulni vágyó fiatalokat. Idős kora és egyre fokozódó betegsége ellenére nagy kitartással végezte szolgálatát, gyóntatott, misézett. A szőlősi templom állandó gyóntatója volt hétköznap, és amikor csak szükség volt rá. Szókimondó, egyértelmű beszéde sokak számára jelentett példát, támaszt.

Az érte felajánlott szentmise október 13-án, csütörtökön 12.30-kor kezdődött a belvárosi ferences templomban (Budapest, Ferenciek tere). Temetése a rendház kriptájában volt a szentmisét követően.

Ferences Sajtóközpont