Az adventi készület

871

Nemsokára elővesszük a karácsonyfadíszeket, ellenőrizzük, rendben vannak-e. Elkezdünk ajándékokat vásárolni, kigondoljuk a karácsonyesti menüt, a gyerekek elkezdik tanulni a pásztorjátékot, amit szenteste előadnak majd a templomban. Azt szeretnénk, ha minden együtt lenne a karácsonyeste bensőséges hangulatához, az együtt-ünnepléshez. Nagyon fontos ez, hiszen a gyermekeknek is életre szóló élmény egy szép, szeretetteli karácsonyeste. Amikor az ajándékokon gondolkodunk, ebben már az is benne van, ami a legfontosabb: szeretnénk szeretetünket kifejezni az illetőnek, kigondolni, minek örülne a legjobban.

Vajon végig tudjuk-e vinni az egész adventi, karácsonyi időszakon ezt a legfontosabbat: a figyelmes, az odafigyelő szeretetet? Így jutunk-e majd el a karácsonyfa alá? Vajon kinek mi a legfontosabb? Lehet, hogy a gyermeknek a szép ajándéknál fontosabb, hogy a szülei megnézzék, hogyan szerepel a pásztorjátékban. A sokfogásos vacsoránál fontosabb lehet neki, és más családtagoknak az, hogy együtt legyen a család, együtt játsszanak és beszélgessenek, amit a sok főzéstől, házimunkától kimerült anya esetleg már nem tudna megtenni. És a karácsony lényege évről évre ugyanaz marad, még ha esetleg el is feledkezünk róla: az Isten emberré lett és kisbabaként közénk született, hogy megmentsen minket és boldogok lehessünk, mert annyira szeretett minket. Ez a lényeg, és ennek nem szabad elvesznie, mert akkor a karácsony is elillan, és a ragyogó karácsonyfa alatt sem fogjuk megtalálni. Az Isten szeretetét viszonoznunk kell – és ez a kell nem kínos kötelesség, hanem boldogító lehetőség, amelyben megtaláljuk a boldogságunkat, úgy ahogy soha másképp nem találnánk meg. Gyermekkorunkban sokan kisruhát hajtogattunk a Jézuskának, vagy szénát gyűjtöttünk a jászolba, hogy ne fázzon, mikor karácsonykor megszületik, s a szénaszálak és a kis ruha hajtásai a mi jócselekedeteink. Önmegtagadásaink voltak. Felnőttként is ugyanez a készület lényege. Talán már nem gyűjtögetünk szénát, nem hajtogatunk ruhácskát, de odafigyeléssel, szeretet-cselekedetekkel, önmegtagadással, imával, a rorátéra járás fáradalmainak vállalásával (vagy éppen elhagyásával, ha azt kívánja meg a családi béke vagy a gyerekek ellátása), végül a karácsonyi gyónással előkészítjük, kitakarítjuk szívünket, hogy aztán fenntartás nélkül, bizalommal és gyengédséggel fogadjuk be az Isteni Gyermeket. Akkor velünk marad, és karácsony után is megőrzi azt a békét, amit csak ő tud hozni, de amit csak mi tudunk tőle elfogadni.

Fogadjuk el Jézustól ezt az ajándékot, amit annyira szeretne mindegyikünknek odaadni. Figyeljünk rá, és akkor meglátjuk Őt!

Pápai Zsuzsanna

Előző cikkSzent Erzsébet év – 2007
Következő cikkEgyházmegyei búcsú Munkácson