Apáknak az apaságról

Telek Péter Pál mentálhigiénés szakember előadása Beregszászban

– A Kárpátaljai Nagycsaládos Egyesület meghívására érkezett Kárpátaljára, ahol a családi nap keretében érdekes előadást tartott. Miről hallhattak a házaspárok?

– Van egy témám, amellyel régóta foglalkozom: a kamaszok férfivá válása, fiúk iskolai nevelése. Keresem azokat a lehetőségeket, ahol férfi-identitásukban meg tudom erősíteni őket, mert ez eléggé hiányzik a mai közoktatás tematikájából. Ezzel párhuzamosan a lányokra is ugyanaz a feladat vonatkozik a női identitás szempontjából.

Érdekes volt a program összeállítása, mert a másik előadó, Léder László pszichológus az Apák az apátlan társadalomban címmel tartott előadást. Tehát ez a mostani alkalom kifejezetten a férfiakat állította fókuszba, amit nagyon fontosnak tartok, mert sok olyan családos program van, ahol az anya-gyerek kapcsolat kerül előtérbe. Most pedig azt a homályban hagyott, de egyre inkább fontosnak tűnő kérdést vettük elő, hogy mi a feladata az apáknak otthon, mi az ő helyzetük és mit lehet tenni azért, hogy ez javuljon, hogy fele-fele arányban vegyék ki a részüket családi élet működtetéséből, illetve, hogy a lányok és fiúk nevelésében, valamint az anyaságra, apaságra való felkészítésben is jelen legyenek. Valahogy így kapcsolódott össze ez a két téma. Léder László inkább a családi munkamegosztásról, szerepekről beszélt, én pedig az iskolai nevelésben rejlő lehetőségekről.

– Akkor kezdjük az utóbbival. Hogyan lehet beépíteni a férfivá válás témáját az iskolai nevelésbe?

– Először is a fiúk és lányok számára fenn kell tartani a különbözőség jogát. Például, ahogyan testnevelés órán nem versenyeztetjük egymással a lányokat és a fiúkat, hanem tekintettel vagyunk eltérő adottságaikra, úgy más tantárgyak oktatása terén is jobban oda kellene figyelni arra, hogy a lányok általában érzékenyebbek, ugyanakkor könnyebben hozzáférnek az érzéseikhez és könnyebben is beszélnek róluk, jobb kommunikációs képességekkel bírnak, a fiúk viszont a tesztoszteron hatása alatt versengőbbek, nagyobb a mozgásigényük, lassúbb érésük miatti frusztrációjuk miatt pedig sokszor bizonytalanuk önmagukban.

A pedagógusnak mernie kell rámutatni a modern tömegmédia formálta férfi- és nőkép torz voltára, segíteni tanítványainak nemet mondani a hamis és illuzórikus nemi viselkedésre, szerepekre, és megerősíteni őket értékességük tudatában.

További jó lehetőséget kínálnak a családórák, melyek témái között időről időre felbukkannak a nemi identitással szorosabban összefüggő kérdések is. Különösen fontosnak tartom az egymás tiszteletére való nevelést, mely nem nélkülözheti a humort és az öniróniát, de kizárja a sértő általánosítást és a lekezelő hangnemet.

– Most essék szó a családi szerepmegosztásról. Mikortól beszélhetünk arról, hogy az apák háttérbe szorultak, és mi ennek az oka?

– Igazából többtényezős a folyamat, hiszen ha megnézzük a klasszikus régi családmodellt, az apák akkor sem voltak sokkal többet otthon, és nem foglalkoztak többet személyesen a gyerekekkel, hiszen az egész napos munka elszólította őket. Viszont abban az időben léteztek nagycsaládok, több generáció élt együtt, tehát megvolt az egészséges munkamegosztás, a szerepminták, melyeket a gyerekek láthattak. Nem csak az édesanyával töltötték egész napjukat, nem jártak olyan intézményekbe, ahol szinte csak nők foglalkoztak velük óvodától az iskola végéig, hanem nagyszülők, nagybácsik is jelen voltak, együtt végezték a munkákat. Ez változott meg a múlt század elején, közepén, a háború után, illetve a szocializmus évtizedeiben, amikor létrejött a kétkeresős családmodell, és ugyanakkor megjelentek az atomizált mikrocsaládok, ahol az apáknak továbbra is megmaradt a kenyérkereső szerepük. Viszont az anyák, akiknek a hagyományos női szerepeket tovább kellett vinniük, arra kényszerültek, hogy ők is dolgozzanak, s így nagyon kiegyensúlyozatlan szerepmegosztás jött létre. Nyugaton tapasztalható, hogy ott előbb kezdődöt t el az apa nélküli családokban felnövő gyerekek hátrányainak felismerése: rájöttek, hogy ez mind az iskolai teljesítményt, mind az életben való helytállást befolyásolja. S akkor jöttek rá, hogy amit azelőtt hittek, hogy apa nélkül is működik egy család, az valójában nem igaz. Ez alapján kezdtek el törekedni az apák családi életbe való bevonására, hogy a házastárssal, a gyermekekkel való személyes kapcsolat nagyobb szerephez jusson.

– A gyakorlatban mit jelent ez a bevonás? Milyen tevékenységeket folytathat egy férfi, amit eddig nem folytatott? Hogyan lehet jelen a családban?

– Úgy lehet jelen, hogy figyelemmel minőségi időt tölt a családdal. Ha hazajön a munkából és leül a képernyő elé, akkor fizikailag ot t van ugyan, de a gyerekek csak egy tévéző vagy egy újságba, számítógépbe temetkező férfit látnak, aki számukra nincs jelen. Ahhoz, hogy apává váljon – és ezt is kutatások támasztják alá –, nagy jelentőséggel bír az, ha már magzatkorban kialakítja kapcsolatát gyermekével. Egy édesanya számára ez természetesebben megy, de nagyon jól teszi, ha nem zárja ki a férjét, odahívja és megmutatja, hogy megmozdult a baba. Ekkor a férfiban is elindul egy olyan hormonális és spirituális változás, amely ezt az apa-gyermek kapcsolatot megalapozza. A kutatások igazolják, hogy amikor megszületik a csecsemő és esetleg az édesanya valamilyen műtéti beavatkozás következtében nem veheti egyből magához, de az apa ott van és ővele fog először bőrkontaktust létesíteni, akkor igenis megismeri az apát, ha addig is hallotta már a hangját, melyet már az anyaméhből is meg tudott különböztetni. Tehát igenis az apa-gyermek kapcsolat már ebben a nagyon korai stádiumban is megvan, és erre alapozódik.

A férfi bármilyen tevékenységet folytathat otthon. Nincs előírva, hogy ha ezt és ezt teszi, akkor jó apa. Nem is kell ugyanazt tennie, mint az anyának, hiszen nem két anyára, hanem apára és anyára van szüksége a gyermeknek. Jó, ha a szerepmegosztás reflektált, tehát jó, ha a két szülő ezt megbeszéli egymással.

A minőségi időhöz és jelenléthez hozzátartozik a játék. Másként játszik egy gyerekkel az édesapa, mint az édesanya. Nagyon fontos, mind lányoknak, mind fiúknak, hogy azzal a talán egy kicsit kalandvágyóbb, megengedőbb, ugyanakkor a határokat komolyan meghatározó apai stílusú játékkal is megismerkedjenek és ebben is részük legyen.

– Milyenek a kárpátaljai apukák? Milyen élmény volt velük együtt lenni, kiscsoportban együtt beszélgetni?

– Két csoportban dolgoztunk. Ahol én voltam, ott az apukák között voltak néhányan, akik talán a hivatásukból és a habitusukból kifolyólag beszédesebbek voltak, de többen talán inkább csak csendes szemlélők szerettek volna lenni. Nem is szerettem volna erőszakkal rávenni őket arra, hogy ebben vagy abban a kérdésben mindenképpen nyilatkozzanak. De azért jó volt látni, hogy mindenkinek volt hozzáfűznivalója, amikor a gyerekekkel, családdal eltöltött rendszeres szabadidős elfoglaltságról, programokról volt szó.

Az én környezetemhez képest sokan vannak itt Kárpátalján, akik ma is mezőgazdasági munkából élnek, tehát nem úgy alakul a munka- és szabadidejük, mint városban, hanem az időjárás, az évszakok váltakozása határozza meg az időbeosztást, de ők is megtalálják azt a közös munkát, szórakozást, időtöltést, amiben együtt lehetnek. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos. Mert nem az a lényeg, hogy moziba viszem-e a gyereket vagy horgászni megyek-e vele, hanem hogy valóban együtt legyünk és lássa, hogyan dolgozom, hogyan szórakozom, és hogyan vagyok vele.

– Milyen élményekkel gazdagodott itt Beregszászban?

– Most másodszor találkozhattam a hallgatók jó részével, hiszen ősszel volt egy lelkigyakorlat egy kárpátaljai nagycsaládos társaságnak. Jó volt újra viszont látni őket, beszélgetni velük. Jó volt a másik előadónak a gondolatait meghallgatni, és egymásra találni, hiszen nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Jó volt látni a sok nagycsaládból jövő gyereket, azt, hogy ilyen
sokszínű programban vehettek részt és felszabadultak voltak.

Az interjút készítette:
Bundáné Fehér Rita